Medence a toronyház tetején, szivarszoba egy bank széfjében: megnéztük, milyen a zágrábi magasélet

GettyImages-181663506
2024.07.10. 17:17
Van-e értelme a dalmát tengerpartra vagy onnan hazaigyekezve megállni egy-két éjszakára a horvát fővárosban? Csupán egy jóval kisebb, szerényebb és unalmasabb Budapestről van itt szó, vagy tud olyat nyújtani itt a kelet-közép-európai palettán, ami nincs máshol a régióban? Mi elsősorban a város prémium- és luxusvonatkozásaira voltunk most kíváncsiak, de igyekszünk egy átfogó képet adni róla, és segíteni, hogy akkor most maradjunk-e az autópályán, vagy ne.

Tavaly már érintőlegesen írtunk Zágrábról ebben a cikkünkben, hiszen pont egy éve, hogy eltöltöttünk ott három napot, amit idén megfejeltünk még kettővel, hogy utánajárjunk, mi változott azóta. Zágráb igazából nem lett se jobb, se rosszabb, véleményünk szerint egy-két nap ott tartózkodást határozottan megér – ami olyan szempontból sem elvetendő, hogy előbb is érünk innen a tengerhez.

A városkép elég felemás, számos gyönyörű és felújított épületre csodálkozhat rá az utazó – kivált a szecessziós bérpaloták és középületek érdemelnek figyelmet –, viszont ezeket lerobbant társasházak tarkítják, amelyeknek sok esetben az udvarára is be tudunk kukucskálni, ahol az állapotok még áldatlanabbak. A zágrábi nevezetességek igazából a két kezünkön megszámlálhatók, ezek közé tartozik a Szent Márk-templom és az ennek helyet adó Felsőváros a prágai Hradzsínhoz vagy a budai várhoz hasonló hangulatú negyede, vagy az Alsóvárosban a Horvát Nemzeti Színház, a Zrinjevac park és a Jellasics tér.

Nyilván azért nem lát az ember városnéző buszokat, mert két lábon is könnyen abszolválható a belváros, ha az ember megtolja a napot. Zágráb továbbá sajnos kulturálisan sem ér se Budapest, se Bécs, se Prága nyomába. Tavaly nyáron szinte az összes nagy múzeum zárva volt még a 2020-as, a várost is erősen érintő petrinyai földrengés okozta károk miatt, de jelenleg sem láttunk a nyitva lévő kiállítóhelyeken olyan nagy volumenű, témaválasztásában kifejezetten populáris időszakos tárlatot, amely miatt tartani kellene attól, hogy tömegek árasztják el a várost.

Sajnos Zágráb nem is egy shoppingdesztináció – és akkor még finomak voltunk. A legjobb, monobrand üzlettel rendelkező márkák, a MaxMara, a Weekend MaxMara, a Cesare Paciotti, a Swarovski és a Furla, multibrandben pedig a Dubrovnikban is üzlettel rendelkező Maria Store, ahol mondjuk Guccitól és a Valentinótól a Burberryn és a Balenciagán át a Saint Laurentig és a Givenchyig elég sok márka jelen van. (A fővárosban az urakat külön szalon várja, a Maria Store Man.) De azért túl szigorúak se legyünk, mert vannak kifejezetten érdekes szolgáltatások is errefelé!

Influenszermedence a toronyház tetején

Mivel tavaly itt szálltunk meg, így már írtunk a legnagyobb horvát szállodalánchoz, a Maistrához tartozó Zonar Zagreb hotelről, amelyet a belvároshoz relatíve közel eső külsőbb részen nyitottak egy bő éve, kifejezetten a new millennials generációt célozva meg. A négycsillagos, 19 emeletes hotel legfontosabb hívószavai a divat és a sport, a szobákba a welcome bekészítés így nem pezsgő és gyümölcstál, mint máshol, hanem sportital és fehérjeszeletek, és természetesen nem spóroltak az edzőterem kialakításán sem.

A legnagyobb szenzáció mégis a rooftop medence, amely köré csiszolt üveget szórtak, a napsütésben így úgy tűnik, mintha egy földöntúli, szikrázó kristálymezőre csöppentünk volna. Nem csoda, hogy imádnak itt fotózkodni az digitális tartalomgyártók. A Chanelnek a régióban egyedül még Bécsben van saját beauty üzlete – Zágráb mellett, ahol a márkának a városban számos üzletet fenntartó horvát Martimex parfümérialánc nyitott egyet. A Chanel szalonban az érdeklődők bejelentkezés alapján negyedórás privát arcápoló és sminkes workshopokon vehetnek részt.

Az idei nyár nyitása viszont a Spanyolországon kívüli első Alqvimia márkaüzlet és szépségszalon. (Az organikus márka termékeit használja idehaza a sárvári Melea – The Health Concept spája is.) Nemcsak a Hold fázisai szerint szedett és feldolgozott alapanyagokból álló termékeket lehet itt beszerezni, hanem kezelésekre is be lehet feküdni, amilyen a signature „Egyiptom királynője”. A masszázst a híres VII. Kleopátra egyiptomi fáraónő inspirálta, így a készítmények mirtuszt, tömjént és keserű narancsot tartalmaznak.

Idén lett még egy zágrábi Michelin-csillag

Bő egy hónapja, hogy megjelent a 2024-es horvát Michelin Guide, így már nem a tavaly általunk is kipróbált Noel az egyedüli csillagos fine dining hely. Az egykor a Jellasics térnél bárral is rendelkező éttermet idén megvette a Healthy Food Factory nevű horvát egészségközpontú élelmiszer webshop, így biztos, hogy az eddig is öko- és egészségtudatos munka a konyhán szintet fog lépni.

A másik csillagos hely a Dubravkin Put lett, illetve zöld lóherét kapott még a város történelmi luxushoteljének, az Esplanadénak a fine dining étterme, a Zinfandel's. A szállodát 1925-ben nyitották meg a városon akkor áthaladó Orient Expressz utasainak kedvéért, azóta pedig számos híresség aludt már itt, köztük II. Erzsébet királynő, Elizabeth Taylor, Alfred Hitchcock vagy Mick Jagger, de az épület a II. világháború alatt volt a Gestapo és a Wehrmacht helyi székháza is.

Mi idén a másik éttermüket, a Michelin-ajánlott, szintén Ana Grgic séf irányította Le Bistro Esplanadét próbáltuk ki. Elsősorban a régió jellegzetes tésztaételéért, az eredeti receptúrájú zagorjei rétesért jöttünk ide – állítólag ugyanis itt készítik a legjobbat a városban –, amely lényegében egy túróval töltött és tejföllel leöntött hajtogatott tészta összesütve, ízben nagyon hasonlít így a mi túrós csuszánkhoz.

A városban két magasabbra pozicionált nemzetközi szállodabrand van még egyébként, mindkettőt a Marriott Group üzemelteti és a Maistra tulajdonolja. A Westinnek már régóta időszerű a felújítása, ezt hamarosan el is kezdik, a Sheraton pedig talán a város legnagyobb szállodája. Ez utóbbi kapcsán ajánljuk az étteremhez tartozó Tomassino olasz gourmet-üzletet, ahol Cipriani-termékekből is be lehet tárazni. Éttermekből jelenleg a fentebb említettekkel együtt a Michelin Guide 19-et ajánl a városban, mi nagyon tudjuk javasolni közülük a tavaly általunk is próbált Theatrium by Filhót és a Bistro Apetit by Marin Rendicet, de a tavaly óta új helyre költözött japán Takenoko, vagy a fine diningban utazó ManO2 és Restaurant Balon is megéri a figyelmet.

A bankszékházból lett luxushotelben az egykori széf rejti a szivarszobát

Vitathatatlan, hogy Zágráb jelenleg legsikkesebb luxusszállodája a belváros szívében található ötcsillagos Amadria Park Hotel Capital, amelyet a századfordulón építtetett egy osztrák bank a horvát székházaként, és erre jó pár helyiség emlékezteti is az itt megszállót vagy vacsorázót, még napjainkban is. A korszak banképületeiből lett hotelekhez hasonlóan itt is az egykori ügyféltérből lett kialakítva az étterem, pazar belsőépítészeti díszletek közt lehet így falatozni itt.

A hotel minden szeglete kiváló ízléssel lett berendezve, főként a hatalmas lobby, ahol a stílusok vegyítése egy igazán vidám enteriőrt eredményezett, ahova a városnézésben megfáradva jó beülni egy kávéval, a drága albumokat lapozgatni. Az immár több mint egy évszázados horvát Amadria Park-láncolatot birtokló cég egyébként számos prémium- és luxusegységet üzemeltet Abbáziában/Opatijában és Sibenikben is – a Hotel Capital mellett mi előbbiben próbáltuk ki még a szintúgy remek Hotel Royalt.

Zágrábi egységük azonban teljesen más koncepció, egy igazi city hotelt szerettek volna a belváros szívében nyitni 2019-ben, és nem spóroltak semmin, a fürdőszobában például Roberto Cavalli-piperetermékek vannak bekészítve. Ha adhatunk egy tippet, foglalásnál érdemes előnyben részesíteni a második vagy a legfelső emeletet. Valamikor a másodikon voltak ugyanis az igazgatósági irodák, itt a folyosókialakítás így különleges, a ma már heritage szobáknak és lakosztályoknak átalakított helyiségeknél elegáns, faborítású, boltíves fogadótér található. A legfelső szinten pedig a hotelre általánosságban jellemző modern, párizsias stílusú szobakategória kapott helyet.

Bár a manzárdszinten jóval kisebb a belmagasság, ezt kárpótolják a belvárosra panorámás erkélyek. A felújításnál, amit csak lehetett, megőriztek, így a korszerűsített lift is alapvetően eredeti, de a mínusz egyen az egykori trezor helyén lehet most edzeni és szivarozni is – az elfüstölni való rudakat az eredeti, vastag széfajtó óvja.

A szerző luxusszakértő, az Inda Press gondozásában megjelent Stílusgourmand című könyvét ide kattintva rendelheti meg.

(Borítókép: A zágrábi Felsőváros látképe / iStock / Getty Images Plus)