2024. június 21. 15:00
Szlovákia
Ukrajna
Düsseldorf Arena II. forduló
2024. június 21. 18:00
Lengyelország
Ausztria
Olympiastadion II. forduló
2024. június 21. 21:00
Hollandia
Franciaország

Ismét megnyithatja kapuit a horrorház, ahol a szülők végeztek a saját lányukkal

2024.06.01. 11:23
Sikersorozat készült Asunta Basterra haláláról, ám ez egy átok a teói lakosoknak. A kamasz kínai lányt az örökbefogadó szülei ölték meg, a borzalmas történet felkeltette a spanyol lakosság kíváncsiságát, és ostromolják a luxusnyaralót. Ennek hamarosan egy új tulajdonos vethet véget.

Négyszáz négyzetméteres ház, hozzátartozó egy hektáros telek, medence és teniszpálya – igazi paradicsom a teói nyaraló, amit a tulajdonosai már évek óta nem laknak. Alfonso és Rosario Porto befolyásos spanyol szülők látogattak ki a birtokukra lányukkal, Asuntával. A családi idill azonban először a szülők válásával, majd a kamasz lány 2013-as halálával tűnt el végérvényesen az üdülőből. A jogerős ítélet szerint itt ölték meg Asuntát a szülők.

A Netflix Asunta-ügy címmel idén tavasszal mutatta be a történetet bemutató dokumentumsorozatát, ami nemcsak Magyarországon, de a spanyol közönségnél is tarolt. Utóbbiaknál olyannyira, hogy a nyaraló zarándokhely lett.

Spanyol lapinformációk szerint hétvégente szinte élhetetlen a környék a kíváncsiskodók miatt, de mostanra már túl messzire mentek. Először csak a birtok körül próbáltak egy pillantást vetni a borzalmak házára, mostanra azonban már számtalan alkalommal be is törtek az ingatlanba. A Lecturas megjegyzi, hogy nem is csoda, hisz a ház a mai napig őrzi az egykori lakók emlékeit. Még most is találni odabent olyan személyes tárgyakat, amiket Asunta vagy a szülei használtak.

Egy barátnő örökölte

A teói házat, ahol Asunta Basterrát meggyilkolták, Rosario Porto örököse már eladta. Az ügyletet ismerő források szerint az adásvétel nagyon diszkréten zajlott. María Teresa Sampedro egyik napról a másikra milliós örökséggel találta magát szemben, amikor Rosario Porto öngyilkos lett abban a cellában, ahol a büntetését töltötte. Az ingatlan, amelyet a vádlott a legjobb barátnőjére delegált, magában foglalta a villát és három további lakást. A hatalmas házat egykor egymillió euróra becsülték, de Rosario halála után elhanyagolták az épületet, és házfoglalók lakták. Ennek következtében értékének több mint felét elvesztette, ráadásul mintha átok is ülne rajta.

A házba többször is betörtek, majd egy tűzeset is hatalmas károkat okozott az épületben, amit csak tetéz, hogy a sorozat debütálása óta a kéretlen látogatók is mindent megtesznek, hogy csak egy pillantást vessenek a belső részekre. 

A háznak azonban Sampedro után is új tulajdonosa lett, ami reményre adhat okot a teói lakosoknak, hogy valamelyest javuljon a helyzet. A villa bejárata ugyanis napok óta üresen áll, ami a bizakodók szerint arra utal, hogy a tulajdonos megkezdte a belső munkálatokat, míg az is könnyen elképzelhető, hogy újabb betolakodó járt Asunta halálának helyszínén.

Minden vágyuk volt, mégis megölték

Rosario Porto Ortega Spanyolország északnyugati részéről, Galíciából, egy jó nevű családból származott. Édesanyja egyetemi tanár volt, míg apja tiszteletbeli francia konzuli címet kapott, emellett saját ügyvédi irodát vitt. Apja útját követte Rosario, először ügyvédként kezdte, majd ő is megkapta a konzuli címet. A szakmai sikerek után a szerelem is rátalált, amikor 1990-ben találkozott az újságíróként dolgozó Alfonso Basterrával. 

A férfi és közte lángolt a szerelem, azonban Rosariónál súlyos betegséget fedeztek fel, ami miatt nem tanácsolták neki, hogy természetes úton gyarapítsák a családjukat. Alfonso és Rosario az adoptálás mellett döntöttek, és 2000-ben egy mindössze kilenc hónapos csecsemőt hoztak magukkal Kínából. A kislány volt Asunta Basterra, az ő csodagyerekük.

Elmondások szerint Asunta igazi zseni volt a zene területén, és több nyelven is beszélt, de nem csak emiatt volt különleges. A régióban ő volt az első örökbe fogadott ázsiai gyerek, ezért még televíziós riport is készült a történetéről. A sikeres család idilli képét egy 2013-as vita kezdte el beárnyékolni, amikor is Alfonso rájött, hogy Rosariónak szeretője van. A család még tudta normalizálni a válást, de máig érthetetlen, hogy tizenegy évvel ezelőtt miért végeztek a lányukkal.

Rosario öngyilkosságot követett el a cellájában, Alfonso viszont a mai napig némán tölti a büntetését.