A napokban döntenek Harry herceg sorsáról
További FOMO cikkek
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
- Váratlanul elkezdtek prédákra vadászni a mókusok
- Újabb hírek érkeztek Károly király állapotáról, folytatják a kezelését
Harry herceg az Egyesült Államokba költözése óta már többször tapasztalhatta, hogy összecsaptak a feje felett a hullámok, mivel annak ellenére, hogy maga mögött hagyta királyi kötelezettségeit, továbbra is a figyelem középpontjában áll. A helyzetén csak rontott az időközben megjelent netflixes sorozata, illetve a Tartalék című önéletrajzi könyve, amelyekben kitálalt arról, mi minden történik a Buckingham-palota falai mögött – ennek következtében pedig a szigetországban árulónak bélyegezték. A királyi sarj emellett hadban áll a sajtóval, 2019 óta összesen hét pert indított brit és amerikai médiavállalatok ellen, amelyeket szinte kivétel nélkül hamis történetek kreálásával vádolnak. Szintén bíróságra került a védelmét érintő ügy, mivel azáltal, hogy a herceg visszavonult a hivatalos feladatoktól, elesett egyes privilégiumoktól, azaz az Egyesült Királyságban való tartózkodása esetén például már nem biztosítják a rendőri védelmet a számára, amit jogi útra terelt.
Az előbbi peres ügyek mellett hasonló kalamajka kerekedett abból is, hogy a királyi sarj mind a könyvében, mind a sorozatában bővebben felelevenítette, milyen drogokat próbált ki élete során – ami felvetette azt az eshetőséget, hogy vízumkérelmében hazudhatott kábítószer-használatáról. Mint ismert, a herceg vízummal tartózkodhat jelenleg az Egyesült Államokban, ám az ország törvényei értelmében azokat az állampolgárokat, akik beismerik az illegális kábítószer-használatot, vagy ezzel kapcsolatos bűncselekmények miatt ítélték el őket korábban, kitilthatják az országból. Ahhoz viszont, hogy valaki ennek ellenére mégis belépést nyerjen az Államokba, egy hosszadalmas folyamaton kell átesnie, ami magában foglalhat vér- és vizeletvizsgálatot, mellkasröntgent, illetve egy beszélgetésen is részt kell vennie annak megerősítésére, hogy jelenleg nem fogyaszt kábítószert.
A királyi sarj kábítószeres múltjával összefüggésben a The Heritage Foundation szervezet indított pert a Belbiztonsági Minisztérium ellen, hogy a bevándorlási hatóságok ne részesítsék különleges bánásmódban a királyi sarjat. A szervezet az erről szóló dokumentumok kiadását kéri a Belbiztonsági Minisztériumtól az amerikai információszabadságról szóló törvény értelmében. A kérelmet első körben elutasították, majd a The Heritage Foundation egy keresetet nyújtott be a döntés hatályon kívül helyezése érdekében. A bíróság ezt is elutasította, ám a minisztérium megszellőztette, hogy valóban létezik egy nyilvántartás arról, a herceg mikor lépett be és hagyta el az országot, viszont ennél többet nem akartak elárulni, kifejtve: ugyan Harry herceg egykor közszereplő volt, ez nem jelenti azt, hogy emiatt ne lenne joga a magánélethez.
A herceg belépési és kilépési nyilvántartásának rendelkezésre bocsátása a magánélethez való jog egyértelmű megsértését jelentené
– fogalmazták meg, hozzátéve, csak akkor lennének hajlandóak nyilvánosságra hozni az ügyről szóló dokumentumokat, ha bizonyíték van arra vonatkozólag, hogy a kormányzat helytelenül járt el: „Azokat az információkat, amelyek egy utast egyidőben további vizsgálatoknak vethettek volna alá, előfordulhat, hogy egy későbbi időpontban időszerűtlennek és irrelevánsnak tekintik. E tények fényében egy személy országba való be- és kilépési nyilvántartása, még egy híres személyé sem elegendő bizonyíték ahhoz, hogy aláássák a vámhivatalba vetett bizalmat és a törvény szerint egyenlő mértékben járó igazságszolgáltatást.”
Nem mondott igazat?
A The Heritage Foundation által benyújtott kereset kapcsán még február 23-án tartottak egy bírósági tárgyalást, amelynek részleteire a napokban derülhet fény. A szervezet a herceg bevándorlási nyilvántartásának napvilágra hozatala mellett érvel, ám a bíróság valószínűleg írásos formában teszi majd közzé a napokban, miképp döntöttek. Ahogy nemrég kiderült, a tárgyaláson azzal érveltek a Belbiztonsági Minisztérium ügyvédjei, hogy a herceg akár blöffölhetett is arról, hogy kábítószert fogyasztott annak érdekében, hogy még többen vegyék a könyvét. Hozzátéve, egy kötetben elhangzó állítások nem felelnek meg egy tanúvallomásnak.
A feljegyzések különösen kényesek, mert nyilvánosságra hozataluk, még ha csak részben is, de feltárná Harry herceg tartózkodási helyét az Egyesült Államokban, amit nem hozott nyilvánosságra. A bíróságok következetesen úgy ítélik meg, hogy egy személy vízuma vagy bevándorlási státusza magánjellegű, a személyes adatok mentesek a nyilvánosságra hozatal alól
– fejtették ki a jogászok, hozzátéve, a herceg nem számít köztisztviselőnek az Egyesült Államokban, és a lehető legtöbb információt rendelkezésre bocsátották, ami nem sértette a személyiségi jogait.
A The Heritage Foundation igazgatója, Nile Gardiner ezzel szemben úgy nyilatkozott, a herceg ügye számos kérdést vet fel annak kapcsán, hogy a jogállamiságot egyformán alkalmazzák-e mindenki esetében. Mint megfogalmazta: „A migráció kérdése az Egyesült Államokban az elnökválasztás első számú kérdésévé vált. Az amerikai nép elvárja vezetőjétől, hogy szigorúan betartsa a bevándorlási törvényt, és ennek vonatkoznia kell mindenkire, aki belép az Egyesült Államokba, beleértve a királyi családokat, például Harry herceget.” Ám az csak az elkövetkezendő napokban derül ki, miképp döntött a bíróság a királyi sarj vízumának ügyében.
Kokain, varázsgomba és fű
Harry herceg önéletrajzi könyvében több ponton felidézte a kábítószerekkel kapcsolatos élményeit, amelyek egyike éppenséggel Meghan Markle-hoz kötődik. Az első randevújuk után ugyanis átment az egyik barátjához, ahol tequiláztak, füveztek, és az Agymanókat nézték, majd a hercegné váratlanul felhívta őt FaceTime-on, így tartania kellett magát, de végül nem bukott le. A herceg elmondása szerint az Eton diákjaként rendszeresen kannabiszt szívott, illetve kokaint is fogyasztott.
Ez idő alatt kokaint is fogyasztottam. Valakinek a vidéki házában, egy vadászhétvégén kínáltak meg vele, és azóta csináltam még néhányszor. Nem volt túl nagy kaland, és nem is élveztem annyira, mint a többiek, de másnak éreztem tőle magam, és ez volt a fő célom. Érezni. Másnak lenni
– írta a kötetben a herceg, kijelentve, akkoriban szinte bármit hajlandó volt kipróbálni, ami felborította a kialakult rendet. A kokain mellett a ketaminnal és a varázsgombával is kísérletezett. Utóbbit is a barátaival együtt próbálta ki, a tapasztalatairól pedig elég részletesen számolt be a kötetben.
A vécé mellett volt egy kerek, ezüstszínű szemetes, aminek pedállal lehetett kinyitni a fedelét. A szemetesre bámultam, majd az visszanézett rám, aztán egy fej lett belőle
– jegyezte meg, hozzátéve, azt hallucinálta, hogy a kukával beszélget.
A herceg állítása szerint a pszichedelikus szerek segítettek neki, hogy meg tudjon birkózni az édesanyja, Diana hercegné halála miatt érzett gyásszal, illetve a traumával. Majd idősebb korában ráébredt, nem kell állandóan szomorúnak lennie ahhoz, hogy bizonyítsa, hiányzik neki az édesanyja. Tapasztalatairól tavaly márciusban egy magyar terapeutának, Máté Gábornak is beszámolt, kifejtve, ugyan a marihuána segített neki traumái feldolgozásában, a kokain nem.
A kokainfogyasztásnak inkább szociális oka volt az életemben, megpróbáltam valahová tartozni. Másképp is éreztem magam tőle, mint ahogyan általában, és ez volt a lényege. De a marihuána más, az valóban segített nekem
– mondta akkor a herceg.