Mire a milleniálok levetkőzték a térdig érő darabokat, a bokazokni lett a ciki

Talán még mindenki emlékszik rá vagy a saját környezetében is tapasztalta, hogy a fiatalok mennyire kellemetlennek tartották a bokazoknik megjelenésekor azt, aki még mindig a fölé érő zoknit hord. A kritikus megjegyzések címzettjei pedig rendszerint a milleniálok, az X-generáció tagjai és a boomerek voltak. Ezen felbuzdulva egyre több idősebb személy kezdett átállni a rövid zoknik viselésére, ám úgy tűnik, ez sem sikerült mindenkinek időben, ugyanis a trendek ismét változtak.

Az utcán kicsit a lábunk elé nézve ezt vélhetően azonnal észre is vesszük, ugyanis a Z generációs fiatalok többsége már évek óta a hosszú szárú, legtöbbször fehér színű sportzoknit veszi fel szinte tényleg mindenhez. Azaz pontosan azokért a darabokért rajonganak, amikért évekkel korábban még jó eséllyel kinevették a zokni-szandálban mászkáló szomszéd bácsit. 

A két korosztály közötti ellentét általában az öltözködés legtöbb területén megfigyelhető, legyen szó feszülős vagy bő nadrágok viseléséről, a bokavillantásról, vagy ellenkező esetben a vádliig érő, zokniba tűrt melegítőnadrágokról. A válaszvonal tehát mindig érzékelhető volt a generációk között, ha divatról van szó. 

Miközben állandó vita folyik a milleniálok és a fiatalabb, Z generáció tagjai között, úgy tűnik, hogy a megosztottság mára főként zokniban mérhető. Az 1980 és 1995 között születettek ugyanis immáron szívesebben hordanak bokazoknit, a náluk fiatalabbak pedig a hosszabb, vádli közepéig érő darabokat részesítik előnyben.

A közösségi médiában emiatt persze mindkét fél a másikat kritizálja. A fiatalok ismét rásütik az idősebbekre, hogy képtelenek haladni a korral, míg

A legtöbbeknél ezek a zoknicsata ellenére továbbra is a ruhásszekrény azon darabjait képezik, amelyek közül komolyabb válogatás nélkül felkap egy párt reggel az ember, nem pedig a tükör előtt nézegeti magát hosszasan. 

Csak funkciója volt, a kiváltságosok ruhadarabja volt

A zoknik vélt jelentéktelensége ellenére meglehetősen komoly történelemmel rendelkezik ez a ruhadarab is. A története pedig nem csak messzire nyúlik vissza, de meglehetősen gazdag és lenyűgöző, ahogyan az is, hogy a szerény kezdettől hogyan vált divatos kiegészítővé.

A kezdetekhez valóban jó pár évet vissza kell ugranunk az időben, a zokni őse ugyanis már több ezer éve elkészült. A legkorábbi ismert példák az ókori Egyiptomból származnak, időszámításunk előtt 3000 környékéről, amelyek annak ellenére, hogy nagyon régen készültek, meglehetősen jó állapotban fennmaradtak a mai napig – ez pedig alapvetően nem is meglepő, hiszen nem poliészterből készültek.

Akárcsak évszázadokkal később az ókori Görögországban és Rómában, ahol „udones” néven vált ismertté a zokni, ami főként állati szőrből vagy szőtt textíliákból készült, a férfiak és nők pedig egyaránt viselték. A tehetősebb embereké gyakran élénk színű és bonyolultabb tervezésű volt, de többségében még ekkor is az volt a funkciója, hogy az emberek ne mezítláb járjanak, és ne fázzon meg a lábuk. A rómaiak kifejlesztettek egy „soleae” elnevezésű variációt is, amely egy szandálszerű cipőcske volt, külön résszel a nagylábujj számára.

A középkorban a zokni ténylegesen a gazdagság és a társadalmi státusz szimbólumává vált. A nemesek és a királyi személyek bonyolultan hímzett és gazdag színű zoknikkal díszítették magukat, amelyek luxusnak minősülő anyagokból, például selyemből és bársonyból készültek. Ezeket a zoknikat luxuscikknek tekintették, és gyakran státuszszimbólumként tüntették fel.

A reneszánsz hozta az áttörést, a popkultúra része lett

Ennek vetett véget a reneszánsz, mivel a 16. századi fonó- és kötőgépek feltalálása forradalmasította a zoknigyártást, egészen addig kézzel készítették ezt a ruhadarabot. Emiatt a forradalmi gépesítésnek köszönhetően a zokni előállítása már korántsem volt időigényes, és tömeggyártásba kerülhetett. Így szélesebb körben hozzáférhetőbbé vált a lakosság számára,

A lendület az ipari forradalom idején sem csökkent, és a zoknik köré egy egész iparág épült ki. A 18. és 19. századi ipari forradalom jelentős előrelépéseket hozott a textilgyártásban, hiszen bevezették a gőzüzemű gépeket, ráadásul a pamut és műszálak kifejlesztése lehetővé tette a zokni nagyüzemi tömeggyártását. Ezzel párhuzatosan az árak is csökkentek, és megfizethető darabokat kezdtek árusítani a nagyközönség számára.

Így jutottunk el a 19. század végéig, amikor is 1886-ban megrendezték az első modern kori olimpiát, a sport és a fizikai tevékenységek pedig egyre népszerűbbé váltak az átlagpolgárok körében is. Ebben látták meg a piaci rést, hiszen elkezdtek különböző speciális zoknikat gyártani, amelyek az egységesség és arculat mellett a teljesítmény fokozására és a kényelem biztosítására szolgáltak.

A század második felében ezek a zoknik egyre extrábbak lettek, és sportágtól függően változott az anyagösszetételük – például az, hogy mennyire párnázott vagy éppen nedvességelvezető az adott darab. A különböző sportágak, mint a futball, a kosárlabda és a futás speciális zokniterveket kezdtek használni a jobb teljesítmény és a sérülések megelőzése érdekében. A zokni pedig a sportba való bekerüléssel együtt hamar a popkultúra részévé vált.

Ezzel párhuzamosan a 20. század vége felé a zokni kétségkívül levetkőzte kizárólagos haszonelvű célját, és a divat része lett. A színes és merész minták, illetve a különböző hosszúságok térnyerésével a zokni az önkifejezés eszközévé vált. A bokazoknitól a térdig érő zoknikig kiegészítőként kezdték viselni őket, hogy feldobják az aznapi szerelésüket, vagy éppen megmutassák egyedi stílusukat. 

Ennek ellenére a fiók legfelső darabja is biztosan megteszi bármikor...