A világ legveszélyesebb óceáni átjárójától a tapasztalt tengerészek is rettegnek

GettyImages-471064223
2024.02.08. 16:59
Hiába tartjuk úgy, hogy az Antarktisz az a hely, ahol a világ és a civilizáció véget ér, mégis egyre több turista dönt úgy, hogy célba veszi a fagyos kontinenst. Mindehhez azonban a világ legveszélyesebb szorosán kell átkelni, ahol akár 15 méter magas hullámokkal és elképesztő erejű széllel is meg kell küzdenie a vakmerő felfedezőknek. De melyik a világ legrettegettebb átjárója?

„Habár fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr!” – írta a Föltámadott a tenger című versében Petőfi Sándor, aki ugyan átvitt értelemben a népek tengeréről beszél az alkotásban, a Földet borító hatalmas víztömegről alkotott képe nem is lehetne helytállóbb. 

Az óceánok és tengerek erejét ugyanis már senkinek nem kell bemutatni, elég csak a teljes vízpartokat maga alá temető cunamikra, vagy a nyílt vízen apró darabokra szétszaggatott, elpusztíthatatlannak tartott hajókra gondolni. 

Emiatt érthető, hogy egy-egy útnál és átkelésnél még a legtapasztaltabb tengerészek gyomra is görcsbe rándul, hiszen orkánerejű szélben, az akár 5-10 méteres hullámok között senki sem érezheti magát biztonságban. Ez pedig még semmi ahhoz képest, ami a világ legveszélyesebb szorosában várja a legénységet és az utazókat. 

De melyik a világ legveszélyesebb vízi átjárója? 

Elsőre sokan azt gondolhatnánk, hogy az elhíresült Titanic-katasztrófa miatt nyilvánvaló, hogy az Atlanti-óceán jelentheti a legnagyobb veszélyt az utazókra, vagy éppen a Bermuda-háromszög, mégsem ezek a legnagyobb kockázattal járó útvonalak. 

A világ legveszélyesebb szakaszának a Drake-átjárót, vagy más néven Drake-szorost tartják, amely a dél-amerikai kontinens déli csücskét köti össze az Antarktiszi-félsziget legészakibb pontjával. 

„Ez az óceán legrettegettebb része az egész földkerekségen, teljesen jogosan” – írta Alfred Lansing író az Antarktisz-kutató Ernest Shackleton felfedező 1916-os útjáról, aki egy kis mentőcsónakkal kelt át ekkor a Drake-en. 

Egykoron ugyan ezen a szakaszon valóban át lehetett kelni a nehézségek ellenére egy kis csónakban is, mára azonban ez még az igazán komoly hajók és tengerészek számára sem egyszerű mutatvány. Ráadásul a Drake-en való átkelés egyre népszerűbb, ahogyan az Antarktiszra is egyre nagyobb számban érkeznek turisták, akik egyenesen rajonganak a veszélyes, 48 órás útért, hiszen amellett, hogy eljutnak a Déli-sarkra, komoly adrenalinlökettel és kalanddal gazdagodhatnak. 

De mi okozza az itt megjelenő 10-15 méteres hullámokat, és hogyan navigálnak ilyen körülmények között a tengerészek?

A világ legerősebb viharjainak színhelye

A körülbelül 965 kilométer széles átjáró, ahol a vízmélység akár a 6000 métert is elérheti, érthetően hatalmas víztömeget tartalmaz, így nem a horvát tengerparton tapasztalt, vihar korbácsolta hullámocskákra kell számítani akkor, amikor az Antarktisz felé közeledve egy viharba keveredünk. 

A Déli-óceán általában nagyon viharos, mivel az Antarktisz és a Dél-Amerika közé szorított víz felerősíti a viharokat

– magyarázta a CNN-nek Alexander Brearley oceanográfus.

A szárazföld ugyanis általában tompítani tudja a viharokat, itt azonban nincs, amit gátat szabna a szeleknek és felhőknek. Ez az egyetlen olyan hely az egész világon, ahol ezek a szelek szétrobbanhatnak anélkül, hogy földet érnének. A szelek jellemzően nyugatról keletre fújnak, a 40 és 60 közötti szélességi fokok az erős szelekről híresek. Innen ered a „zúgó negyvenes”, „dühöngő ötvenes” és „üvöltő hatvanas” kifejezés is.

Mivel a Drake-átjáró szélességi fokán nincs olyan szárazföld, amely lelassítaná ezeket a szeleket, így azok szabadon száguldhatnak a Föld körül. Ez nagyban megnehezíti a hajóval való átkelést, mivel csak azoknak a teste fogja fel a szeleket. 

A Drake-átjáró közepére a szelek akár több ezer kilométeres távolságból is érkezhetnek, így aztán hatalmas, akár 15 méter magas hullámokat tudnak korbácsolni, ezzel pedig a legbiztonságosabb hajók is csak nehézkesen tudnak megbirkózni. Persze az átjáróban az átlagos hullámmagasság ennél sokkal kisebb – négy-öt méter –, ez azonban még így is körülbelül a duplája annak, amit az Atlanti-óceánon tapasztalhatunk. 

A Drake a világ legerősebb óceáni áramlatának része. A keskeny járatba beszorulva az áramlat erősödik, nyugatról keletre halad. Ez a felszínen kevésbé érzékelhető – csak néhány csomó –, ám így is kicsivel lassabban lehet haladni az átlagosnál ezen a részen.

A hátrányok mellett persze előnye is van a hatalmas szélnek és hullámoknak, ezek az áramlatok ugyanis örvényeket hozhatnak létre, amelyek a környezetünk szempontjából rendkívül fontosak, hiszen így kerül a tenger felszínére a mélyből a hidegebb víztömeg.

Komoly tervezést igényel az átkelés

Ahogyan bármilyen utazás, úgy az átkelés sem feltétlen működik akkor, ha az ember nem készül fel rá tudatosan. Természetesen minden alkalommal, amikor felszállunk egy hajóra – legyen az egy egyszerű komp vagy egy divatos sétahajó –, a legénység már jóval az indulást megelőzően, alaposan megtervezi az utat, és mindent ellenőriz, az időjárástól kezdve az árapályig és az áramlatokig. A Drake-en való átkelés megtervezése azonban teljesen más szint. 

Rendkívül erős vihar és veszélyes hullámok körülbelül minden 10. utazásnál fordulnak elő, az időjárási körülményeket azonban már jóval azelőtt vizsgálni kezdi a legénység, hogy a hajó elhagyja a kikötőt. Általában ez a folyamat egy héttel vagy 10 nappal az utazás előtt kezdődik meg, ekkor nézik meg először, hogy alkalmas lehet-e a kitűzött nap az átkelésre. Ezt követően napi egyszer, majd az indulást megelőző 2-3 napban már napi kétszer ellenőrzik, hogy változott-e az időjárás-előrejelzés. 

Az előkészületekbe természetesen beletartozik a hajó felkészítése is, amelynek az átkelés átvészelése, azaz a biztonságos utazás garantálása mellett a kényelmet is szolgálnia kell bizonyos szinten, hiszen az átjárón megfordulni már nem fognak senki miatt, aki egy nagyobb hullám miatt elesett, és beütötte magát, vagy ráborult a reggeli forró tea az imbolygó hajón. 

Természetesen ezek ellenére is történhet váratlan eset, de amennyiben a csapat jól felkészült, kapcsolatban áll a szárazföldi főhadiszállással, amelyet segítségül tud hívni vész esetén. Emiatt rendkívül fontos, hogy mindig legyen biztonsági terve a legénységnek, hiszen nagyon hamar egyedül találhatják magukat a háborgó óceánon. De hogyan lehet a világ végén, egy hatalmas vihar kellős közepén kommunikálni a szárazföldön lévőkkel, amikor rajtunk már egy kis szél is kifog?

A hajók magas szintű műholdantennákkal vannak felszerelve, így az átkelés során folyamatosan kapcsolatban állnak a főhadiszállással, szükség esetén pedig műholdas és rádiós vonalon keresztül is leadhatják a vészjelzést. A technológia fejlett, ezért a szakemberek állítják, hogy nincs olyan időjárási körülmény, amely el tudná lehetetleníteni a kommunikációt – ami meglehetősen hihetetlenül hangzik, mégis azt kívánjuk, legyen igazuk! 

(Borítókép: Mlenny / Getty Images)