Osváth Zsolt beszámolt gyermekotthonban töltött éveiről

2024.03.11. 06:37
Osváth Zsolt az RTL Portré című műsorának vendége volt, ahol felelevenítette, hogyan és miért került nagyon fiatalon gyermekotthonba, és miként élte meg a viszontagságos időszakot.

Osváth Zsolt az RTL Portrénak beszélt még többek között a nevelőktől kapott pofonokról, amik miatt kórházba is került, édesanyja öngyilkossági kísérleteiről, és a Hősök terén tartott demonstráció hatásáról.

  • Az influenszer elmondta, úgy került intézetbe, hogy körülbelül 10 éves korában valaki bejelentést tett édesanyja miatt, aki sokat volt kórházban, és ha nincs, akkor többnyire nem józan. A családsegítő éppen akkor érkezett hozzájuk, amikor édesanyja öngyilkosságot kísérelt meg. A gyermekvédelmisek ennek ellenére csak a harmadik hasonló eset után vitték el.
  • Mivel nem volt hely a saját korosztályában, az óvodás csoportba került, ahol játékokat szervezett a kisgyerekeknek. Az egyik ottani nevelőre a mai napig úgy emlékszik vissza, mint aki miatt elviselhető volt az ott töltött idő.
  • „Akkor nagyon kiborultam, én ezt börtönként éltem meg. Az Alföldi utcában mindenhol rács volt az ablakon, nekem is voltak prekoncepcióim az intézetről. Teljesen úgy voltam vele, ha én ide bemegyek, engem szét fognak szedni” – emlékezett vissza Osváth Zsolt.
  • Később átmeneti nevelésbe vették, majd véglegesítették a gondozásba vételt, miután anyja az elhelyezési tárgyaláson részegen jelent meg. „Ha engem akkor nem visznek el intézetbe, lehet, hogy egy drogos, alkoholista, bűnöző, vagy egyszerűen halott vagyok. Ott nagyon jól felismerte a családsegítő, hogy tarthatatlan az állapot” – mesélte el a youtuber.

Osváth Zsolt RTL-nek adott interjúja ide kattintva nézhető vissza.

Kényes ügyben jelentették fel Osváth Zsoltot

Mint arról korábban beszámoltunk, a Noryna Diamond névre hallgató férfi nemrég azt állította egy internetes műsorban, hogy Osváth Zsolt youtuber pár évvel ezelőtt szexuális kapcsolatot létesített egy 16 éves fiatallal.

A homoszexualitását nyíltan vállaló influenszer hétfőn reagált az elhangzottakra. Mint mondta, összeszorul a gyomra, hogy erről egyáltalán beszélnie kell. Hangsúlyozta, hogy nem szokott 16 évesekkel szexuális kapcsolatot létesíteni, és nem követett el soha semmilyen bűncselekményt kiskorúak sérelmére.

Az influenszert ért állítások miatt Tényi István szexuális visszaélés bűntett gyanúja miatt bejelentést tett.