Porfészekké vált a titkos rejtekhely, amit egykor a szovjetek húztak fel

Már több cikk erejéig foglalkoztunk a bolygó különböző pontjain fellelhető szellemvárosokkal, amelyeknek a múltban nagy jelentőséget tulajdonítottak. Köztük lehetne említeni a dél-malajziai Forest City komplexumot, ahol az eredeti tervek szerint egymillió ember élt volna, ám a projekt befuccsolt, így a lakóépületek felett újra átvette az uralmat a természet. Hasonlóképp járt Sztálin egyik kedvenc üdülővárosa, a Grúziában található, egykor szanatóriumokban bővelkedő Tskaltubo, ahova a szovjet diktátor is előszeretettel járt. A Szovjetunió összeomlását követően ugyanakkor szinte az összes fürdő bezárt, és közülük már csak egyetlen várja az érdeklődőket.

Szintén a Szovjetunió működéséhez köthető az a város, amellyel e cikkükben foglalkozunk. A Lettország fővárosától, Rigától 150 kilométerre lévő Skrunda-1-ről van szó, ami nevéből ítélve akár egy űrhajó is lehetne, azonban egy egykor katonák és családjaik által lakott települést takar. Még az 1960-as években alapították, és azon szakembereknek adott otthont, akik egy, a városban telepített figyelmeztető radarrendszert kezeltek, amelyet a nyugatról érkező rakéták észlelésére terveztek a hidegháború alatt – illetve az űrben lévő objektumok figyelésére is használható volt. Skrunda-1 ugyanakkor egy titkos őrszem volt, aminek a létezését a szovjet hatóságok évtizedeken át tagadták. 

A város ugyanolyan önálló közösségként működött, mint egy átlagos település. Azzal a különbséggel, hogy Skrunda-1-ben csak a katonák éltek a családjukkal, ráadásul állandó felügyelet és szigorú szabályozás alatt. A lakóházak mellett megtalálhatóak voltak itt iskolák, kórházak és üzletek is, viszont az élet a két radartorony körül forgott, amelyek hatalmas méretükkel igencsak beterítették a tájat. Sőt, halk zümmögést hallattak, hogy senki ne feledkezzen meg arról, mi a város elsődleges célja, illetve éjszaka némi fényt is kibocsátottak. Skrunda-1 ugyanakkor a Szovjetunió 1991-es felbomlását követően egy elhagyatott várossá vált, és amint Lettország visszanyerte függetlenségét, a titkos rejtekhelyként üzemelő település titkai napvilágra kerültek.

Lettország és Oroszország 1994. április 30-án aláírt egy megállapodást a radarállomás jogi státusza, annak ideiglenes működése és leszerelése kapcsán, aminek értelmében még négy évig üzemeltethették azt, majd tizennyolc hónapon belül kötelesek voltak lebontani az állomást. Ennek határideje 2000. február 29. volt, aminek kétéves meghosszabbítását kérte Oroszország, amíg a fehéroroszországi Baranovicsi közelében épülő új Volga állomás üzembe nem áll. Ám a lettek elutasították ezt a kérést, így 1998. szeptember 4-én a radartornyok működését leállították – ekkortól a település jelentősége is csökkenni látszott. 

Néhány évvel korábban, 1995. május 4-én egyébként az amerikaiak – akik támogatásként hétmillió dollárt fizettek a bontásért – lerombolták a 19 emeletes tornyot, amelyben az egykori szovjet Daryal radarrendszer működött, ami a világ egyik legfejlettebb korai figyelmeztető radarja volt. Az eseményt tízezrek nézték a helyszínen, illetve a televízió is élőben adta. Valdis Birkavs lett miniszterelnök a torony lerombolását követően úgy nyilatkozott: „Végre véget ért a második világháború Lettországban.”

Már csak egy porfészek

Az orosz csapatokat 1998-ban vonták ki véglegesen a térségből, és annak ellenére, hogy a radartornyot elbontották, a városban lévő hatvan épületet meghagyták az utókornak – meg az enyészetnek. A lett kormány 2008-ban döntött a telek eladásáról, és 2010. február 5-én a teljes 40 hektáros várost egyetlen tételként értékesítette. A licit 290 ezer dollárról indult, és a nyertes ajánlatot az Alekseevskoye-Serviss orosz cég tette 3,1 millió dollárral, ám végül kiszálltak a versenyből, akárcsak a második helyezett. Skrunda-1-et 2010 júniusában újra elárverezték, majd 2015-ben Skrunda önkormányzata vásárolta meg 12 ezer euróért. 

Az önkormányzat a terület felét a Lett Nemzeti Fegyveres Erőknek adta át gyakorlótérként, a fennmaradó részt pedig bérbe adták azzal a kikötéssel, hogy a potenciális befektetők gazdaságosan fejlesztik a területet, illetve számos elhagyatott épületet le fognak bontani. 2016-ban annyira megnőtt az érdeklődés Skrunda-1 iránt, hogy négyeurós belépődíjat kezdtek szedni, 2018. október 21. óta viszont a szellemvárost kizárólag Lettország és a NATO-szövetségesek fegyveres erői használják.

A radartorony földdel egyenlővé tétele egy korszak lezárását jelentette, és a korábban még nyüzsgő város a feledés homályába veszett. Az erdő visszaszerezte az uralmat a város felett, aminek történelmi jelentősége vitathatatlan. Hogy korábban élet is volt Skrunda-1 utcáin, arról az évtizedek óta rothadásra ítélt házak, a megmaradt játszóterek, a régi egyenruhák és propagandaplakátok, illetve az itt-ott kallódó gyerekjátékok árulkodnak. A városban már nyugalom honol, és látva omladozó épületeit, talán fel sem sejlik bennünk, milyen szerepet szántak neki a múltban. A Skrunda-1 napjainkban sokkal inkább tűnik egy posztapokaliptikus világnak, ahol teljesen megállt az idő. Az emlékműnek tekinthető város ugyanis egy letűnt kor emlékeit őrzi, míg az ott ragadt tárgyak a korábbi lakosok szorgos mindennapjaiba engednek betekintést.

(Borítókép: Skrunda-1 város. Fotó: Shutterstock)