Mai napig rejtély övezi Európa egyik legnagyobb katasztrófáját

Aligha gondolhatták a kilencvenes évek derekán, hogy a Titanic 1912 áprilisában bekövetkező tragédiája után újabb, elsüllyeszthetetlennek vélt hajó vész oda utasokkal a fedélzetén. Ugyanakkor 1994. szeptember 28-án a történelem megismételte önmagát, és ezúttal egy Tallinnból Stockholmba tartó komp, az Estonia esett áldozatul. A hajót 1979-ben Németországban, Papenburgban építették, előbb Turku és Stockholm, majd Vaasa és Umea között közlekedett. Amikor pedig a függetlenné váló Észtország is belépett a kompüzemeltetésbe, a Tallinn–Stockholm vonalon alkalmazták a hajót.

Azon az 1994. szeptemberi éjszakán 989-en voltak a fedélzetén, akik közül csak 137-en élték túl a szerencsétlenséget. 852, éppen a kabinjában alvó utas a hajóval együtt veszett a mélybe. A vizsgálatok kimutatták, hogy a komp alig fél óra alatt süllyedt el, de már induláskor enyhén jobbra dőlt, mivel a szállítmánynak nem volt jó az elosztása.

A hivatalos jelentés szerint rontotta a hajó célba érési esélyeit, hogy a baleset idején vihar tombolt a Balti-tengeren, és az óránként közel 80 kilométeres szél nagy, 4-6 méteres hullámokat vert. A 14-15 csomós (26-28 km/h) sebességgel közlekedő Estonia vesztét ugyanakkor az orr-rámpa leszakadása okozta, amelyen keresztül a gépjárművek behajthattak a raktérbe. Mivel az erős hullámzás miatt az leszakadt, így a beáramló tengervíz következtében a hajó oldalra borult és elsüllyedt. Tekintve, hogy az utasok nagy része a hajón vesztette életét, és sokuk holtteste sosem került elő, a Finnország területén lévő roncsot tengeri sírnak nyilvánították, így tilos megbolygatni, és lemerülni is azon a területen. 

Az idén 30 éve elsüllyedt Estonia katasztrófája kapcsán már sok összeesküvés-elmélet terjedt el az utóbbi évtizedekben, amelyeknek főleg az adja az alapját, hogy egyik vizsgálat sem indokolta meg kellően, mi vezethetett a tragédiához, és ki vagy kik tehetők felelőssé – ahogy az áldozatok családtagjai sem kaptak egzakt válaszokat. A szerencsétlenségről legutóbb 2020-ban debütált egy sorozat, az MS Estonia, ami dokumentumfilm-szerűen vette sorra a hajó elsüllyedésének körülményeit, az esetleges okokat, illetve a hű ábrázolás érdekében 2019 szeptemberében egy svéd csapat egy távirányítású tengeralattjáróval le is filmezte a roncsot – amiért pénzbírságot kaptak. 

A felvétel azonban egy újabb nyomozás katalizátoraként szolgált, mivel a videón egy lyukat vettek észre a hajótest jobb oldalán, amiről addig nem volt tudomásuk a hatóságoknak. Az ügyben végzett kutatások semmilyen nyomot nem találtak arra vonatkozólag, hogy a katasztrófa során a komp orrában robbanás történt volna, vagy másik hajóval ütközött volna. A legvalószínűbb magyarázat az, hogy a sérülés akkor keletkezett, amikor a komp földet ért. 

Nehéz volt ehhez a témához nyúlni

Az Estonia kompkatasztrófát körüllengő rejtély viszont nemcsak az MS Estonia készítőit ihlették meg, hanem azt a Mans Manssont is, aki már dolgozott egy sikerprodukción, a Csernobilon. A csernobili atomerőmű-balesetet feldolgozó, Johan Renck által rendezett széria szinte minden létező elismerést bezsebelt, köztük két Golden Globe- és tíz Primetime Emmy-díjat. Mansson ezúttal az Estonia tragédiájához nyúlt, és egy korábbi interjúban nemzeti traumának nevezte a hajószerencsétlenséget.

A családtagok és a túlélők a mai napig megkérdőjelezik magát a nyomozást, és abszurd, hogy nem tudjuk, mi történt. Ez bizonyos értelemben sci-fi. Állítólag ezek a hajók nem tudnak elsüllyedni, de az is rejtély, hogy nem tudjuk megmagyarázni, mi történt

– jelentette ki.

Miikko Oikkonen showrunnernek konkrét emlékei vannak arról, amint értesült a komp elsüllyedéséről. Ahogy azt egy interjúban kifejtette, 2019-ben kezdett el komolyabban foglalkozni a tragédiával, és addigra már 14 ezer dokumentumot talált a finn nemzeti archívumban. Elmondása szerint másfél évébe telt, mire rájött, hogyan nyúljon ehhez a témához. 

„Úgy döntöttem, hogy két dolgot nem vagyok hajlandó megtenni: nem fogok szimplán elmesélni egy történetet a katasztrófáról, és nem megyek abba az irányba, hogy bizonyos elméletekre hallgassak ” – mondta.

Mansson úgy fogalmazott, kihívásként élte meg, hogy találjanak egy hajót, amelyen rekonstruálni tudják az Estonián történteket. Egy skandináv cég sem akart kölcsönadni nekik egy hajót, ezért egészen Isztambulig kellett utazniuk, ahol végre találtak egyet. A forgatás Svédországban, Finnországban, Észtországban, Törökországban valamint Belgiumban zajlott, ahol a komp elsüllyedésének víz alatti jeleneteit vették fel. A rendező szerint az a dilemma komolyan foglalkoztatta őket, hogy mennyit szabad ábrázolniuk a katasztrófából.

Mint mondta, bár megvannak azok a speciális módszerek, amelyekkel még valósághűbbé varázsolhatták volna a jeleneteket, azonban azt vallja, nem szabad átesni a ló túloldalára. Ahogy egy interjúban kiemelte, a káosszal és a sötétséggel kell játszani. Oikkonen pedig úgy fogalmazott, az volt a legnehezebb, hogy egy olyan valós eseményt dolgoz fel a sorozat, aminek a körülményei máig kérdéseket vetnek fel, így hűnek kellett maradniuk ahhoz is, hogy a hatóságok végül úgy ítélték meg, valójában senki nem hibás a történtekért. 

Lélekromboló látvány

Mans Mansson és Miikko Oikkonen keze munkájának gyümölcseként született meg minden idők legdrágább skandináv sorozata, az Estonia. A nyolcrészes széria – ami eredetileg 2023-ban jelent meg – körülbelül 15 millió euróba, azaz jelenlegi árfolyamon 5,8 milliárd forintba került, és május 29-én magyar nyelven is megérkezett az RTL+ kínálatába. Már a sorozat első perceiből leszűrhető az Estonia és a Csernobil között lévő párhuzam, ami főleg abban nyilvánul meg, hogy a sötét, nyomasztó képi világ mellé olyan dallamok párosulnak, amelyek valóban a lelkünkig hatolnak.

Mind a nyolc epizód egyfajta szorongással teli érzést vált ki a nézőből, aki annak ellenére sem tudja, mire számíthat a következő jelenetben, hogy a komp és utasainak sorsával már tisztában vagyunk. Az Estonia története ugyanis ismételten felhívta a figyelmet arra a téves felvetésre, hogy bármilyen hajó elsüllyeszthetetlen lenne, mivel a történelemben már több tragédia is bebizonyította ennek ellenkezőjét. 

A széria cselekményének gerince a katasztrófával kapcsolatos nyomozás köré körvonalazódik, bepillantást engedve a tragédia finn, észt és svéd vezetésre, illetve a hajót gyártó német cégre mért hatásaiba. A felek hozzáállását az egymásra mutogatás és a felelősségvállalás teljes hiánya jellemezte – ahogy az a végső jelentésből is kiderült, senkit nem tettek felelőssé a történtekért. A készítők különböző szemszögekből megközelítve igyekeztek minél valósághűbben ábrázolni a katasztrófát, ami ezáltal csak még lélekrombolóbbá vált.

Amellett, hogy a svéd, észt és finn vezetők, illetve az egyes szakemberek vizsgálata nyomán egyre tisztább kép alakul ki a balesettel kapcsolatban, az sem elhanyagolható tényező, hogy megismerjük az utasok rokonainak álláspontját. A sorozatban egy lelkészen keresztül szembesülünk azzal a veszteséggel, amit a válaszokat követelő családtagok érezhettek – és akik a mai napig nem tudják, mi történt a szerettükkel. 

Szintén érdekes vonulata a produkciónak az Estonián dolgozó őr, Janek, illetve a túlélők megmentésére érkező hajó, a Msilja Europa egyik legénységi tagjának vallomása, akik bűntudattal beszélnek az esetről, mivel azt érzik, nem tettek eleget. Bár a készítők úgy vélték, morális aggályokba ütközne, ha a tragédiát túl élethűen ábrázolnák, még így is akadtak olyan jelenetek, amelyek nem feltétlenül könnyen emészthetőek. Akár azok a pillanatok, amikor a tengerből mentik ki a sikoltozó túlélőket, vagy amikor a holttesteket összegyűjtve ládákban szállítják partra.

Az Estoniához hasonló katasztrófafilmek esetében ugyan vékony mezsgye választja el a még érzékletes és a már túl drámai képsorokat, viszont ezen sorozat esetében az igaz történet végkifejlete szempontjából szükség volt a nyomasztásra. Ahogy arra is, hogy nyitva hagyják a történetet. Bár célszerű, hogy az alkotások kerek történettel bírjanak, korrekt befejezéssel, az Estoniának az az egyetlen természetes korlátja volt, hogy a hajó elsüllyedésével kapcsolatos nyomozás valójában a mai napig nem ért véget, így lezárni sem lehet egy efféle történetet – aminek megvalósítása legalább annyira igényesre sikeredett, mint a Csernobilé.

(Borítókép: RTL )