A belső hang, amely akkor is narrálja a gondolatainkat, amikor már beleőrülünk

A hétköznapokban már szinte észre sem vesszük, mégis szinte egész nap hallhatjuk a belső hangunkat, azaz azt, hogy a gondolatainkat valami szó szerint narrálja a fejünkben. Mindez leginkább olyan, mintha a fejünkben saját magunkkal beszélgetnénk, elképzelni azonban meglehetősen nehéz, hogy miért is vannak hangok a fejünkben. 

Mindez elsőre kicsit talán úgy hangzik, mintha egyértelműen bolond lenne az, aki hangokat hall, azonban ebben az esetben mindez teljesen normális. Persze csak bizonyos mértékig. 

De mi ez a hang? 

A belső beszédnek is nevezett belső hang az, amelyet elménkben hallunk, amikor gondolkodunk vagy éppen olvasunk. Meglepő módon az empirikus kutatások azt találták, hogy nem mindenkinek van meg ez a belső hangja, a legtöbbünknek viszont igen. Emiatt is lehet, hogy a tudomány és a pszichológia is nagy figyelmet szentelt ennek, sőt, több mint egy évszázada már az is tudjuk, hogy a belső hangot – különösen szövegolvasáskor – a gége apró mozgásai kísérik, ami egyértelmű kapcsolatot mutat a belső és a külső beszéd között.

A képzeletbeli barátokkal való beszélgetésből alakul ki?

A téma vizsgálata a pszichológusokat és a filozófusokat egyaránt foglalkoztatja, utóbbiak szerint viszont a pszichológia csak egy bizonyos pontig tudja magyarázni a jelenséget, hiszen a belső hangnak vannak bizonyos vonatkozásai, amelyekre csak sajátos, elméleti gondolkodással lehet megoldást találni.

Ennek ellenére a téma sokkal nagyobb figyelmet kapott a pszichológusoktól, mint a filozófusoktól. Közöttük igazi úttörőnek számított a 20. század elején tevékenykedő szovjet pszichológus, Lev Szemjonovics Vigotszkij, aki szerint a belső hangunk a gyerekkorban sokak által kitalált, láthatatlan barátokig vezethető vissza.

Vigotszkij kiemelte, hogy bizonyos korig a legtöbb gyerek hangosan beszélget magával, vagy általában leginkább egy kitalált személlyel, idővel azonban a kor előrehaladtával kinövik ezt, és abbamarad a szokás. A pszichológus úgy gondolta, hogy a belső hangunk akkor alakul ki, amikor ez a szokás megszűnik, vagy elhalványul. Tulajdonképpen

– írja a The Conversation. 

Ezzel az elmélettel több filozófus is egyetért, de vannak, akik másként látják a jelenséget, mivel úgy vélik, nincs olyan cselekvés, amit kívül és belül is végezhetünk. Ezért egyes filozófusok úgy gondolták, hogy

Ray Jackendoff amerikai nyelvész szerint ezt az bizonyítja a legjobban, hogy ha arra gondolunk, hogy hogyan változtatnánk meg a való életben egy-egy mondandóknál a hangszínünket vagy a hangsúlyunkat, akkor az a fejünkben is úgy hangzik el, bármilyen lehetőségre is gondolunk. Tehát valójában nem is beszélünk, csupán szimuláljuk azt, hogy hogyan nyilvánulnánk meg valójában. 

Senki sem hallja, mégis előnyös lehet

Annak ellenére, hogy többféle feltételezés is létezik arra vonatkozóan, hogy mi is igazából a belső hangunk, arra azonban részben már választ találtak a kutatók, hogy mit profitálunk belőle.  

Gondolataink szavakba öntése segíthet azok tisztázásában és pontosításában. Néha csak úgy tudjuk kifejteni valódi gondolatainkat, ha hangosan kimondjuk őket. Gyakran beszélünk másokkal – vagy esetleg leírjuk ötleteinket –, hogy megpróbáljunk megoldani egy problémát vagy kezelni az érzelmeket. A belső hangunk, azaz az, ha magunkban beszélünk, szintén ezekben segíthet. 

De más előnyei is lehetnek. Egy meglévő gondolat vagy hiedelem tudatosítása belső kifejezésével elősegíthetjük a döntés és az érvelés folyamatát is, még a hétköznapi kérdésekben is. Például ha magamban azt mondom, hogy „ha este hatra hazaérek, akkor nyolcra meg tudom főzni a vacsorát”, azonnal eszembe jut az is, hogy ez mégsem olyan jó ötlet, és inkább rendelni kéne, mert a kedvenc csapatom héttől játszik. 

De valójában ugyanúgy beszélünk magunkban, mint ahogyan másokkal? Mindez egy cselekvés, vagy csupán csak megtörténik? 

A fejünkben meg nem szűnő beszéd ugyanis gyakran kéretlen, sőt tolakodva és nemkívánatosan üt szöget a fejünkben. Ráadásul szinte lehetetlen elhallgattatni, ráadásul kedvünkre sem tudjuk igazítani – amely szintén könnyedén tesztelhető. Ugyanis amikor arra próbálunk koncentrálni, hogy ne gondoljunk semmire és elhallgasson a belső hang, akkor paradox módon azon kapjuk magunkat, hogy még több gondolat és szöveg cikázik a fejünkben. Az olyan állapotok, mint a stressz, a szorongás vagy a depresszió, szintén bizonyítottan pszichológiai kapcsolatot mutatnak a belső hanggal, azaz azzal, hogy magunkban beszélünk.

(Borítókép: SvetaZi / Getty Images / iStockphoto)