Hétfőn, a kedvenc városában helyezik végső nyugalomra Boros Lajost

2024.08.09. 12:00 Módosítva: 2024.08.09. 12:00
Csütörtök délután meghalt Boros Lajos, aki 1999-től tíz éven át vezette a Sláger Rádió Bumeráng című műsorát. A magyar rádiózás legendáját hétfőn helyezik végső nyugalomra.

Hetvennyolcadik életévében meghalt Boros Lajos – tájékoztatott korábban a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége.  

A legendás rádióst már hétfőn örök nyugalomra helyezik – tudta meg a Blikk. A lap arról számolt be, hogy

Boros Lajost Nagykőrösön, az izraelita temetőben helyezik végső nyugalomra augusztus 12-én délelőtt 11 órakor.

Boros Lajos 1947. április 12-én született Budapesten, és számos ponton kötődik még a fővároshoz, ám Nagykőrös fiatalkorának meghatározó helyszíne volt. Erről egy 2012-es interjúban is beszélt.

„Az életem második legfontosabb eleme a családon keresztül maga Nagykőrös. Nagyon komoly érzelmi szálak kötnek itt emberekhez és tárgyakhoz egyaránt. Én itt boldog gyermek voltam. Amikor a mosolyturné szervezése során megkérdezték, hogy van-e valamilyen speciális kívánságom, akkor azt mondtam, hogy Nagykőrös” – mondta el a Nagykőrös Önkormányzati Hírek nevű lapnak adott interjújában.

Barátai, pályatársai sorra búcsúznak a kiváló humorú rádióstól; Várkonyi Attila, DJ Dominique az Indexnek elmondta, miért tartotta különlegesnek Boros Lajost, és miről beszélgettek utoljára.

Bár nem voltak barátok Bochkor Gáborral, hosszú éveken keresztül vezették együtt a Sláger Rádión a Bumeráng című műsort. Egykori műsorvezetőtársa a Facebook-oldalán azt üzente: „Isten veled, Lajos!”