Arnold Schwarzenegger kórházba került, megműtötték a szívét
„Múlt hét hétfőn megműtöttek, hogy egy kicsit géppé váljak: pacemakert kaptam. Rengeteg üzenetet és e-mailt kaptam olyan emberektől, akik olyan veleszületett szívproblémával küzdenek, mint én. Azt írták, hogy a műtéteimről való kommunikáció bátorságot és reményt adott nekik, hogy ők is megbirkózhatnak a betegségükkel” – közölte a 76 éves Arnold Schwarzenegger, aki most egy darabig nem mehet edzőterembe, de mint mondta,
ezen kívül minden rendben van, és jól érzi magát.
A hollywoodi sztár hozzátette, eleinte el akarta titkolni a műtétet, de úgy látja, segít azzal, ha elmondja az igazat.
Titokban tarthattam volna a dolgot. De tudom, hogy most már rengeteg követőm van, és valószínűleg sokan közülük is küzdenek egészségügyi problémákkal. Szeretném, ha tudnátok, hogy nem vagytok egyedül
– üzente a színész, aki orvosi javaslatra kapott pacemakert, miután korábban kiszúrták, hogy szabálytalanul ver a szíve. Mint elmondta, a gondot egy korábbi műtétből származó heg okozta.
A Mirror emlékeztet, Schwarzeneggernek nem ez az első műtétje, ugyanis korábban három szívműtéten is átesett.
A színész a komoly orvosi beavatkozás ellenére közölte, nem pihen sokat, ugyanis hamarosan kezdődik a Fubar című sorozat második évadának forgatása, amelyben főszerepet játszik.