Sportolóként kezdett, most Michelin-csillagos séfként főz az olimpikonokra

2024.07.29. 11:17
Fényes kosárlabda-karriert is választhatott volna, mégis szakács, sőt háromszoros Michelin-csillagos séf lett Alexandre Mazzia, akit most másik két séffel együtt felkértek, hogy az olimpián képviselje a francia gasztronómiát. Egy szakaszon még az olimpiai lángot is vihette.

Alexandre Mazzia, a három Michelin-csillaggal rendelkező sztárséf és csapata is főz az olimpikonokra Párizsban. A séf izgalmas múlttal rendelkezik, ugyanis tinédzser korában Kongóban éltek, ezért erősen hatottak pályafutásának alakulására az afrikai ízek és illatok.

Tizenöt éves volt, amikor családja visszaköltözött Párizsba, ahol nagyapja halász volt. Nagymamája tanácsára lett szakács, aki azt mondta neki, hogy ha konyhán dolgozik, akkor sosem fog éhezni. A szakácskodás mellett másik szenvedélye a kosárlabda volt, ahol szintén fényes karrier várhatott volna rá.

2014-ben nyitotta meg éttermét Marseille-ben. Az AM par Alexandre Mazzia szinte azonnal kedvelt hellyé vált, és mindössze hat év alatt három Michelin-csillagig jutott neki.

A The World’s 50 Best Restaurants 2022-ben One To Watch különdíjjal irányította rá a figyelmet, míg a Gault&Millau már 2019-ben az év séfjének választotta. Az olimpiai étkeztetésért felelős Sodexo Live! cég másik két séffel együtt őt kérte fel, hogy képviselje a francia gasztronómiát – olvasható a Magyar Konyha cikkében, ami ennek apropóján interjút készített a séffel.

A beszélgetésből kiderül, hogy

  • mindig szakácsként tekintett magára, aki mellesleg kosarazik. Ahogy egyre több felelősséget kapott, úgy távolodott el a versenysporttól.
  • Azt tapasztalta, hogy a csapatsport a teljesítmény tiszteletén túl értékekre nevel, és közösen dolgozni egy célért ugyanúgy fontos egy konyhai brigádban, mint egy kosárcsapatban.
  • Közismertek a valószínűtlen ízkombinációi, a málna-harissza társítás vagy a füstölt angolna és csokoládé, amelyekkel nem megbotránkoztatni akar, hanem az elképzelt hatáshoz keresi az összetevőket.
  • Az éttermében nincs étlap, csak egy beszállókártya, amin az út hosszát választja ki a vendég: ez a választott „utazástól” függően átlagosan 34 koncentrált falatot jelent, mintegy 350 különböző konyhai készítmény felhasználásával.
  • Szereti kutatni, hogy meddig mehet el, hogyan változik a termék szerkezete, néha egy kiegészítő ízt keres, máskor egyensúlyt, azaz fontos számára, hogy feszegesse a határait.
  • Szerinte a sportmúltja, a komolysága és a módszeres munkája miatt kérhették fel olimpiai séfnek, és az a megtiszteltetés érte, hogy egy szakaszon vihette az olimpiai lángot.
  • Az olimpiai faluban az éttermek éjjel-nappal nyitva vannak, naponta tízezer ételt szolgálnak fel. Mazzia vasárnaponként és hétfőnként van jelen, ebéd- és vacsoraidőben szervizenként háromszáz adag ételt készítenek. Két év alatt ötszáz receptjavaslata volt, ezek közül tízet választottak ki a szervezők.