Így teltek III. Károly napjai elvonulva a világtól

További FOMO cikkek
-
Sisu, a finn boldogság titka
- Velencei luxusesküvőn mondja ki a boldogító igent a világ egyik leggazdagabb embere
- Gundel Takács Gábor: Csak a fizetésért nem kell olyan műsort csinálnom, ami nem jó
- Szabó Zsófi: Nagy Feró úgy vonaglott a rúdon, mint egy tini srác
- Titokban szúrják magukat gyógyszerrel az egyetemisták a látványos fogyás érdekében
Egyszerre szorult össze Nagy-Britannia lakóinak szíve, miután a Buckingham-palota egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy rákkal diagnosztizálták III. Károlyt. A király ezt megelőzően egy műtéten esett át prosztatamegnagyobbodás miatt, amely során a rákos sejteket észlelték. Közlésük szerint a találgatások elkerülése végett nem osztják meg a nyilvánossággal, a kór mely fajtájáról van szó, ám azt leszögezték, hogy nem prosztatarák. Azóta már megszólalt egy specialista is, aki kifejtette, az uralkodó korában a prosztatarák mellett a húgyhólyagrák a második leggyakoribb betegség – de az is megeshet, hogy a rák egy teljesen más formájáról van szó. III. Károly már túlesett első kezelésén, és köszönetét fejezte ki a sok jókívánsággal kapcsolatban, amit kapott.
A diagnózisáról szóló hírek hallatán kisebbik fia, Harry herceg is hazalátogatott, hogy egy rövidebb találkozó erejéig az apjával lehessen, mielőtt még a norfolki Sandringhambe utazik. A királyon kívül ezen a birtokon – feltételezhetőleg az Anmer Hallban – pihen jelenleg a hasi műtéten átesett Katalin hercegné is, aki Vilmos herceggel, illetve gyermekeikkel, György herceggel, Sarolta hercegnővel és Lajos herceggel együtt érkezett ide. III. Károlyt helikopterrel szállították a Buckingham-palotából a norfolki Sandringham-házba február 6-án, ahol egy hetet töltött, február 13-án tért vissza Londonba a további kezelésekre. Egyes informátorok elmondása szerint ugyan a gyógyulás az első, az uralkodó mindent megtett annak érdekében, hogy ne unatkozzon.
Mint ismert, III. Károly igazi munkamániás hírében áll, aki a rákkal vívott harca ellenére továbbra is kész ellátni a királyi szerepkörrel együtt járó papírmunkát. Bár a hivatalos eseményeken egy darabig nem fog részt venni – így Kamilla királyné, Vilmos herceg, Anna hercegnő, Eduárd herceg és Zsófia hercegné helyettesítik őt –, a Daily Mail információi szerint a király elég jól van ahhoz, hogy néhány személyes találkozón vegyen részt a brit fővárosban.
Nem bírja az unalmat
Ahogy a lap írja, III. Károly a Sandringham-házban való tartózkodása során sem feledkezett meg a munkáról. Bennfentesek arról számoltak be, hogy gyakran viccelődnek azon, a király hamarabb futja át a fontos dokumentumokat tartalmazó piros dobozát, mint hogy elfogyassza a reggeli főtt tojását.
Az unalom az egyik legnehezebb dolog a számára
– mondta az uralkodó egyik ismerőse.
III. Károly norfolki ottléte alatt megfordult a Szent Mária Magdolna-templomban, ahol istentiszteleten vett részt az elmúlt két hétvégén. Ahogy az informátorok kifejtették, a király vélhetően sétálással és festéssel ütötte el az idejét a Sandringham-házban, azonban nehezére esik lazítani. Úgy tudni, az uralkodó nagy kedvence a néhai kanadai énekes, Leonard Cohen, akinek szereti hallgatni a lemezeit – különösen a Take This Waltz című dalt, amit nagyon megindítónak tart –, így temérdek szabadidejében hódolhatott ennek a szenvedélyének is.
Több házban is megfordulhat
A Sandringham-házon kívül a birtok egy másik ingatlana is különösen közel áll III. Károlyhoz, a főépülettől három kilométerre lévő Wood Farm. Ez volt az egyik kedvenc búvóhelye néhai édesanyjának, II. Erzsébetnek, illetve édesapja, Fülöp herceg itt élt, miután nyugdíjba vonult. A herceg csinosította ki a házat, festette le a falakat, illetve tervezte újra a konyhát és a hálószobát. Az öt hálószobával rendelkező ingatlanból kilátás nyílik a tengerre, illetve tartozik hozzá istálló és fácánvadászatra alkalmas területek – úgy tudni, a néhai királynő szarvasgombát is termesztett az ingatlan környékén.
A Wood Farm korábban egy szimpla parasztház volt, és Marsh Farmként emlegették a helyiek. 1919-ig V. György király és Mária királyné legfiatalabb fia, János herceg lakott itt, aki epilepsziás rohamokkal küzdött, ezért ideküldték őt, hogy nyugodtabb körülmények között élhessen. II. Erzsébet és családja csak 1967-ben kezdte el használni a házat, ami azért volt csalogató a számukra, mivel a főépülettel ellentétben itt nem áll rendelkezésre óriási személyzet – sőt az alkalmazottaknak még egyenruhát sem kell viselniük. Itt igazi családként élhetett II. Erzsébet és Fülöp herceg, a királynő még főzött és mosogatott is. III. Károly pedig ifjú korában partikat rendezett a házban, de később is gyakran látogatott ide vissza.
A Wood Farm mindemellett vendégházként üzemel a látogatók számára. Gyakran fordul meg itt az ünnepek alatt Sára hercegné, aki nem vehet részt a királyi család karácsonyi ünnepségén a Sandringham-házban, mióta elvált férjétől, András hercegtől, viszont így legalább a gyerekei közelében lehet. Továbbá ebben a házban szállásolták el Katalin hercegnét, amikor épp a birtokon tartózkodott a Vilmos herceggel való kapcsolatának hajnalán.
(Borítókép: III. Károly és Kamilla királyné a Sandringham-birtokon templomba menet /Fotó: Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését
Jelzáloghitelt kellett felvennie.
március 19., 09:55
- FOMO
Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását
Fény derült Kim Kardashian kirablásának minden fontos részletére.
március 19., 17:20
- FOMO
Tüntetők zavarták meg Gal Gadot ceremóniáját a hírességek sétányán
A Hófehérke és a Wonder Woman sztárja nyíltan támogatja Izraelt.
március 19., 11:32
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
1 órája
- Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai
Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.
2 órája
- Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
6 órája
- FOMO
A finnek titka a Sisu, a nem kidobható a világ, amely javítható, fejleszthető
Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.
45 perce
- FOMO
Jogerősen is elítélték Koltai Róbert és Pogány Judit fiát
Költségvetési csalás, okirat-hamisítás és pénzmosás volt a vád ellene.
március 19., 09:19
- FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban
Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.
március 20., 07:14
- FOMO
Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége
A legolcsóbb jegy 160 ezer forint volt, a páholy árából már komoly autót lehetne venni.
március 19., 08:35
- Címlapon
Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
Feszült pillanatok az ülésteremben.
8 órája
- FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából
Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.
március 19., 07:16
- FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője
Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.
március 20., 15:29
- Címlapon
Magyar politikustól még nem láttunk olyat, mint most Palkovics Lászlótól
Váratlan videók jelentek meg.
4 órája
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
6 órája
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
7 órája
- FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta
Budai lakását azért még nem adta el.
március 19., 07:15
- FOMO
Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra
„Mostantól közöm van hozzá, mert a szabadságomban korlátoznak.”
március 20., 10:06
- FOMO
Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét
Alaposan megcsapolták a dollárfolyamot.
március 19., 06:15
- FOMO
Szexuálisan kizsákmányolt tinédzserekből tömi a zsebét a TikTok
A platform élő adásait nem véletlenül csúfolják az internet pöcegödrének.
március 17., 12:31
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
8 órája
- FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában
A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.
március 20., 08:02
- FOMO
Váratlanul elmaradt Bochkor Gáborék reggeli rádiós műsora
Nem jelent meg a stáb a stúdióban.
március 17., 08:42
- FOMO
Húsz év után érkezik Will Smith legújabb albuma
A Based on a True Story március 28-án érkezik a zenei streamingfelületekre.
március 17., 20:07
- FOMO
Bejelentették, kik lesznek az X-Faktor mentorai
Mindenkit megtartott a csatorna.
március 18., 19:06
- FOMO
Legyőzte a rákot Reviczky Gábor
Minden daganatos elváltozás eltűnt a szervezetéből.
március 17., 15:01
- Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes
Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.
2 órája
- FOMO
Ismét rekordot döntött a Hunyadi sorozat
Ez lett 2025 legnézettebb magyar tévéműsora.
március 17., 15:06
- Címlapon
Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget
Arda Güler válaszolt, és viccnek nevezte a magyar válogatott középpályását.
7 órája
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
12 órája
- FOMO
Reagált a TV2 a Hajós András és a Korda házaspár között kialakult botrányra
A házaspár szerint 46 éves zenei pályafutásuk alatt még senki nem alázta meg őket így.
március 18., 15:27
- FOMO
Ferenc pápa áprilisban már Károly királyt fogadja a Vatikánban
A találkozó történelmi lépés az anglikán és a katolikus egyház közeledésében.
március 18., 18:59