Akkora volt az érdeklődés Krúbi koncertjére, hogy alig lehetett jegyhez jutni
Idén szeptemberben lép legközelebb színpadra Budapesten az egyik legnépszerűbb hazai rapper, Krúbi. A Budapest Parkban hirdette meg a III. Krúbi és a Vágyak Palotája című koncertjét, hétfő délután pedig el is indult a jegyértékesítés, ami nem volt zökkenőmentes.
Az esemény oldalán többen is arra panaszkodtak, hogy hiába akartak az első órában jegyhez jutni, az oldal szüntelenül sikertelen üzenetet írt.
Sajnáljuk, hogy a jegyértékesítésnél akadályba ütköztök. Szeretnénk, ha tudnátok, ennek nem a szerver az oka. Hatalmas az érdeklődés, és az első percekben az összes early bird jegyet kosárba helyeztétek. Ilyenkor az oldal automatikus normál árra vált át, viszont a ki nem fizetett jegyek az időkorlát lejárta után automatikusan visszakerülnek értékesítésbe. Köszönjük a megértéseteket!
Krúbi január 26-án adott telt házas koncertet a Papp László Budapest Sportarénában. Az előadó egy ötrészes vlogsorozatban mutatta meg rajongóinak, hogy még egy forgatókönyvet is írt, hogyan képzeli el a koncertet. A stáb sokszor hónapokig készül a show-ra, amelybe rengeteg pénzt forgatnak.
Krúbi úgy kell a magyaroknak, mint Gyurcsány Orbánnak
Szétcsapta az Arénát napjaink kedvenc véleményvezére.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Lehúzza a rolót az Aradi–Varga duó, kiderült, mi áll a háttérben
A találgatásokkal ellentétben nem anyagi okokra hivatkoztak.
március 4., 09:53
- FOMO
Tóth Gabi: Volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő
Minden barátomat ellenem fordította – állítja az énekesnő.
március 5., 08:53
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
3 órája
- FOMO
Életműdíjat is átadnak az idei Televíziós Újságírók Díja gálaesten
A díjakat a legfontosabb szak- és hírmédiumok vezető újságíróinak szavazatai alapján ítélik oda.
március 5., 09:56
- FOMO
Tóth Vera kiöntötte a lelkét: Lehetne már három budai villám, de nálam ez nem a pénzről szól
Az énekesnő dokumentumfilmjének premier előtti vetítésén jártunk.
március 4., 16:57
- FOMO
Történelmi jelentőségű városokat moshat el a víz 2030-ra
Alexandria, Amszterdam, Bangkok és Velence is szépen lassan a víz martalékává válik.
március 4., 14:50
- Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe
A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.
1 órája
- FOMO
Egy moziteremnyi ember énekelte együtt a Hogyan tudnék élni nélküled? egyik dalát
Demjén Ferenc nótái, úgy látszik, minden korosztály fülébe belemásznak.
március 4., 13:16
- FOMO
Ötórás Depeche Mode koncert jön sztárfellépőkkel
Novemberre már megvan a programunk.
március 4., 16:35
- FOMO
Majka tiszta vizet öntött a pohárba, nem küldött Fidesz-gyalázó üzenetet a koncertjén
A rapper videóban üzent.
32 perce
- FOMO
A méhem és a pénztárcám is lehet egy társalgás alapja?
Makai Gábor pszichológus szerint a nőket érinti leginkább a jóindulat köntösébe bújtatott agresszió.
március 3., 20:18
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
5 órája
- FOMO
Megszületett Elon Musk 14. gyermeke
Az új jövevényt Seldon Lycurgusnak nevezték el.
március 1., 12:32
- FOMO
Döntenénk egy ember haláláról, ha azzal másik ötöt megmenthetnénk?
A történelem legismertebb morális dilemmáiról most ön is elmondhatja az igazát.
március 1., 08:00
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
5 órája
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
9 órája
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
41 perce
- FOMO
Trump leburkoltatná a Fehér Ház híres rózsakertjét, arculcsapás ez a Kennedyknek
Az új amerikai elnöknek hiányzik a floridai luxuspalotája, beáldozná az Ovális Iroda előtti történelmi kertet.
március 5., 15:24
- FOMO
Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be
Viszlát barna, trutyis banánkarikák!
március 3., 13:57
- FOMO
Ellopták és kettétörték Paddington maci szobrát
A rendőrség elfogta a garázdákat.
március 3., 16:07
- Címlapon
Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát
Villáminterjú a Hunyadi-sorozat főszereplőjével.
2 órája
- Címlapon
Szoboszlai Dominik lecserélése után fordított, a bajnoki cím kapujába lépett a Liverpool
A fásultnak érződő vörösök megszenvedtek a sereghajtóval, de hozták a kötelezőt.
7 perce
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
7 órája
- FOMO
Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának
A család szerint az énekes haláláról szóló híradások nem voltak helyénvalók.
március 2., 12:59
- FOMO
Curtis már a kisfiának beszélne a drogfüggőségről
Hamarosan elmondja Doninak, hogy min ment keresztül.
március 1., 13:38
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
9 órája
- Címlapon
Óriási botrány, börleszkbe illő jelenetek a magyar szövetség tisztújító közgyűlésén
Szünetet kellett elrendelni, hogy helyreálljon a rend.
6 órája
- FOMO
Tóth Gabi: Sokszor volt olyan gondolatom, hogy ha nincs a Hanni, akkor én inkább elmegyek egy másik világba
Az énekesnő Hajdú Péter műsorában nyílt meg.
március 3., 07:40
- FOMO
A börtönökben is megállja a helyét a terápia, amihez csak egy könyv kell
Már több magyar egyetemen oktatják az újszerű kezelési módot.
március 1., 14:06
- FOMO
Szökésben van a kőbányai liftes szatír
Két éve már kézre kerítették, most ismét üldözi a rendőrség.
március 5., 12:08