Már a római korban is tudták, mitől lehet igazán beállni

A napjainkban a legtöbb bódító- és kábítószer illegálisnak számít, a különböző szerek használata azonban korántsem új keletű jelenség. Olyannyira nem, hogy már olyan, fejlett civilizációk tagjai is keresték a kiutat a hétköznapok zakatoló fogaskerekei közül, mint az ókori rómaiak, akik előszeretettel nyúltak drogokhoz. 

Természetesen ezt nem úgy kell elképzelni, hogy Julius Caesar és a cimborái ezüsttálcáról szippantottak fel kövér csíkokat, a szintetikus anyagok helyett ugyanis akkor még ténylegesen a természet adta ajándékoknak köszönhetően sikerült a rómaiaknak szárnyalniuk. 

A Cambridge University által közzétett friss Atiquity tanulmány szerint nagyon is tudták, mitől döglik a légy, legalábbis ha kábulásról van szó, biztosan. A régészek nemrég a hollandiai Houten-Castellumban a Hyoscyamus niger, azaz a bolondító beléndek több száz magját találták egy kivájt csontban.

A beszédes nevű mérgező növény a nadálytőfélék családjába tartozik, és korábban mind gyógyszerként, mind kábítószerként alkalmazták. A növényfaj természetes élőhelye a folyók és a part menti övezetek, ahol főleg meszes és tápanyagban gazdag homok- és agyagos talaj található. Ennek ellenére a bolondító beléndek a településeken is jól érzi magát, különösen a trágyadombokon és a zöldségeskertek tápanyagban gazdag talajában ver gyökeret.

És hogy mindez miért olyan érdekes?

Fájdalomcsillapító, altató, kábítószer?

A mostani felfedezés amiatt is különleges, mivel korábban egyszer sem tudták a bolondító beléndek kapcsán bizonyítani, hogy a római korban tudatosan termesztették és használták a növényt, így azt sem tudták mindeddig pontosan meghatározni, hogy milyen kábítószerekkel tompították magukat akkoriban. A szakemberek szerint azonban a kivájt birka- vagy kecskecsontba helyezett, fekete dugóval lezárt magvak azt jelzik, hogy a magokat szándékosan tárolták ott körülbelül 2000 évvel ezelőtt. A korabeli feljegyzések ráadásul azt sugallják, hogy a növényt alapvetően fájdalomcsillapítóként és altatóként használták.

Emellett azonban arra is rávilágítottak a kutatók, hogy kábítószerként is kiválóan alkalmazható a szer, bizonyos mennyiségben

Noha ez az első példa arra, hogy bolondító beléndeket találtak egy római kori tárolóban, a növény erősen pszichoaktív hatású, így ritka az olyan eset, amikor az erre a célra folytatott, szándékos emberi felhasználás minden kétséget kizáróan bizonyítható. 

A bódító és halálos adag között vékony a határ

Mint a legtöbb kábítószer esetében, bizonyos szintig a bolondító beléndek használata sem tesz végzetes kárt az emberi szervezetben. A magvak több száz évig csíraképesek, így az sem meglepő, hogy a római leletek mellett korábban ilyeneket találtak viking települések ásatásain, emiatt sokszor

Kábítószerként és fájdalomcsillapítóként már az ókorban is alkalmazták, de a belsőleg használt bolondító és a halálos adag nagyon közel van egymáshoz, ami veszélyes. A történelem során mégis több feljegyzés is született arról, hogy valaki a növény hallucinogén hatásairól számolt be. 

Ilyen volt Gustav Schenk német író is, aki 1966-ban lejegyezte, hogy az égő beléndek belélegzésekor mi játszódott le benne. 

A fogaim összeszorultak, és szédületes düh kerített hatalmába. Ennek ellenére egy sajátos kellemes érzés járt át, ami összekapcsolódott azzal az őrült érzéssel. Úgy tűnt, hogy minden egyes testrészem magától elszállt, és elfogott a félelem, hogy szétesek. Ugyanakkor megtapasztaltam a repülés mámorító érzését... Felemelkedtem ott, ahol hallucinációim kavarogtak

– írta. Hallucinációja annak volt köszönhető, hogy a bolondító beléndek minden része, a gyökerek, a levelek, a magvak és a virágok is alkaloidokat tartalmaznak. Az alkaloidok nitrogéntartalmú vegyszerek, amelyeket egyes növények termelnek, hogy megvédjék magukat a növényevőktől. 

A beléndekben 34 alkaloidot fedeztek fel, például a hioszcint vagy más néven szkopolamint, hioszciamint és atropint. Ezekről kimutatták, hogy lenyomják az emberek központi és perifériás idegrendszerét, az így kialakult interferencia pedig olyan mellékhatásokhoz vezet, mint a hallucináció, letargia vagy a delírium.

Történelmileg Európában (ahol a növény őshonos) ezeket a mellékhatásokat a vallási szertartások misztikus vonatkozásaiban használták ki legtöbbször. A delphoi jósda papnői az ókori Görögországban belélegezték az égő beléndek füstjét, hogy jósokká váljanak. A középkorban a növényt a boszorkánysággal hozták kapcsolatba. Ez idő tájt felfedezték, hogy a bolondító beléndek kivonatai könnyen felszívódnak a bőrön keresztül is, főleg ha zsírral keverték össze. Ennek köszönhetően sokkal nagyobb dózisokhoz is hozzájuthattak az emberek, mivel a kivonatok nem jutottak át a bélrendszeren, jelentősen csökkentve a mérgezés kockázatát. 

 (Borítókép: Tara Moore / Getty Images)