Ismételten a bíróság előtt Koltai Róbert és Pogány Judit fia

2024.03.18. 13:51
Nemsokára a végéhez ér a tizennégy éve tartó bírósági eljárás Koltai Róbert és Pogány Judit fia, P. Koltai Gábor ügyében. Az ügyészség vádja szerint milliárdos csalást követett el a producer, a férfi mindent tagad. Jövő héten ítéletet hirdethet a bíróság, ismételten.

Tizennégy éve nincs vége Koltai Róbert és Pogány Judit fia, P. Koltai Gábor költségvetési büntetőügyének. A producert és társait egyszer már felmentette a törvényszék, majd az ítélőtábla megismételtette a tárgyalást, így került a férfi ismételten a vádlottak padjára.

Az ügyész vádbeszédében a producerre felfüggesztett börtönbüntetést kért, azonban pénzbüntetést és vagyonelkobzás elrendelését is indítványozta, és gazdasági szerepet sem tölthetne be meghatározott ideig. 

Most P. Koltai Gábor egyik védőjén, Horváth Lóránton volt a sor, hogy védence mellett tartson perbeszédet. A közel két órán át tartó beszéd közben az elsőrendű vádlott figyelmesen követte az ügyvédje beszédjét, miközben édesanyja, Pogány Judit alig két méterre tőle foglalt helyet. A színésznő minden tárgyaláson támogatta fiát, aki jelezte, hogy lennének majd észrevételei az elhangzottakkal kapcsolatban.

Korábban a vallomásában hangsúlyozta, hogy nem követett el bűncselekményt, így bűnösnek sem érzi magát a vádakkal kapcsolatban. Úgy vélte: a vádpontok áttekinthetetlenek és megalapozatlanok, az ügyészség semmilyen konkrét bizonyítékot nem tud felvonultatni. Rámutatott, hogy a vádiratból csak a szerződések és számlák ténye derül ki, fiktív voltukat semmilyen módon nem tudják igazolni. Tagadta, hogy bármilyen tudatos, adócsalásra irányuló együttműködés állt volna fenn a vádlottak között.  

Védője is kérte, hogy mentsék fel a producert a vádak alól, hisz egyszer már előadták a védekezésüket, és időközben a vádhatóság koncepciója is gyengült a vádlottakkal szemben. Meglátása szerint nincsen olyan bizonyíték, amely kétséget kizáróan igazolja Koltai bűnösségét.

Az ügyben ítéletet várhatóan jövő héten hoz Sós József bíró.

Kétmilliárdos hátrányt okozhattak

A Fővárosi Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat Koltaiék ellen még 2013-ban. A vádirat lényege, hogy P. Koltai Gábor és I. Gábor filmproducerek tizenegy háromdimenziós animációs film saját produkcióban történő gyártása során – vádlott-társaik, Cs. Zoltán, S. Zoltán, P. László, K. Áron és Cs. Zoltán közreműködésével – a gyártási költségeket többszörösen meghaladó értékű, fiktív számlák felhasználásával jogosulatlanul igényeltek vissza áfát, illetve jogosulatlanul csökkentették cégeik áfafizetési kötelezettségét.

A közlemény szerint „K. Gábor és I. Gábor a vádlott-társaik által kibocsátott fiktív számlákat a filmek gyártására főleg hazai bankokkal és nagyvállalatokkal kötött támogatási szerződések elszámolására is felhasználták, így a filmtámogatók a fiktív számlákkal elszámolt támogatások után – nem tudva azok felhasználásának tényleges módjáról – társaságiadó-kedvezményt vettek igénybe. Koltai Gábor és I. Gábor ezen cselekményei révén a társaságiadó-bevétel is csökkent”.

A főügyészség szerint Koltai Gábor 2008 és 2010 között több mint kétmilliárd, míg I. Gábor több mint másfél milliárd forint összegű vagyoni hátrányt okozott a központi költségvetésnek. Ez különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett költségvetési csalás bűntettének minősül, amelynek büntetési tétele öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés.

Egyszer már felmentették

Koltai Gábor és társai ügyében az elsőfokú ítélet még 2017-ben született, amikor felmentették a producert a 2010 óta húzódó ügyben. Összesen kilenc embert vádoltak meg az ügyben, közülük ötről mondta ki a bíróság, hogy bűnösök az ellenük felhozott vádakban. Az ügyészség szerint Koltai és társai 2008 és 2010 között fiktív számlákkal többmilliárdos áfacsalást követtek el filmkészítésen keresztül. Az ügyész a vádbeszédben letöltendő börtönt kért, a vádlottak védői azonban felmentésért folyamodtak.

2018-ban másodfokon már megváltoztatta a döntést a Fővárosi Ítélőtábla, és az elsőfokú eljárás megismétlését rendelte el az ügyben a tanács.

Az I. r., II. r., III. r., VI. r. és IX. r. vádlottakat érintően az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás hiányos, részben a feltárt bizonyítékok teljes körű értékelésének, részben a tényállás tisztázásához szükséges további bizonyítás felvételének elmulasztása (felderítetlenség) miatt. Ennek következtében az ítélet oly mértékben megalapozatlan, amely megalapozatlanság a másodfokú eljárásban nem küszöbölhető ki, tehát az elsőfokú eljárás megismétlése szükséges

– írta akkor a közleményében az ítélőtábla, ezzel az ügy ismételten a Fővárosi Törvényszékre került.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Lengyel Tamás nyílt levelet írt Muri Enikőnek, és ő is megosztott jó pár mocskolódó kommentet

Lengyel Tamás nyílt levelet írt Muri Enikőnek, és ő is megosztott jó pár mocskolódó kommentet

Kőkemény üzeneteket kapott a Jászai Mari-díjas színész.

március 1., 16:11

  • FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú

A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú

Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.

március 3., 06:01

  • FOMO
A börtönökben is megállja a helyét a terápia, amihez csak egy könyv kell

A börtönökben is megállja a helyét a terápia, amihez csak egy könyv kell

Már több magyar egyetemen oktatják az újszerű kezelési módot.

március 1., 14:06

  • Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

3 órája

  • FOMO
Hidrogéntermelő vitorlás lehet a megújuló energia zászlóshajója

Hidrogéntermelő vitorlás lehet a megújuló energia zászlóshajója

Mobilitásának köszönhetően hatékonyabb lehet, mint a szélturbinák.

március 2., 11:37

  • FOMO
Reviczky Gábor: Hálás lennék, ha halhatatlanná tennének

Reviczky Gábor: Hálás lennék, ha halhatatlanná tennének

A színész igyekszik úgy élni, mintha mi se történt volna.

29 perce

  • FOMO
Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be

Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be

Viszlát barna, trutyis banánkarikák!

március 3., 13:57

  • Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.

2 órája

  • FOMO
Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának

Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának

A család szerint az énekes haláláról szóló híradások nem voltak helyénvalók.

március 2., 12:59

  • Címlapon
Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Fájdalmas lehet mindenkinek.

58 perce

  • FOMO
Megszületett Elon Musk 14. gyermeke

Megszületett Elon Musk 14. gyermeke

Az új jövevényt Seldon Lycurgusnak nevezték el.

március 1., 12:32

  • FOMO
Los Angelesben helyezték végső nyugalomra Návai Anikót

Los Angelesben helyezték végső nyugalomra Návai Anikót

Teljesült a riporter kívánsága.

március 1., 10:55

  • Címlapon
Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona

Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona

„Ha mindenki elmenekül, ki fogja szétrúgni a f*szkalapok seggét?”

2 órája

  • Címlapon
„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”

„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”

Óra közben fegyelmezte a budapesti tanár diákját, később sem értette, mi ezzel a gond.

1 órája

  • FOMO
Négytagúra csökken a Megasztár zsűrije, egy kivételével mindenkit lecserélnek

Négytagúra csökken a Megasztár zsűrije, egy kivételével mindenkit lecserélnek

Új korszak kezdődik a TV2 tehetségkutatójában.

február 27., 12:34

  • FOMO
Döntenénk egy ember haláláról, ha azzal másik ötöt megmenthetnénk?

Döntenénk egy ember haláláról, ha azzal másik ötöt megmenthetnénk?

A történelem legismertebb morális dilemmáiról most ön is elmondhatja az igazát.

március 1., 08:00

  • FOMO
Tóth Vera: Nyilvánvalóan szeretnék anyává válni, nem érdekel a korom

Tóth Vera: Nyilvánvalóan szeretnék anyává válni, nem érdekel a korom

Állítása szerint nem az anyaság volt a legnagyobb missziója.

március 3., 21:03

  • FOMO
Megtelt az internet háziasszonyokkal, és tömegek gyűlölik őket

Megtelt az internet háziasszonyokkal, és tömegek gyűlölik őket

A mai napig borzolja az idegeket a tradwife-mozgalom, ami veszélyt is jelenthet a fiatal nőkre.

március 3., 17:03

  • FOMO
Tóth Gabi: Orbán Viktornak van egy ilyen karizmatikus megjelenése

Tóth Gabi: Orbán Viktornak van egy ilyen karizmatikus megjelenése

Az énekesnő egy interjúban osztotta meg véleményét a kormányfőről.

február 28., 06:11

  • Címlapon
A Rózsadomb villái inspirálhatták a három Oscar-díjjal elismert A brutalista alkotóit

A Rózsadomb villái inspirálhatták a három Oscar-díjjal elismert A brutalista alkotóit

Akár a világörökség részét is képezhetné.

2 órája

  • FOMO
Bakáts Tibor: A lányaim lenéznek, pedig mindenemet odaadtam nekik

Bakáts Tibor: A lányaim lenéznek, pedig mindenemet odaadtam nekik

A kritikus Shakespeare Lear királyáéhoz hasonlította saját sorsát.

február 28., 11:34

  • FOMO
J. J. Abrams lánya keményen odaszólt Donald Trumpnak

J. J. Abrams lánya keményen odaszólt Donald Trumpnak

Nem fogta vissza magát.

február 28., 12:40

  • FOMO
Több mint egy tucat ártatlant végeztek ki, mert boszorkánynak hitték őket

Több mint egy tucat ártatlant végeztek ki, mert boszorkánynak hitték őket

Erre már az ördög is félig kacsintana: 333 éve kezdődött a salemi boszorkányok pere, amelyről mai kvízünkben többet is megtudhat.

március 1., 06:10

  • Címlapon
Szalay-Bobrovniczky Kristóf belső vizsgálatot rendelt el Ruszin-Szendi Romulusszal szemben

Szalay-Bobrovniczky Kristóf belső vizsgálatot rendelt el Ruszin-Szendi Romulusszal szemben

Felvetődött a gyanú, hogy nem a magyar álláspontot képviselte a NATO-ülések alkalmával.

48 perce