Miért neveztek el egy rettegett betegséget egy ízeltlábúról?

A hétköznapjainkban használt eszközök, tárgyak vagy elterjedt fogalmak kapcsán szinte fel sem merül bennünk az, hogy vajon miért éppen úgy hívják az adott dolgot, ahogy. Azonban a tömegközlekedésen vagy a WC-n ülve, esetleg az elalvással küzdve az élet értelmének keresése mellett sokszor megfogalmazódnak a fejünkben hasonló kérdések. 

Mindezek sokszor valóban meglehetősen indokolatlanok, ahogyan a válaszok is, hiszen a legtöbb szavunk a hozzá társított jelentésen kívül teljesen értelmetlen, mégis temérdek olyan szó van, amelyhez több jelentés társul. Az eredetükről azonban fogalmunk sincs.

Ilyen az emberiség, és a magyarok életét aggasztó arányban megkeserítő daganatos megbetegedés, a rák neve is, amelyet a szerencsések csak mint egy éles ollóval megáldott állatot ismernek, míg másoknak görcsbe rándul a gyomruk, ha meghallják. (Hazánk különösen rosszul áll a rákstatisztikákban, a legutóbbi Eurostat-adatok szerint az Európai Unió tagállamai között Magyarországon halnak meg a legtöbben daganatos betegségben.)

De mégis miért használjuk a kegyetlen betegségre egy ízeltlábú nevét? 

Az ókori görögök ezt is jól kiötölték

Ahogyan oly sok minden az emberiség történetében, a betegség első említése, így annak neve is az ókori Görögországból származik. A Krisztus előtti V. század végén és a IV. század elején az orvosok a karcinosz szót – az ókori görögök rák szavát – használták a rosszindulatú daganatok leírására. Később, amikor a latinul beszélő orvosok leírták ugyanezt a betegséget, a rák latin megfelelőjét a cancert kezdték használni, és ez a név azóta is megmaradt.

Mindez így magában meglehetősen logikusnak tűnik, azonban már az ókorban is csodálkoztak az emberek, hogy miért nevezték el az orvosok a betegséget egy állatról. Az egyik magyarázat szerint onnan a név, hogy a rák egy agresszív, rámenős állat, ahogy a daganat is lehet agresszív. Egy másik szerint pedig, mivel a rák meg tudja csípni az embert az ollóival – eltávolítani pedig meglehetősen nehéz –, pontosan olyan, mint a betegség – emeli ki a The Conversation cikke. 

Egy harmadik magyarázat szerint a név a görög orvosnak, Galénosznak (Kr. u. 129–216) köszönhető, aki meghatározta az emlőrákot a munkájában, majd összehasonlította a daganat formáját a rák formájával:

Gyakran láttunk a mellben olyan daganatot, amely pontosan olyan, mint egy rák. Ahogy ennek az állatnak a testén mindkét oldalán láb van, úgy ennél a betegségnél is a természetellenes duzzanat erei mindkét oldalon megnyúlnak, és a rákhoz hasonló formát hoznak létre.

Ahogyan azt feljebb is taglaltuk, a daganatos megbetegedések egyik legkorábbi leírása a Krisztus előtti IV. századból származik. Név szerint Szatüroszhoz, a Fekete-tenger melletti Hérakleia zsarnokához fűződik, aki rákos lett, daganat alakult ki az ágyékában. Ahogy a rák terjedt, Szatürosznak egyre nagyobb fájdalmai voltak. Nem tudott aludni, és görcsök gyötörték, végül a rák 65 éves korában legyőzte őt.

A feljegyzésekből kiderült, hogy a rák ebben az időszakban már jól ismert volt. A Krisztus előtti V. század végén vagy a IV. század elején Hippokratész által írt szöveg, a Nők betegségei már pontosan leírta azt is, hogyan alakul ki a mellrák. Ebben az időszaknak a rák több különböző típusát is sikerült meghatározni. 

A felismerés mellett kezeléssel is próbálkoztak

Ahogyan ma is több kezelési lehetősége van a daganatos betegségeknek, úgy az ókorban is többféleképpen igyekeztek gyógyítani, vagy legalább enyhíteni a betegség tüneteit. Főként gyógynövényekből készült szereket alkalmaztak, mint az uborka, a nárciszhagyma, a ricinus vagy éppen a káposzta, de rákok hamvait és arzént is használtak a gyógyszerek elkészítéséhez. 

Galénosz azt állította, hogy ezt a fajta gyógyszert alkalmazta, majd többszöri hánytatás után beöntést alkalmazott a pácienseinél, hogy tisztuljon a szervezetük. Esetenként pedig sikerrel is járt, állítása szerint legalábbis sikerült meggyógyítania több olyan embert is, akinél a daganat még csak kialakulóban volt. Ezzel szemben a műtéti beavatkozást általában elkerülték, mivel a betegek a legtöbbször belehaltak a vérveszteségbe. A legsikeresebb műtétek az emlőhegy rákjain voltak. Egy Leonidasz nevű orvos, aki a Krisztus utáni II. és III. században élt, leírta módszerét, amely a kauterizálást (sebkiégetést) foglalja magában.

„Általában olyan esetekben operálok, amikor a daganatok nem terjednek szét az egész mellkasban. Amikor a pácienst a hátára fektetik, bemetszem az emlő egészséges részét a daganat felett, majd a bemetszést kiégetem, amíg a varasodás kialakul és a vérzés meg nem szűnik. Ezután újra bemetszem, kijelölve a területet, miközben mélyen belevágok a mellbe, és ismét kiégetem. Elég gyakran csinálom ezt, így a vérzés nem veszélyes” – áll a feljegyzéseiben. 

A rákot általában gyógyíthatatlan betegségnek tekintették, ezért tartottak tőle. Néhány rákbeteg, mint például a költő Silius Italicus (Kr. u. 26–102) öngyilkos lett, hogy véget vessen a kínjainak. Emellett természetesen az istenekhez is imádkoztak a gyógyulás reményében. Példa erre Innocentia, egy arisztokrata hölgy, aki Karthágóban (a mai Tunéziában) élt a Krisztus utáni V. században. Azt mondta orvosának, hogy az isteni beavatkozás meggyógyította mellrákját, persze az orvosa nem hitt neki.

Ma már több mint 200 különböző típusú rákot ismer az orvostudomány. Napjainkban egyes rákos megbetegedéseket – a korai diagnózisnak köszönhetően – olyan sikeresen tudnak kezelni, hogy a páciensek hosszú életet élhetnek, azonban továbbra sincs általános ellenszere a daganatos megbetegedéseknek. A betegség körülbelül minden ötödik emberben alakul ki élete során. Csak 2022-ben körülbelül 20 millió új rákos megbetegedést és 9,7 millió daganatos halálesetet regisztráltak világszerte.

(Borítókép: Pramote Polyamate / Getty Images Hungary)