Fodor Zsóka szerint ha leállna a színészkedéssel, biztosan meghalna

TZIHZ20151202018
2023.12.23. 19:06
Sokat gondol a halálra, mégsem temeti magát a 81 éves Fodor Zsóka, aki a kora ellenére sem tud leállni, hiszen úgy véli, ha abbahagyná a színészkedést, minden bizonnyal meghalna. A színművész a Palikék Világa by Manna műsorában beszélt az elmúláshoz fűződő viszonyáról és a terveiről.

A hazai televíziózás legismertebb és legszélesebb körben ismert alkotásai között tartják számon az RTL-en több mint húsz évig sugárzott Barátok köztöt, így a sorozat egyik oszlopos szereplőjét, Magdi anyust, azaz a Kertész Vilmos feleségét alakító Fodor Zsóka nevét, arcát és hangját is minden bizonnyal a legtöbben ismerik hazánkban. 

Ugyan a nemrég véget ért sorozatot már évekkel korábban elhagyta a színésznő, hamarosan újra láthatják őt a szériákért rajongók, ugyanis a csatorna A szomszéd tehene című sorozatában is kulcsszerepet kapott, ráadásul a színházat sem hanyagolja el, 81 éves kora ellenére is meglehetősen aktív és pörgős életet élő művész.

Mindez elmondása szerint pedig nem is véletlen, hiszen ő ezt nem túlvállalásnak érzi, hanem sokkal inkább úgy, hogy abba halna bele, ha mindez nem lenne az életében. 

Én, ha leállok, meghalok. Aki leáll, aki azt mondja, hogy nincs előre, és nincs célja, az tönkremegy

– mondta a Palikék Világa by Manna műsorában.

A színésznő kiemelte, hogy mostanában az elmúlás egyre többször foglalkoztatja, azonban rengeteg terve van még az életben, így szó sincsen arról, hogy már előre temeti magát. Optimizmusa pedig nem is teljesen alaptalan, ugyanis ha 100 évet élt édesanyja génjeit örökölte, még hosszú évekig csodálhatják őt a színpadon és a tévéképernyőn a nézők. 

Mostanában gyakran gondolok a halálra, nem azért, mert készülök rá, dehogy, csak foglalkoztat a kérdés. Elmennek pályatársaim, és mind nálam fiatalabb. Ilyenkor óhatatlanul is eszembe jut, miután egyedül élek, hogy például éjjel felébredek arra, hogy rosszul vagyok. Pesten például nem tudnék kinek szólni. Emiatt néha elkeseredem, hogy egyedül élek. Abba menekülök, hogy mindig elfoglalom magam, hogy ne gondoljak arra, hogy nincs segítségem. Ha lenne valaki mellettem, az tudna telefonálni a mentőknek. Ha én elesnék a fürdőszobában, beverem a fejemet, mire megtalálnak, össze lehetne söpörni a hamvaimat

– vélekedett Fodor Zsóka, aki, mivel többlaki életet él, úgy gondolja, senkinek fel sem tűnne a hiánya, mert nem tudnák, hogy éppen Budapesten, Pécsett vagy a Balatonon van. Hozzátette, a halál gondolata ellenére úgy fogja fel a helyzetet, hogy egy önálló estre készül, így nem fél, amit nem is szabad, mert az megmérgezné a mindennapjait, neki viszont még komoly tervei vannak a jövőre nézve. 

A teljes beszélgetés alább vagy ide kattintva látható.

(Borítókép: Fodor Zsóka 2015-ben. Fotó: Zih Zsolt / MTI /MTVA)