Fény derült a titokra, ez Katalin hercegné királyi fedőneve

2024.04.05. 06:29
Katalin walesi hercegné egyszer elárulta egyik királyi fedőnevét, amikor vásárolni indult, de elfelejtette magával vinni a táskáját.

A brit királyi család tagjai, köztük a néhai királynő, II. Erzsébet, III. Károly király és Kamilla királyné biztonsági okokból álneveket használnak. Így van ezzel Vilmos walesi herceg és Katalin walesi hercegné is – írja a Mirror.

A nemrégiben rákkal diagnosztizált Katalin azonban egyszer elárulta az egyik fedőnevét. 2010-ben, az akkor még cambridge-i hercegné címet viselő Katalin éppen búvárruhát vásárolt, a táskáját azonban elfelejtette magával vinni. Így amikor a bolt tulajdonosa megkérdezte a nevét, hogy félretehesse neki a ruhát, Katalin egyszerűen csak annyit mondott, hogy Mrs. Cambridge.

A bolttulajdonos egyik barátja később az újságoknak elmondta, hogy a férfi egyenesen ránézett, és megjegyezte, hogy ez egy elég szokatlan vezetéknév.

Fogalma sem volt róla, hogy ki áll előtte. Katalin pedig csak mosolygott, és azt mondta, hogy visszajön.

Katalin és Vilmos azonban állítólag más titkos fedőneveket is használnak, amikor nyaralnak. Korábban azt állították, hogy William egyszer a Danny Collins nevet használta, míg felesége egy bizonyos alkalommal a Daphne Clarkot választotta. Mindkét névben közös a DC kezdőbetű, ami a cambridge-i herceget és hercegnét (Duke and Duchess of Cambridge) jelképezi – a pár királyi címét, mielőtt walesi herceg és walesi hercegné lettek volna.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Mike Okay kihúzta a gyufát.

március 20., 19:24

  • FOMO
Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja

Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja

Michael Sheen már többször segített a rászorulóknak.

március 21., 16:02

  • FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia

Alig két év házasság után újra válik Sia

Az énekesnő második házassága is tönkrement.

március 21., 06:10

  • FOMO
Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.

március 20., 19:49

  • FOMO
A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett

A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett

Ráadásul a magas szárú zokni is visszatért.

március 21., 14:35

  • FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről

Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről

A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.

március 20., 17:35

  • FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.

március 20., 21:03

  • FOMO
A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben

A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben

Ellen Pompeo kitálalt a forgatás kulisszatitkairól.

március 20., 19:47

  • FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma

A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma

67 éves lett Gary Oldman.

március 21., 05:59

  • FOMO
Óriási botrányba keveredett Harry herceg, nagy hibát követett el

Óriási botrányba keveredett Harry herceg, nagy hibát követett el

Fel kellett adnia az alapítványt, amelyet az édesanyja emlékére hozott létre.

3 órája

  • Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet

Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet

A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.

2 órája

  • FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.

március 20., 15:29

  • FOMO
Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak

Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak

Az Edda frontembere a magyar közállapotokról beszélt.

március 21., 19:46

  • FOMO
Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki

Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki

A vád szerint a szakember bosszúhadjáratát a cégéről megjelent negatív hírek váltották ki.

március 21., 19:10

  • FOMO
Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége

Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége

A legolcsóbb jegy 160 ezer forint volt, a páholy árából már komoly autót lehetne venni.

március 19., 08:35

  • FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából

Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából

Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.

március 19., 07:16

  • FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta

Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta

Budai lakását azért még nem adta el.

március 19., 07:15

  • Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.

2 órája

  • FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.

március 20., 08:02

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

4 órája

  • Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.

5 órája

  • FOMO
Rippel Ferenc kés alá feküdt, elárulta, miért volt erre szükség

Rippel Ferenc kés alá feküdt, elárulta, miért volt erre szükség

Orosz Barbara szerint ezt a beavatkozást sok emberen elvégzik, csak ők nem mondják el.

március 19., 16:23

  • FOMO
Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását

Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását

Fény derült Kim Kardashian kirablásának minden fontos részletére.

március 19., 17:20

  • FOMO
Jogerősen is elítélték Koltai Róbert és Pogány Judit fiát

Jogerősen is elítélték Koltai Róbert és Pogány Judit fiát

Költségvetési csalás, okirat-hamisítás és pénzmosás volt a vád ellene.

március 19., 09:19

  • FOMO
Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését

Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését

Jelzáloghitelt kellett felvennie.

március 19., 09:55

  • FOMO
Tüntetők zavarták meg Gal Gadot ceremóniáját a hírességek sétányán

Tüntetők zavarták meg Gal Gadot ceremóniáját a hírességek sétányán

A Hófehérke és a Wonder Woman sztárja nyíltan támogatja Izraelt.

március 19., 11:32