Budapestre látogatott fél Hollywood, de úgy tálalták, mintha másik városban lennének

GettyImages-1019593728
2024.09.01. 12:45
Magyarország évtizedek óta népszerű helyszín a külföldi filmesek körében, köszönhetően gazdag történelmi örökségének, változatos tájainak és kedvező forgatási feltételeinek. Erre legutóbb az augusztusban bemutatott Alien: Romulus című produkció szolgáltatott példát, Fede Álvarez alkotásának jelentős része ugyanis szintén hazánkban készült. A film apropóján mai kvízünkben arra keressük a választ, hogy ki mennyire ismeri jól a hazánkban forgatott hollywoodi sikerfilmeket. Kitöltésre fel, csapó, tessék!

Már két hét telt el az augusztus 15-i bemutató óta, mégis nehéz lenne valakit azért hibáztatni, ha még mindig az Alien: Romulus című film vérfagyasztó jelenetei lebegnek a lelki szemei előtt. Pedig a jeleneteknek számunkra különösen kedves helyszínük van, az alkotást ugyanis itt, Magyarországon forgatta Fede Álvarez és több magyar szakemberből is álló stábja. 

Mindez persze már annyira nem meglepő, hiszen hazánk, és főként a főváros, Budapest a hollywoodi produkciók egyik kedvenc helyszínévé vált – legyen szó Párizs, Berlin, Prága vagy éppen Moszkva utcáinak megformálásáról. 

Az első külföldi filmforgatások Magyarországon a 20. század elejére nyúlnak vissza, és bár ekkor még viszonylag kevés mozi készült itt, a nemzetközi filmes közösség már ekkor felfedezte az országban rejlő lehetőségeket. Az első nagyobb volumenű produkciók a némafilm korszakához köthetők, amikor a közép-európai térség még kevésbé volt kiépített filmes infrastruktúrával ellátva. A második világháború után aztán, a kommunista éra alatt Magyarország a szovjet filmipar egyik fontos központjává vált. Ekkor elsősorban kelet-európai alkotásokat forgattak itt, amelyek célja gyakran a propaganda volt. Az 1950-es és 1960-as években azonban egyre több nyugati stáb is Magyarországra érkezett, különösen az angol és olasz filmesek, akik a kosztümös filmekhez és történelmi drámákhoz kerestek megfelelő helyszíneket.

Az 1980-as évek jelentős változásokat hoztak a magyarországi filmiparban. Ebben az időszakban számos nagy költségvetésű amerikai és nyugat-európai produkció választotta Magyarországot forgatási helyszínéül. Ebből a korszakból az egyik legemlékezetesebb példa az 1988-ban bemutatott Vörös zsaru, amelyhez Budapest szolgáltatta az amúgy moszkvaii helyszíneket. A rendszerváltás után a magyar filmipar teljesen megnyílt a nyugat előtt.

A 2000-es években Magyarország már szinte megkerülhetetlenné vált a nemzetközi filmiparban. A magyarországi stúdiók, különösen a Korda és az Origo Filmstúdió, világszínvonalú technológiákkal és szakemberekkel rendelkeznek, amelyek még inkább vonzóvá tették az országot a nagy hollywoodi produkciók számára, így az sem meglepő, hogy többek között itt forgott a Die Hard 5., a Szárnyas fejvadász 2049 vagy a Dűne című film.

És hogy milyen produkciók és színészek jártak még nálunk? Mai kvízünkből ez is kiderül. 

(Borítókép: Budapest utcái és helyszínei szinte bármilyen kor filmjeihez tökéletesek. Fotó: Yury Kirillov / Getty Images Hungary)