Megválasztották a világ első AI-szépségkirálynőjét
Kenza Layli hidzsábot viselő aktivista, életmódinfluenszer nyerte a világ első Miss AI szépségversenyét. A lány annak ellenére, hogy nincsenek érzelmei, őszintén örül annak, hogy a rangsor élére került – írja a TMZ. A lap szerint nagyjából 1500, számítógép által generált szépséget győzött le a versenyen.
Kenza 20 ezer dolláros (7,2 millió forintnyi) fődíjjal távozott, ami természetesen készítője, egy marokkói techvezető kezébe került.
Az emberi és androidos szépségverseny-szakértőkből álló zsűri olyan kategóriákban pontozta a robotokat, mint szépség, technológia, valamint közösségimédia-jelenlét. A legjobb három közé rajta kívül Lalina Valina francia és Olivia C. portugál szépség került.
Magyarország első, mesterséges intelligencia által generált véleményvezéréről, Aisaról itt írtunk korábban.
Az Index az Economxszal közös szervezésben idén is megrendezi az AI Summit programsorozatot, tele számos meglepetéssel, nagy dobással.