A királyok itala, amiért évszázadok óta megvesznek a nemesek

Legyen szó születésnapról, szilveszterről, esküvőről vagy egy elegánsabb rendezvényről, egy eseményen van, ami szinte mindig kihagyhatatlan: a pezsgőzés. Manapság már egyáltalán nem meglepő, hogy a buborékos itallal való koccintás a legtöbb ünneplés része, sőt egy autóverseny esetében még a locsolás sem kelt komoly feltűnést, ez azonban nem mindig volt így. De miért és hogyan vált a pezsgő a felsőbb rétegek nemes italává, és az ünneplés megkerülhetetlen hozzávalójává? 

A királyok itala, az italok királya

Annak ellenére, hogy egyes vélekedések szerint a ma is ismert pezsgőket csupán néhány évszázaddal ezelőtt kezdték el készíteni, a történelemben már jóval korábban az előkelő asztaltársaságok kedvencévé vált a gyöngyöző alkoholos ital.

A meghívottak annyira meg voltak elégedve, hogy a koronázások borának kiáltották ki az italt. Mivel az esemény egyben a királyság kezdetét is jelentette, elterjedté vált a pezsgő kapcsán a „királyok itala, az italok királya” szállóige is. Ráadásul a név is innen ered, az ország királyait ugyanis a reimsi székesegyházban, Champagne (azaz magyarul pezsgő) tartományban koronázták meg.

Elhelyezkedése és minősége miatt (az egyedi ízvilágot a terep adottságai adták) a pezsgők állítólag csak úgy folytak a koronázási banketteken, és szokássá vált, hogy a régióba érkező királyi látogatókat pezsgővel kínálják. Emiatt hamar ez lett a koronázási ital Franciaországban, majd hamarosan divatossá vált egész Európa királyi udvaraiban – írja a Harper’s Bazaar.

Közel egy évezreddel később, amikor XIV. Lajost 1654-ben Reimsben megkoronázták, a hír szerint ő küldött borokat és pezsgőt a régióból az angol II. Károlynak, ami egyben azt is jelentette, hogy a szigetországban is elindult hódító útjára az ital. Az angolok hamar átvették a francia szokást, amelynek a királyi családban ma is komoly hagyománya van. Ennek ellenére a pezsgő hazája továbbra is Franciaország maradt, az 1800-as évek közepére pedig az ital a francia királyok és barátaik udvari életének alapvető részévé vált. Olyannyira, hogy a párizsi Hotel de Ville-ben Madame de Pompadour által tartott egyik bál során például

A szénsavas ital pezsgését ráadásul még a francia forradalom sem tudta megállítani. Míg az ország számos arisztokratája szó szerint elvesztette a fejét Joseph-Ignace Guillotine felvetése miatt, azok, akiknek sikerült épségben túlélni a forradalmat, Európa-szerte a legjobb pezsgőkkel koccinthattak az elért eredményekre. 

Mi több, a társadalom kevésbé tehetős tagjai is elkezdtek hozzáférni az italhoz, ahogy a pezsgőárak mérséklődni kezdtek. Hétköznapi asztali borként ugyan még mindig nem volt megfizethető, de elég olcsó volt már ahhoz, hogy különleges alkalmakkor koccintsanak vele.

Ennek ellenére továbbra is a felső réteg luxusának egyik alappilére volt a pezsgőzés, a 19. századra pedig minden jelentősebb alkalomkor pezsgőt fogyasztottak, a királyi esküvőktől a nagy társasági bulikig mindenhol. Ez a kor szellemiségének is köszönhető, hiszen egyesek szerint

Az ital népszerűsége tovább terjedt a 19. században, amit jól mutat a korszak egyik legnagyobb írója, Oscar Wilde hozzáállása is az italhoz. Az író szerint ugyanis „azok fantáziátlan emberek, akik nem találnak okot a pezsgőfogyasztásra”.

A popkultúra és a reklámok miatt jött az igazi pezsgés

1800 és 1850 között a pezsgőgyártás évi 300 ezerről 20 ezer palackra esett vissza. Ez az ipari forradalom által előidézett könnyű szállítással együtt azt jelentette, hogy minden eddiginél többen élvezhették először a pezsgő édes ízét.

Az olyanok számára, mint a Möet et Chandon, a Veuve Clicquot és a Taittinger ez olyan lehetőséget jelentett, amit nem lehetett elszalasztani – és nekiláttak, hogy nagy pénzt fektessenek be olyan reklámkampányok sorozatába, amelyek a pezsgőt a legjobb, ünneplésre alkalmas italként pozícionálták újra. Ez azt jelentette, hogy az újsághirdetések, különösen az olyan ünnepek körül, mint a karácsony és az újév, csak az italról szóltak, de ekkor már a családi összejöveteleket is a pezsgővel párosították. A korabeli emberek fejében éppen ezért a pezsgő úgy élt, mint az elbűvölő divat, amely egyre általánosabbá vált. 

A hirdetések mellett a kor influenszerei – például Coco Chanel vagy Grace Kelly – is bőszen népszerűsítették a pezsgőt, de a politikai elit szintén kivette a részét annak elterjedéséből. A korábbi brit miniszterelnök, Winston Churchill a II. világháborúban a pezsgő megóvására szólította fel a katonákat.

Ne feledjék, uraim, nemcsak Franciaországért harcolunk, hanem a pezsgőért is. Az örömelixír minden jót, virágzót és győztest jelképez – olyan tulajdonságokat, amelyeket mi, emberek örök idők óta szívünkben őrzünk

– mondta egy erőteljes háborús beszéd közben. 

Az ital az ilyen reklámok és támogatók miatt a popkultúrában is hamar fontos szerephez jutott. Miután pedig Marilyn Monroe, az évszázad közepének szexszimbóluma egyszerűen megfürdött az italban, még tovább emelkedett az aköré felhúzott luxus és ünnepi imázs.

A ma ismert pezsgőt egy szerzetesnek köszönhetjük

Annak ellenére, hogy már az ötödik században is ittak pezsgőre hasonlító borokat, ezek még meglehetősen eltértek a ma ismert italtól – amelyet szintén a franciáknak köszönhetünk. Legalábbis egynek biztosan, ugyanis az első, maira is hasonlító pezsgőt az 1600-as és az 1700-as évek fordulóján alkotta meg a Hautvillers-i bencés apátság szerzetese és pincemestere, Dom Piérre Perignon. 

Mivel a környék hűvösebb időjárása miatt megesett, hogy a szőlő erjedése a bor készítésekor csak a szüretet követő évben fejeződött be, ekkorra pedig már buborékossá vált, a szénsavas bort sokáig egyszerűen selejtes árunak tartották. Ennek vetett véget Perignon, aki a folyamatot már tudatosan hajtotta végre, az elkészült italt pedig borosüvegbe zárta, majd parafából készült dugóval zárt le, amelyet a biztonság kedvéért viasszal rögzített. 

Neve azóta szabályosan egybeforrt a minőségi pezsgővel, amelyet a világ egyre több pontján kezdtek el készíteni a növekvő keresletre való tekintettel. A sorból a szőlőjéről és borairól méltán híres Magyarország sem maradhatott ki, ahol a kezdeti években főként Sümeg környékén készítettek pezsgőt. Itt élt ugyanis barkóczi Rosty Lajos, aki Champagne vidékén tanulmányozta a pezsgőkészítést, majd hazatérve maga is belevágott. Sokan nem tudják, de

Ezt követően aztán a nagyüzem is beindult, az első magyar pezsgőgyárat Pozsonyban alapították, majd a 19. század végén már nyolc nagyobb üzem is működött Magyarországon, amely igazi pezsgő-nagyhatalomnak számított – évente összesen 1,75 millió palack pezsgőt gyártottak ebben az időszakban.

(Borítókép: J. A. Bracchi / Getty Images Hungary)