Nem csitul a botrány Alekosz és volt társa körül – már perre is mennének

2024.08.19. 15:43
Úgy tűnik a végletekig elmérgesedett a két reality-hős, Alekosz és Varsányi Réka kapcsolata, ugyanis az Ázsia Expressz forgatása alatt még párként gondolhattunk rájuk, mostanra viszont már perre mennének. A lány azt állítja, Alekosz bántalmazta, aki ezt igencsak zokon vette, és véleményét nem is rejtette véka alá. Pert helyezett kilátásba, amelytől Réka nem ijedt meg, sőt reméli, hogy így legalább kiderül az igazság.

Alekosz, a Való Világ negyedik szériájának győztese, felbukkanása óta a bulvár világ kedvelt figurája, kinek oldalán hol komolyabbnak tűnő barátnők, sőt menyasszonyaiként bemutatott hölgyek, hol csak barátként aposztrofált nők tűntek fel.

Egy éve Varsányi Réka keltett mellette feltűnést, akivel együtt indultak az Ázsia Expresszben. Közös szereplésük jócskán tartogatott érdekességeket, kezdve azzal, hogy Alekosz már a műsor kezdete előtt utalt rá: Rékával nem alkotnak egy párt, csupán barátok. Ennek ellenére a műsorban sokszor volt köztük feszült a légkör, és olykor komolyabb veszekedések is kitörtek.

Ugyan a műsor óta eltelt már egy év, kapcsolatuk a hektikusból gyűlölködőbe csapott át, legalábbis ezt bizonyítja, egymást vádló, sőt perrel fenyegető délelőtti posztolgatásuk is.

Réka egy régebbi bejegyzésében azt állította, hogy Alekosz bántalmazta őt.

Ezen a kijelentésen Alekosz igencsak feldühödhetett, ugyanis nagyon erős írással kezdte a hétfői napot a közösségi oldalán, amiben még egy pert is kilátásba helyezett, de előtte még kitálalt egy velős sztorit régi ismerőséről – szúrta ki a Blikk.

Alekosz hosszan mesélte, hogy – álláspontja szerint – Réka vállalhatatlanul viselkedett a születésnapján, ezért ki lett tessékelve. Állítólag a hölgy visszamászott a bezárt kapun, rárúgta az ajtót az ünneplő vendégseregre, és mikor erélyesebben tessékelték a kapun kívülre, bántalmazásra hivatkozva kihívta a rendőrséget, és többször megütötte Alekoszt. A posztba leírtak szerint az időközben kiérkező rendőrök megállapították, hogy nem történt bántalmazás, és hazaküldték a nőt.

Réka állítólag nem ment haza, hanem részegen tovább ücsörgött a ház előtti árokparton, és válogatott trágárságokat kiabált befelé a házba.

„Megbeszéltem az ügyvédemmel és úgy döntöttünk, ha v. réka [sic!] még egyszer bántalmazással, abúzussal vádol meg, bíróság elé viszem az ügyet. Teljesen abszurd, hogy egy régi barát – akivel egykoron barátként! szerettük egymást, csak azért, mert szerelme viszonzásra nem talált, ilyen aljas eszközökhöz folyamodjék. Döbbenet!” – írja Alekosz a posztjában.

„Győzzön az igazság

Itt korántsem ért véget a történet, ugyanis Varsányi Réka sem volt rest, és szinte azonnal riposztolt az őt ért vádakra. És bár elismerte, hogy ő hívta a rendőröket, de azt is hozzátette: csak azután, hogy bántalmazás érte, ugyanis állítása szerint dulakodtak Alekosszal, aki leverte és elvette a szemüvegét. Állítólag a szomszédtól kért segítséget, aki visszautasította azzal az indokkal, hogy nem akar ujjat húzni a Való Világ egykori celebjével – írta másik cikkében a Blikk.

„Két hét volt, míg meggyógyultak a sérüléseim, amiket okoztál. Látták a kollégám is, és azt is, hogy hetekig sírtam. A szomszédodat kértem elsőnek, hogy segítsen, de azt mondta, nem mer veled ujjat húzni. Aztán, igen, én hívtam rendőrt. A franc se akart ott maradni akkor. Leverted a szemüvegemet, amikor dulakodtunk, majd 3 hétig nem adtad vissza, és nem láttam. Egy undorító ember vagy. Bántalmazó. Lehet feljelenteni. Győzzön az igazság. A becsületemet nem sérted meg többet!” – áll Réka posztjában.