Kiszabadult a börtönből Aurelio

2024.02.17. 12:21
Információk szerint napra pontosan két évvel a büntetése kezdete után lépett ki a Kalocsai Fegyház és Börtön kapuján Caversaccio Aurelio, a ValóVilág 6 győztese. Büntetése maradékát reintegrációs őrizetben fogja tölteni bajai otthonában.

Szombat reggel hagyhatta el a börtönt a ValóVilág hatodik szériáját megnyerő Aurelio, aki korábbi információk szerint a Kozma utcai büntetés-végrehajtási intézetben töltötte a büntetését. A Blikk értesülései szerint azonban Kalocsáról szabadult.

Bajai otthonánál kapták lencsevégre az egykori villalakót, akit édesanyja és gyermeke édesanyja hozott haza.

Mint ismert, az egykori villalakó 2022. február 17-én vonult börtönbe, miután másodfokon 3 év 5 hónap börtönbüntetésre ítélte őt a bíróság emberrablás és egy korábbi kábítószerügy miatt.

Aurelio a börtönbüntetése alatt édesapa is lett, kislányával pedig most fog először személyesen találkozni.

Kijelentette: büntetése elérte hatását, és nemcsak megbánta tettét, de úgy érzi, sokat is változott. Állítása szerint az a tudat is sokat formált rajta, hogy apa lett. 

A büntetés nálam elérte a célját, megváltozott a személyiségem. A vehemenciám és lobbanékonyságom miatt kerültem ide. Nem tudtam nemet mondani. Nem volt önkontrollom, de most már gondolok a kislányomra, a szeretteimre, magamra... Megváltozott az értékrendem is, kint a csillogás, a drága holmi fontos volt. Most ez elhalványult, inkább a gyerekemnek akarok mindent megadni

– fogalmazott Aurelio.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát

A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát

Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.

március 22., 05:51

  • FOMO
Az anyatej a fiatalság új széruma? Egyesek szerint olyan, mint a botox

Az anyatej a fiatalság új széruma? Egyesek szerint olyan, mint a botox

Bizarr módon küzdenek a nők az öregedés ellen.

1 órája

  • FOMO
Azt hitték, hazamennek, de egy kegyetlen dél-amerikai börtönbe kerültek

Azt hitték, hazamennek, de egy kegyetlen dél-amerikai börtönbe kerültek

Bírósági ítélet nélkül mondták ki bűnösnek az illegális bevándorlókat is.

március 22., 10:48

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

2 órája

  • FOMO
Státusszimbólummá vált a sminkelés a 11 éveseknél, végük, ha nem követik a trendet

Státusszimbólummá vált a sminkelés a 11 éveseknél, végük, ha nem követik a trendet

A Sephora kids jelenség népszerűsége nem csökken.

március 22., 14:49

  • FOMO
Noszály Sándor: Szerencse, hogy túléltem

Noszály Sándor: Szerencse, hogy túléltem

Őszintén vallott az elmúlt hónapokról a korábbi teniszező.

március 22., 14:06

  • FOMO
Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya

Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya

Jövő héten vesznek végső búcsút a legendás műsorvezetőtől.

március 22., 12:06

  • FOMO
Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki

Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki

A vád szerint a szakember bosszúhadjáratát a cégéről megjelent negatív hírek váltották ki.

március 21., 19:10

  • FOMO
Bagdy Emőkének válaszolt Kocsis Tibor: Kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda

Bagdy Emőkének válaszolt Kocsis Tibor: Kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda

Az énekes szerint a fiatalokat egyáltalán nem zavarja az azonos neműek szerelme.

március 22., 21:43

  • FOMO
Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés

Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés

Csütörtökön jött ki a világ boldogsági rangsora, amelyen Magyarország a 69. helyet szerezte meg.

március 21., 17:09

  • FOMO
Lenne mit tanulniuk a magyaroknak, ha vendégszeretetről van szó

Lenne mit tanulniuk a magyaroknak, ha vendégszeretetről van szó

Magyarország az InterNations listájának alsó felében kullog.

március 22., 18:52

  • FOMO
Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra

Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra

„Mostantól közöm van hozzá, mert a szabadságomban korlátoznak.”

március 20., 10:06

  • Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.

2 órája

  • FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket

Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket

Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.

március 23., 09:17

  • FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet

Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet

A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.

március 23., 10:14

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

30 perce

  • FOMO
Havi ötmilliót keres, mégis a pincében él Molnár Anikó

Havi ötmilliót keres, mégis a pincében él Molnár Anikó

A korábbi Nagy Ő a gyermekkori lakhelyén él.

március 21., 17:56

  • FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.

március 20., 08:02

  • Címlapon
Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra

Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra

Az elnök szerint a bevételt többek között adócsökkentésre is fordítják majd.

1 órája

  • FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről

Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről

A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.

március 20., 17:35

  • FOMO
Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.

március 20., 19:49

  • FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma

A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma

67 éves lett Gary Oldman.

március 21., 05:59

  • FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Mike Okay kihúzta a gyufát.

március 20., 19:24

  • Címlapon
A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság

A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság

Az mondják, „vannak értékek, amelyekre nem lehet árcédulát rakni.”

tegnap, 20:35

  • FOMO
A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett

A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett

Ráadásul a magas szárú zokni is visszatért.

március 21., 14:35

  • Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.

2 órája

  • FOMO
A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben

A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben

Ellen Pompeo kitálalt a forgatás kulisszatitkairól.

március 20., 19:47

  • FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.

március 20., 21:03