Pottyondy Edina az operás botrányról: Halálom ez a mindenhol zabálás
További FOMO cikkek
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
- Váratlanul elkezdtek prédákra vadászni a mókusok
- Újabb hírek érkeztek Károly király állapotáról, folytatják a kezelését
„Nekem amúgy a halálom ez a mindenhol zabálás. A Dumaszínházban azért nem mentem át a klubhelyszínről a színházba, mert ott az előadás alatt folyamatosan eszik a közönség. És még a kicsi helyen lévő büfés is bepróbálkozott, hogy
ugyan már tartsak szünetet a 75 perces előadásban, mert akkor több piát tud eladni.
Olyan rámenősen magyarázta, mintha teljesen hülye lennék, hogy nem látom be, ez a stand-upom végső értelme” – kezdte Pottyondy Edina a friss Facebook-bejegyzését, amellyel arra a hírre reagál, hogy az Operában főigazgatói utasításra kettévágták aCarmina Burana-előadást , hogy a szünetben a közönség a büfében többet költsön. Azt is hozzátette, a mozikban is gyűlöli, hogy a nézők folyamatosan csámcsognak: „Néha már én is zabálom a popcornt, mert egyébként elviselhetetlen a rágászaj. Mintha bélpoklos tengerimalacokkal lennék összezárva 2500 forintért.”
A youtuber azt írja, a magaskultúra fellegváraitól pont az ellenkezőjét várná, hiszen ezeknek a helyeknek az elsődleges feladata a kultúra átadása lenne. Ám ahelyett, hogy
irtanák ezt a konzumidióta zabálós hisztériát, az Operaházat vezető gyökér képes kettévágni a Carmina Buranát, hogy növelje a büfé bevételét
– fogalmazott a posztjában.
Egy kis politikai kitérővel fűszerezve a gondolatait hozzátette: „Már várom Orbán évértékelőjének félbevágását, hogy kolbászos katonákat szolgáljanak fel két nemzethalál-riogatás között, esetleg a focimeccsek is állhatnának 4/4-ből. Ja nem! Azért vannak szent dolgok, ellentétben a Carmina Buranával.”
Végül a gyerekkorára visszaemlékezve megjegyezte: „Anno a mosonmagyaróvári Kossuth gimiben Angéla tanárnő énekóráin kussban, kaja és pia nélkül kellett végighallgatni klasszikusokat, és 16 éves kamaszként kibírtuk. Mondjuk, Angéla tanárnő kultúrát akart átadni, és nem szendvicset meg kávét eladni…”
Ahogy korábban beszámoltunk róla, Bogányi Tibor, a Carmina Burana rendezője, illetve karmestere a Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra azt a levelet, amit az alkotóknak írt, bejelentve: nem dirigálja tovább a Carmina Buranát, a saját produkciójukat. Az Index megkereste Bogányi Tibort és alkotótársát, a feleségét, Zászkaliczky Ágnest is, akik megerősítették a levélben leírtakat. Megkeresésünkre az ügyben a főigazgató Ókovács Szilveszter, illetve az előadás szoprán szólistája, Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje is reagált, amit itt olvashat el.