Harry herceg visszavonulót fúj, milliárdokba kerülhet, ha nem teszi
További FOMO cikkek
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
- Váratlanul elkezdtek prédákra vadászni a mókusok
- Újabb hírek érkeztek Károly király állapotáról, folytatják a kezelését
Azt követően, hogy Harry herceg és Meghan Markle az Egyesült Államokba helyezték át székhelyüket, és saját lábra álltak, látszólag tiszta lappal szerettek volna indulni, ami egyúttal azt is jelentette, hogy a múlt sérelmeivel kellett leszámolniuk. Ennek eredményeképp születhetett meg a herceg Tartalék című memoárja, illetve a pár Harry&Meghan nevezetű netflixes sorozata. A sussexiek utóbbiban a monarchia legmélyebben gyökerező problémáira hívták fel a figyelmet, ráadásul olyan részletességgel, amit azt megelőzően a királyi család egyik tagja sem tett. A kiadott könyv és széria mellett ráadásul jogi értelemben is készek fellépni azok ellen, akik rossz hírbe keverik őket. A felek 2019 óta legalább hét pert indítottak brit és amerikai médiavállalatok ellen, amelyeket szinte kivétel nélkül hamis történetek kreálásával vádolnak.
Legutóbb a Mirror Grouppal szemben benyújtott kereset kapcsán történt előrelépés, a herceg peren kívül egyezett meg a kiadóval, amelynek a becslések szerint 2 millió font kártérítést kell fizetnie. Mint ismert, a királyi sarj egyike annak a négy személynek – Michael Turner, Nikki Sanderson és Fiona Wightman mellett –, akik még 2019-ben pert indítottak a Mirror Group ellen telefonlehallgatás címszó alatt. A herceg azt állította, feltörték a telefonját, és bizalmas információkat hoztak napvilágra az engedélye nélkül, illegálisan, beleértve viszonyát a családtagjaival, kapcsolatát az exével, drogproblémáit és katonai tevékenységét. Az elkövetkezendő hetekben ugyanakkor újabb ügy végére kerülhet pont.
Ahogy kiderült, Harry herceg kénytelen lesz egyezségre jutni a The Sun brit lappal szembeni, a legfelsőbb bíróságig jutó perben. A királyi sarj több hírességgel egyetemben – köztük Hugh Granttel – nyújtott be keresetet az újság ellen, azt állítva, ellopták a személyes adataikat. Grant egyébként már megegyezett velük, majd közösségi felületein kihangsúlyozta, hogy a borsos jogi költségektől tartva adta be a derekát.
A polgári peres eljárásokra vonatkozó törvények szerint ha folytatódik a tárgyalás, és a bíróság még egy fillérrel is kevesebb kártérítést ítél meg nekem, mint az egyezségi ajánlat, akkor fizetnem kell mindkét fél jogi költségeit
– tette hozzá Grant.
A királyi sarj ügyvédje, David Sherborne szerint hasonló megállapításra juthat ügyfele is, akit a kiadások miatt lehetetlen helyzetbe hoztak. Amennyiben nem egyeznek meg a lappal, folytatják az ügyet, és a bíróság végül kevesebb kártérítést ítél oda a hercegnek a korábbi egyezségi ajánlatnál, akár 10 millió fontra, azaz jelenlegi árfolyamon 4,6 milliárd forintra is rúghatnak a kiadásai. 2021-ben Sienna Miller színésznő egyébként hasonló megállapodást kötött, ő akkor azt mondta, még ha nyert is volna, a költségei milliókra rúgtak volna, ha elutasítja az egyezségi ajánlatot.
II. Erzsébet fenyegette meg a kiadót
Harry herceg jelenleg azon 42 személy között van, akik perben állnak a The Sun kiadójával, a News Group Newspapersszel – amely tagadja, hogy személyes adatokat lopott volna el tőlük. Nem először fordul elő ugyanakkor, hogy a királyi család és Rupert Murdoch médiavállalata összetűzésbe kerül, mivel anno II. Erzsébet királynő személyesen fenyegette jogi következményekkel a kiadót egy telefonhackelés miatt. Erőfeszítéseit viszont az akkor még herceg Károly aláásta – állítólag amiatt, hogy a cégcsoporthoz tartozó The Sun támogassa a trónra lépését.
Sőt, 2006-ban derült ki, hogy a News Group Newspapershez tartozó News of the World bulvárlap lehallgatta Vilmos herceg munkatársainak üzenetrögzítőjét. Ekkor rendőrségi vizsgálat indult, majd nyilvánvalóvá vált, hogy az újság nagyüzemben végzett illegális lehallgatásokat, hogy exkluzív információkhoz jusson. A királyi család tagjai mellett politikusokat, hírességeket, rendőröket, nagy port kavart bűncselekmények áldozatait és sportolókat is megfigyeltek. Az évekig tartó lehallgatási botrány 2011 júliusában a News of the World megszűnésével ért véget. A lap nyolc alkalmazottja, köztük két szerkesztője bíróság elé állt. Andy Coulson szerkesztő, aki David Cameron miniszterelnök kommunikációs igazgatója is volt, 18 hónap börtönbüntetést kapott, amiből ötöt leült.
Már hazajár a bíróságra
Az előbbiekben említetteken kívül viszont még van mit feleleveníteni a sussexi pár által benyújtott keresetek kapcsán. 2019-ben például a Mail On Sunday anyacége, a DMG Media ellen is pert indítottak, amiért az újságban – a hercegné engedélye nélkül – leközöltek egy levelet, amit Meghan Markle az apjának írt. Ebből az ügyből győztesen jöttek ki, majd a Daily Maillel szemben is pert nyertek, a lapot rágalmazással vádolták, miután nyilvánosságra hozták azt a keresetet, amit a herceg a bíróságra nyújtott be a biztonsági intézkedésekkel kapcsolatban.
Mint ismert, azt követően, hogy a sussexiek lemondtak királyi kötelezettségeikről, elestek attól a privilégiumtól, hogy a jövőben is ellássák a védelmüket a szigetországban. A herceg jogi útra terelte az ezzel kapcsolatos vitát, és azt kérte, fizethessen azért, hogy a hatóságok ügyeljenek a biztonságukra, amikor épp otthon tartózkodnak, ám végül nem a javukra döntött a bíróság. Bár fellebbezett az ítélettel szemben, az első kísérletét visszautasították, viszont további fellebbezés benyújtására még van lehetősége.
Még kérdéses, mi lesz a vízumával
Emellett továbbra sem született még döntés a királyi sarj amerikai vízumát illetően. Ahogy megírtuk, a herceg az önéletrajzi könyvében és a netflixes sorozatukban is beszámolt arról, milyen kapcsolata volt korábban a drogokkal, ami azért jelent problémát, mivel jelenleg vízummal tartózkodhat az Egyesült Államokban, és annak igénylésekor jeleznie kellett a droghasználatot. Amennyiben ez nem történt meg, a vízumot érvényteleníthetik. Sőt, az ország törvényei értelmében azokat az állampolgárokat, akik beismerik az illegális kábítószer-használatot, vagy ezzel kapcsolatos bűncselekmények miatt ítélték el őket korábban, kitilthatják az országból. Ahhoz viszont, hogy valaki ennek ellenére mégis belépést nyerjen az Államokba, egy hosszadalmas folyamaton kell átesnie, ami magában foglalhat vér- és vizeletvizsgálatot, mellkasröntgent, illetve egy beszélgetésen is részt kell vennie annak megerősítésére, hogy jelenleg nem fogyaszt kábítószert.
A királyi sarj kábítószeres múltjával összefüggésben a The Heritage Foundation szervezet indított pert a Belbiztonsági Minisztérium ellen, hogy a bevándorlási hatóságok ne részesítsék különleges bánásmódban Harry herceget. A szervezet az erről szóló dokumentumok kiadását kérte az amerikai információszabadságról szóló törvény értelmében. A kérelmet első körben elutasították, majd a The Heritage Foundation egy keresetet nyújtott be a döntés hatályon kívül helyezése érdekében. A bíróság ezt is elutasította, ám a minisztérium megszellőztette, hogy valóban létezik egy nyilvántartás arról, a herceg mikor lépett be, és hagyta el az országot, viszont ennél többet nem akartak elárulni, kifejtve: ugyan Harry herceg egykor közszereplő volt, ez nem jelenti azt, hogy emiatt ne lenne joga a magánélethez. Mint közölték, csak akkor lennének hajlandóak nyilvánosságra hozni az ügyről szóló dokumentumokat, ha bizonyíték van arra vonatkozólag, hogy a kormányzat helytelenül járt el.
Azokat az információkat, amelyek egy utast egyidőben további vizsgálatoknak vethettek volna alá, előfordulhat, hogy egy későbbi időpontban időszerűtlennek és irrelevánsnak tekintik. E tények fényében egy személy országba való be- és kilépési nyilvántartása, még egy híres személyé sem elegendő bizonyíték ahhoz, hogy aláássák a vámhivatalba vetett bizalmat és a törvény szerint egyenlő mértékben járó igazságszolgáltatást
– közölték, míg a The Heritage Foundation igazgatója, Nile Gardiner korábban úgy nyilatkozott: „A migráció kérdése az Egyesült Államokban az elnökválasztás első számú kérdésévé vált. Az amerikai nép elvárja vezetőjétől, hogy szigorúan betartsa a bevándorlási törvényt, és ennek vonatkoznia kell mindenkire, aki belép az Egyesült Államokba, beleértve a királyi családokat, például Harry herceget”.