18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Fény derülhet minden idők legrejtélyesebb sorozatgyilkosának kilétére?

2024.08.15. 17:30
Vannak gyilkosok, akiknek kilétét több mint egy évszázaddal később is homály fedi, és ezzel egyre kevesebb az esély, hogy valaha is fény derülne a kilétükre. A szakértők még najainkban is egymással vitatkozva próbálják megoldani a megoldhatatlant, köztük Hasfelmetsző Jack rejtélyét.

Hasfelmetsző Jack neve világszerte ismertté vált az elmúlt évtizedekben, talán pont úgy, ahogy azt ő is akarta. Sorozatokban, filmekben és még képregényekben is próbálták megfejteni a 19. század egyik legismertebb sorozatgyilkosának történetét, aki mára már fogalommá vált, pont úgy, mint Frankenstein szörnyetege vagy Drakula. Kiléte mellett az általa elkövetett gyilkosságok is legalább ekkora rejtélynek számítanak, a szakértők azonban abban egyetértenek, hogy legalább öt személy életét oltotta ki. 

Londonban 1888-ban a bűnüldözés rendelkezésére álló eszközök rendkívül korlátozottak voltak. A hatóságok minden igyekezetük ellenére sem tudták bíróság elé állítani e bűncselekmények elkövetőjét. Ahogy Hasfelmetsző Jack legendája az 1888-as borzalmas nyár és ősz óta eltelt több mint 130 év alatt egyre csak nőtt, úgy született számos név és elmélet, miközben a történészek és a bűnügyek szerelmesei megpróbálták kideríteni, ki tette azokat. A Netflix legújabb, Megoldatlan rejtélyek című sorozatában erre is keresik a választ neves szakemberek.

Megcsonkított nők Londonban

1888. augusztus 31-én a kora reggeli órákban London Whitechapel kerületében egy rendőr Mary Ann „Polly” Nichols holttestére bukkant. A torkát elvágták, őt kibelezték. A következő hónapokban négy másik nőt is holtan találtak. Nicholshoz hasonlóan Annie Chapman is szexmunkát keresett, hogy kifizethesse az éjszakai szállást. Elizabeth Stride-ot és Catherine Eddowest ugyanazon az éjszakán gyilkolták meg, de a tettes Stride-on nem végezte el a védjegyévé vált boncolás utáni csonkítást. Mary Jane Kelly volt az egyetlen nő, akit nem az ágyában, hanem azon kívül találtak holtan. Az ő meggyilkolása volt a legbrutálisabb mind közül.

Bár Hasfelmetsző Jack kilétét soha nem sikerült felfedni, számos elmélet született arról, hogy ki lehetett. Az 1888-ban elkövetett, öt gyilkosságból álló sorozat után a gyilkos látszólag eltűnt a semmibe, ami miatt az emberek azt hitték, hogy elhagyta a várost, meghalt vagy elmegyógyintézetbe került. Ennek ellenére a rendőrség számos nyomot követett. Montague John Druitt, egy dél-londoni ügyvéd és tanár, akit 1888 végén találtak holtan a Temzében, szeretteinek azt mondta, hogy úgy érzi, megőrül, és inkább véget vet az életének, mint hogy elszenvedje a következményeket. Druitt családja azt mondta, hogy szerintük ő lehetett a gyilkos, de nem volt olyan hiteles szemtanú, aki a gyilkosságok idején Whitechapelben tartózkodott volna.

Egy Francis Tumblety nevű amerikai orvost azonban letartóztattak azzal a gyanúval, hogy ő Hasfelmetsző Jack. Az Egyesült Államokba visszatérve elmondta, hogy kíváncsiságból ment Whitechapelbe, miután olvasott a kerület rejtélyes gyilkosságairól. Miközben a környéken bóklászott, felhívta magára a hatóságok figyelmét, akik emiatt úgy gondolták, hogy ő lehetett a gyilkos. A Kosminski név az ügy aktáiban is felbukkan, mint az egyik gyanúsított, aki iránt a nyomozók különös érdeklődést tanúsítottak. A kutatásokból kiderül, hogy egy Aaron Kosminski nevű férfi 1891-ben elmegyógyintézetbe került, de ez nem ad magyarázatot arra, hogy Hasfelmetsző Jack 1888 után miért nem gyilkolt újra.

Egy Sir William Withey Gull nevű királyi orvost neveztek meg a filmekben és a televízióban Hasfelmetsző Jack valódi személyazonosságaként. A történet szerint Gullt bízták meg az öt nő meggyilkolásával, mert azok megpróbálták megzsarolni a koronát. Úgy tűnik azonban, hogy ez csak a Hollywood által kitalált fantázia szüleménye – Gull a Hasfelmetsző Jack gyilkosságainak kezdete előtti évben kapta az első agyvérzést a több közül, és valószínűleg a következő évben már nem tudott volna szabadon mozogni Whitechapelben.

Az eltűnt orvosi jelentés

Dr. Thomas Bondot a kor számos hírhedt bűnügyében megkérdezték, és miután Hasfelmetsző Jack elkövette ötödik gyilkosságát, a Scotland Yard felkereste őt az ügy részleteivel, hogy értékelést készítsen. Bond jelentése valószínűleg az egyik első kísérlet egy gyilkos pszichológiai profiljának elkészítésére, amit ma is gyakran végeznek. A jelentés megjegyzi, hogy a gyilkosságoknak volt néhány hasonlósága: egyik áldozat sem mutatta küzdelem jelét, ami arra utal, hogy a nőket mindannyiszor meglepte a támadója, és szinte mindegyik nőt megcsonkították a halála után. 

Bond találgatásokba bocsátkozott Hasfelmetsző Jack viselkedését illetően is: valószínűleg visszahúzódó, tisztességes jövedelemmel és saját szobával rendelkezett.

Bond jelentése az évek során eltűnt, valószínűleg a Hasfelmetsző Jack ügyének aktájából lopta el egy vagy több személy, aki vagy akik a történelem egy darabkájára vágytak. A jelentést 1987-ben névtelenül visszaküldték a Scotland Yardnak, ahol a többi bizonyítékkal és a vonatkozó dokumentumokkal együtt újra iktatták.

Ismeretlen gyilkosok szabadlábon

Nem csak a 19. századi Hasfelmetsző Jack mondhatná el magáról, hogy a kilétét sem tudták megfejteni a hatóságok, hát még elfogni őt. Sokszor amit a rendőrségnek nem sikerült megfejtenie, azt megpróbálta Hollywood feldolgozni. Ilyen volt a Zodiákus gyilkos esete is, aki a hatvanas években mészárolta Észak-Kalifornia lakosságát.

A személyazonosságát hivatalos szerv soha nem erősítette meg, de pontosan még az áldozatai száma sem ismert. Ugyanis míg a rendőrség öt ember halálát tudja be az amerikai gyilkosnak, addig ő maga legalább 37 bűncselekményt emlegetett leveleiben. 

Hasfelmetsző Jacknek közel száz év után csodálója akadhatott Londonban, ugyanis Vetkőztetős Jack néven öt prostituált csupasz holttestét dobta a Temzébe. A gyilkosságok végül maguktól maradtak abba, nem a rendőrség közbeavatkozásának volt köszönhető. A történtek mindenesetre olyan neves rendezőt, mint Alfred Hitchcockot is megihlették, ami alapján megszületett a Téboly című filmje. A mozivásznon a kegyetlen férfit gyümölcskereskedőként ábrázolja Hitchcock, a valóságban azonban soha nem derült ki, hogy ki követte el a brutális emberöléseket.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport