A divatipar pusztítása ellen is van fegyver, mégsem érdekel senkit

Nem először hívják fel a figyelmet a szakértők, és az Index sem először ír arról, hogy a divatipar – azon belül is a fast és ultra-fast fashion – mennyire káros a környezetünkre, illetve milyen szinten kizsákmányolja az emberi erőforrásokat. 

A problémát jól mutatja, hogy az olyan, az ultra-fast fashiont erősen támogató online áruházak, mint a Shein vagy a Temu rendkívül rövid idő alatt újabb és újabb termékekkel képesek előállni: a Shein például hetente körülbelül 50 ezer új terméket listáz, ami naponta 7-8000 új ruhát, cipőt, kiegészítőt vagy egyéb fogyasztási cikket jelent. A ruhadarabok ráadásul a tervezőasztaltól a webáruházig átlagosan 3 nap alatt jutnak el. Ez a fajta mesterségesen túlgenerált fogyasztás azonban komoly környezetvédelmi aggályokat vet fel, amelyeket az előrejelzések szerint hamarosan a saját bőrünkön is érezhetünk.

– figyelmeztettek a szakemberek.

Mindent lehet rá mondani, csak azt nem, hogy zöld

Sajnos nem elég hangsúlyos az, hogy az ágazat milyen károkat okoz, ugyanis maga a divatipar is komoly kihívásokkal néz szembe napjainkban. Szinte nem telik el úgy nap, hogy valamelyik divatcég ne beszélne komoly veszteségről vagy értékvesztésről – nemrég még a svéd tulajdonú H&M is 12 százalékos csökkenésről számolt be a piaci értékét tekintve. A brand szerint a problémát az évek óta gyengülő értékesítés és az ellátási lánc hiányosságai okozzák. A válság és a csőd más nagy márkákat is megingatott, a Victoria's Secret több mint 100 üzletet zárt be az elmúlt években, de a Superdry, a Gap, a Kookaï és a Scotch & Soda is komoly anyagi gondokkal küzd. Ilyen problémák mellett pedig bármennyire is fontos lenne, érthető, hogy nem elsősorban a fenntarthatóságon lovagolnak a cégek. Pedig hatalmas szükség lenne rá. 

Az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának 10 százalékát kitevő textilkereskedelem és -gyártás nagyobb mértékben járul hozzá az éghajlatváltozáshoz, mint az összes nemzetközi repülőjárat és a tengeri szállítmányozás együttvéve. Egy 2022-es tanulmány szerint ráadásul az iparág köztudottan pazarló, évente 92 millió tonna hulladékot hagy maga után, ami nem is meglepő, hiszen a becslések szerint

Aztán ott van a munkakörülmények kérdése is. A fast és ultra-fast fashion üzemekben, gyárakban dolgozók még mindig rendkívül alacsony fizetést kapnak a munkájukért, miközben túl sok órát dolgoznak olyan körülmények között, amelyek gyakran sértik emberi jogaikat, nem biztonságosak, egyes márkák pedig kiskorúakat is alkalmaznak. 

Sok nagy divatmárka hatékonyan fejlődött, ám a kereslet kielégítését annyira hajszolták, hogy nem készültek vésztervvel arra az esetre, ha a nagy mennyiségben előállított ruhadarabok végül mégsem kelnek el akkora számban. A legnagyobb probléma az, hogy általában a vállalatok kihelyezett és távoli gyártóüzemekre támaszkodnak. Ennek eredményeként, ha csökken a kereslet, a készletek megmaradnak, és mennek a szemétbe. Nem is kis mennyiségben: 2017-ben a H&M-et azzal vádolták meg, hogy 2013 óta évente 12 tonna ruhát égetett el. Akárcsak a Burberry, amely 2018-ban az éves jelentése szerint egyetlen év alatt összesen 31 millió euró értékben semmisített meg termékeket – írja a The Conversation. 

Egyedi darabok hozhatnának áttörést

A fentiek alapján egyértelműnek tűnik, hogy a legnagyobb problémát a túltermelés és a tömeggyártott árucikkek jelentik. A felelős megtalálásával pedig az iparág cselekvőinek kéne azonnali változást sürgetniük. Mindez rendkívül hangzatos, azonban korántsem olyan egyszerű – még akkor sem, ha egy terv jó eséllyel működhetne. 

A megoldást a személyre szabott, igény szerinti gyártás jelentheti, ugyanis azokat a ruhadarabokat

A hagyományos tömegtermelési modellel ellentétben, ahol az árukat az előre jelzett kereslet alapján állítják elő, az igény szerinti gyártás során csak akkor készül áru, ha tényleges kereslet van rá. Ez azt jelenti, hogy az általunk megrendelt póló vagy nadrág csak azt követően indul el a gyártósorra, miután leadtuk a rendelést. Az ötlet magában ugyan valóban megoldaná a túltermelést és a fölösleges károsanyag-kibocsátást, azonban ennek működőképességéhez is komoly változásokra van szükség. Az ötlet támogatói szerint az ellátási láncokat szorosabbra és mozgékonyabbra kellene tervezni, sokkal közelebbi üzemeket kéne létrehozni, vagy olyan gyárakat keresni, ahol ezen folyamatok bizonyos része elvégezhető.

Az elvet követve számos márka már évekkel ezelőtt belevágott az ötletbe. Az elektronikai és az autóipar lépéseit követve a Nike és az Adidas is nekilátott az igény szerinti gyártásnak. 2000-ben az Adidas elindította online testre szabható platformját, a miAdidast, amely lehetővé tette az ügyfelek számára, hogy személyre szabják a német márka legkelendőbb cipőinek színét, talpát és fűzőjét. 2021-ben azonban a szolgáltatás rejtélyes módon leállt. Az Adidas „stratégiai döntésnek” minősítette a lépést.

Eközben a nagy riválisnál is voltak próbálkozások. 2019 augusztusában a Nike megalkotta a NYC by You elnevezésű projektet. Ez szintén egy megrendelésre készült lábbelikollekció volt, amelynek különlegességét az adta, hogy a cipők csak szeptemberig voltak elérhetők – így az eddig is alkalmazott, korlátozott mennyiség helyett a limitált időt részesítette előnyben a vállalat.

A kudarcok ellenére természetesen van pozitív példa is az igény szerinti ruhagyártásra. 

A szándékkal nincs baj, de komolyabb erőfeszítés kell

Az efféle változáshoz sokkal több időre van szükség, viszont egy fenntarthatóbb divat létrehozása a hasonló kezdeményezések miatt igenis megvalósítható lehet. Így vélekedik a barcelonai székhelyű Alohas vagy a francia Asphalte divatmárka is, ugyanis mindkét cég regionális szinten gondolkodik – tehát a közelben található fogyasztók igényeit szeretnék kiszolgálni, a termékek előállítását pedig minél alacsonyabb áron, kis tételekben igyekeznek megvalósítani.

Kérdésként merülhet fel, hogy az Adidas és a Nike kudarca ellenére miért lehetnek igazán sikeresek ezek a márkák. A sikerük kulcsa pontosan abban rejlik, hogy

Akárcsak a számítógépgyártó Dell néhány évtizeddel ezelőtt, vagy az autóipar, amely egyaránt a kis tételekben és alkatrészekben látta meg a lehetőséget, nem pedig az egységes tömeggyártásban. Ez pedig logikus is, hiszen az ellátási láncokat és a gyártási folyamatokat tételekre tervezték, így érthető, miért nem tudják az egységes termelést minden esetben nyereségesen végrehajtani. A meglévő infrastruktúra többnyire a feltörekvő gazdaságokra támaszkodik, ami gátolja a hatalmas átalakulás lehetőségét. A fogyasztók nem állnak készen a hosszú várakozási időkre és a magasabb árakra, amelyek az igény szerinti gyártás elterjedését komolyan korlátozzák.

(Borítókép: Halyna Romaniv / Getty Images Hungary)