Egyre biztosabb a szakítás, már a közös villáját árulja Jennifer Lopez és Ben Affleck
További FOMO cikkek
- Blake Lively szexuális zaklatással vádolta meg a Velünk véget ér rendezőjét
- Térkép helyett katalógus: így lett az IKEA bútoraiból túraútvonal
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
Ahogyan arról az összes külföldi és a legtöbb hazai lap is beszámolt, igazi tündérmeseként alakult Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata. A páros ugyanis a 2000-es évek egyik sztárpárjának számított, ám annak ellenére, hogy eljegyezték egymást, az esküvőig akkor végül nem jutottak el.
Romantikus filmeket meghazudtolva, történetük két évtizeddel később azonban új fejezettel bővült, 2022 júliusában ugyanis néhány hónap jegyben járást követően ezúttal tényleg összeházasodtak.
Az ismételten összeálló sztárpár frigyétől természetesen a sztárvilág összes rajongója dobott egy hátast, a házasság pedig sokáig úgy tűnt, tényleg addig fog tartani, amíg a halál el nem választja őket egymástól.
Ez azonban úgy tűnik, csupán egy hiú ábránd volt, ugyanis az elmúlt hónapokban egyre több jel arról árulkodik, hogy mindössze két évvel a boldogító igen kimondása után válságba került a kapcsolatuk, olyannyira, hogy már azt rebesgetik, hogy hamarosan hivatalosan is felbonthatják a házasságukat.
Elsőként tavaly februárban merült fel, hogy Lopez és Affleck között nincs minden a legnagyobb rendben, miután a pár részt vett a Grammy-gálán, és a színész-rendező arckifejezéséről az volt leolvasható, hogy ideges nejére. Később, májusban az énekesnő főszereplésével készült Anya című film vörös szőnyeges bemutatóján jelentek meg együtt. Az erről készült felvételek alapján úgy tűnt, ismét vitatkozni kezdtek, azonban egy szájolvasó végül tiszta vizet öntött a pohárba azzal kapcsolatban, miről folyt a diskurzus kettejük között. Aztán előkerült az a videó, amit az utcán rögzített egy lesifotós, és amelyen azt láthatjuk, ahogy a pár épp beszállni készül az autójukba, mire Affleck rávágja az ajtót az épp helyet foglaló Lopezre.
Árulják a családi fészket
Immáron a hollywoodi berkekben mindentudónak számító TMZ is biztosan állítja, hogy Jennifer Lopez és Ben Affleck egyértelműen a válás útjára lépnek, mivel információik szerint a pár csendben elkezdte árulni a házasodásuk után vásárolt otthonukat. A lapnak több közvetlen forrásból is tudomására jutott, hogy
A SZTÁRPÁR SANTIAGO ARANA INGATLANÜGYNÖKÖT BÍZTA MEG A THE AGENCY NEVŰ INGATLANIRODÁTÓL, HOGY ELADJA A VALAMIVEL TÖBB MINT EGY ÉVE, 60 MILLIÓ DOLLÁRÉRT VÁSÁROLT BEVERLY HILLS-I VILLÁJUKAT.
Mindez amiatt jelezheti igazán előre a színészpáros kapcsolatának végét, mivel a tökéletes családi fészek kiválasztása majdnem két évükbe telt, a bennfentesek szerint ezt megelőzően pedig legalább 80 ingatlant néztek meg.
Arról már korábban is voltak hírek, hogy Affleck már kiköltözött a villából, nemrég pedig kiderült, Jennifer Lopez sem szeretne tovább ott tartózkodni, és már aktívan új házat keres. Vevő egyelőre nincsen az állítólag 65 millió dollárért árult ingatlanért, pedig már két hete kikerült a piacra, amikor a páros kapcsán először felmerült a szakítás.
(Borítókép: Jennfier Lopez és Ben Affleck 2023. június 12-én. Fotó: Rodin Eckenroth / Getty Images Hungary)