Az őrült és magányos macskás nők a tudósok szerint is léteznek
További FOMO cikkek
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
- Váratlanul elkezdtek prédákra vadászni a mókusok
- Újabb hírek érkeztek Károly király állapotáról, folytatják a kezelését
A sztereotípiák kapcsán mindig fennáll a veszélye annak, hogy egy egyén személyiségjegyei vagy viselkedése alapján egy teljes csoportot ítélünk meg, így természetesen az sem jelenthető ki, hogy minden nő, aki macskát vagy macskákat tart, az magányos és őrült lenne. Persze erre a mítoszra a legtöbb történet, film vagy éppen a saját szomszédunk is bizonyítékot szolgáltathat, mindeddig azonban tanulmány még nem született arról, hogy összefüggésben van a magány és az őrültnek titulált viselkedés azzal, hogy valaki milyen házi kedvenccel él együtt.
Az igencsak égető kérdésre ezúttal tudományos választ is érkezett: egy tanulmány szerzői pontosan a mítosz megerősítésére vagy annak cáfolására tettek kísérletet legújabb vizsgálatuk során.
Karmokat behúzni, még ha fáj is az igazság!
Az őrült macskás nők archetípusa hosszú ideje jelen van a popkultúrában, egy új tanulmány szerint pedig nagyon úgy tűnik, hogy igenis létezik ez a típus.
Az ausztráliai James Cook Egyetem két pszichológusa, Jessica Oliva és Leah Michelle Baines által vezetett kutatás eredményei azt sugallják, hogy valóban létezik kapcsolat a macskatartás és a neuroticizmus között. A magas fokú neuroticizmussal jellemezhető személyek ingerlékenyek, sértődékenyek, szorongóak, aggódóak. A neuroticizmus magas szintje ráadásul összefüggésben állhat a különböző mentális betegségek kialakulásával, például a depresszióval, szorongásos zavarokkal. A kutatók a vizsgálat során megállapították, hogy
a macskatulajdonosok – függetlenül attól, hogy nők vagy férfiak – hajlamosabbak a neuroticizmusra, mint a kutyatulajdonosok.
Ez egyben azt is jelenti, hogy azok az emberek, akik macskákat tartanak, nagyobb valószínűséggel küzdenek szorongással, stresszel és érzelmi labilitással.
A tanulmány során 321 ausztrál felnőttet kérdeztek meg, akik vagy kutya- vagy macskatulajdonosok voltak, illetve egyáltalán nem rendelkeztek háziállattal. Persze rengeteg háztartásban mindkét állat megtalálható, így azokat a résztvevőket, akiknél ez a helyzet áll fenn, arra kérték, hogy válasszák ki, melyikhez érzik magukat közelebb, és így kategorizálták őket kutya- vagy macskatulajdonosként.
A személyiségjegyek mérése során kiderült, hogy a kutyatulajdonosok rugalmasabbak, jobban képesek megbirkózni a stresszes helyzetekkel, míg a macskatulajdonosoknál magasabb szintű neuroticizmust találtak. Érdekes módon a tanulmány azt is kimutatta, hogy a macskatulajdonos nők esetében a neuroticizmus még erősebben jelentkezik, mint a férfi macskatulajdonosoknál, ami alátámasztja az őrült macskás nőkre vonatkozó sztereotípiát.
A férfiak sem különbek: egyik kutya, másik eb
Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak a nők hajlamosak a neuroticizmusra a macskatartással összefüggésben. A kutatás eredményei azt sugallják, hogy a férfiak esetében is fennáll ez a fajta kapcsolat, csak kevésbé kifejezett formában.
Ez az új perspektíva azt is felveti, hogy az őrült macskás férfiak archetípusa is létezhet. hogy miért van ez így, az viszont még nem teljesen tisztázott.
Az egyik lehetséges magyarázat, hogy a neurotikusabb, introvertáltabb emberek jobban vonzódnak a macskákhoz, míg a rugalmasabb, extrovertáltabb személyiségek inkább a kutyákat részesítik előnyben. Egy másik lehetséges magyarázat szerint maga a macskatartás fokozza a neuroticizmust. A kutyák például rendszeres sétákat igényelnek, ami növeli a gazdájuk fizikai aktivitását és szociális interakcióit, ezáltal csökkentve a szorongás és a neuroticizmus szintjét. Ezzel szemben a macskák sokkal önállóbbak, kevesebb interakciót igényelnek, ami kevesebb lehetőséget jelent a gazdáik számára a szociális kapcsolatok építésére.
A kutatás vezetői szerint a személyiségbeli különbségek következetesen kimutathatók a kutyás emberek és a macskás emberek között. A kutyák társas viselkedése és folyamatos igénye a gazdájukkal való kapcsolattartásra elősegítheti a magány csökkentését, különösen hosszabb elszigeteltségi időszakokban – akárcsak a Covid-19 járvány alatt. Ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy a kutyatulajdonosok miért mutatnak nagyobb ellenálló képességet a stresszel szemben.
A tanulmány így komolyabb kétségek nélkül alátámasztja azt az elképzelést, hogy a macskás emberek hajlamosabbak a neurotikus viselkedésre, míg a kutyások sokkal inkább rugalmasak és ellenállóbbak.
Bár a sztereotípia túlzó és sok esetben igazságtalan is lehet, az adatok szerint van némi igazság abban, hogy a macskák és kutyák eltérő hatással lehetnek a gazdáik személyiségére és mentális egészségére. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden macskatulajdonos neurotikus vagy minden kutyatulajdonos rugalmas, de a trendek alapján úgy tűnik, hogy az állattartás típusa valóban befolyásolhatja a gazdák lelkiállapotát.
(Borítókép: O perofilm / Getty Images)