Kasza Tibor: Nem lehet megjósolni, hogy ez a mély víz mit hoz ki az emberből

Tavaly októberben, a Big Picture konferencián derült ki, hogy 2024-ben a TV2 visszahoz egy olyan formátumot a képernyőre, amit utoljára 20 évvel ezelőtt láthattak Magyarországon a nézők. A Temptation Island, azaz a Kísértés című realityről van szó, amelynek lényege, hogy a műsorba jelentkező szerelmespárokat szétválasztják, és két külön villába költöztetik olyan szingli/egyedülálló férfiak és nők társaságában, akiknek az a feladatuk, hogy megpróbálják elcsábítani őket. A pároknak tehát tulajdonképpen tanúbizonyságot kell tenniük arról, hogy egy ilyen közegben mennyire tudnak ellenállni a kísértésnek. A műsort a Szerencsekerék házigazdája, Kasza Tibi vezeti, akinek ez a feladat sok szempontból új terepnek számít, valóságshow-ban ugyanis korábban még nem láthatták a nézők. A tévéssel még januárban, a forgatásnak otthont adó Ko Samui szigetén beszélgettünk, többek között arról, hogy

• mi jelenti számára a legnagyobb kihívást a műsorban;
• milyen képesség kell ahhoz, hogy megtalálja a hangot a szereplőkkel;
• mennyire komfortos számára civilekkel dolgozni;
• mennyire gondolja stabilnak egy ilyen közegben a párok hűségét;
• mi teszi majd érdekessé a műsort a nézők számára;
• mennyire aktuális egy ilyen típusú reality 2024-ben;
• és hogy a forgatás szempontjából megfelelő helyszínnek tartja-e Thaiföldet.

Az utóbbi időben elsősorban a Szerencsekerék című műsorban láthatták a nézők, egy realityt vezetni az ön számára mindenképp újdonságnak számít. Mekkora kihívásnak érez egy ilyen típusú produkciót?

Elképesztő megtiszteltetés, hogy a TV2 rám bízta ezt a világsikert befutott formátumot, amely közel 20 éve került képernyőre utoljára Magyarországon. Hozzá kell tennem, nekem az is teljesen megfelelt volna, ha a Szerencsekerékből megyek nyugdíjba, és nem vállaltam volna el ezt a műsort, ha nem látnék benne őrületes kihívást és izgalmakat, illetve olyan lelki mélységeket és magasságokat, amelyeket a játékosokkal együtt lehet megtapasztalni. Ugyan műsorvezetőként vagyok jelen a Kísértésben, de azt hiszem, én leszek majd a legfőbb bizalmasuk, egy stabil pont, akivel mindent megosztanak. Biztos, hogy látok majd könnyeket és nagy összeomlásokat, akár kisebbfajta személyes tragédiákat is – magam is kíváncsi vagyok rá, hogyan tudom majd ezeket kezelni, és olykor elmélyíteni vagy feloldani bizonyos helyzeteket. A kivezényelt pótapjuk leszek, és ez a kihívás engem nagyon érdekel, mert ilyesmit még nem csináltam. A TV2 eddig jó döntéseket hozott velem kapcsolatban, remélem, nem most kezdenek el hibázni.

Biztos kell majd lelki életet is élni a szereplőkkel. Jó pszichológusnak tartja magát?

Azt hiszem, igen. Jó emberismerő vagyok, és azt gondolom, nagyon jó beleérző képességem van. Már az első találkozás alkalmával is megtaláltuk a közös hangot a szereplőkkel. Úgy érzem, bíznak bennem, tetszik nekik, hogy együtt vagyunk, és valahogy megnyugtatja őket a jelenlétem – egy picikét mégiscsak ismernek, és hát tízezer kilométerre vannak az otthonuktól, egy egzotikus szigeten, olyan kalandra vállalkozva, amiről fogalmuk sincs még. Még ha azt is gondolják, hogy tudják, mibe vágtak bele, ez nincs így – nem lehet előre megjósolni, hogy egy ilyen elképesztő mély víz mit hoz ki az emberekből.

A Szerencsekerék egyik különlegessége az volt, hogy ismert emberek is szerepeltek benne. A Kísértésben csak civilekkel dolgozik. Melyiket érzi könnyebbnek?

Sokkal könnyebb, és sokkal jobban is szeretek olyanokkal dolgozni, akik még nem ismertek, mert pár perc alatt megtalálom azt a közvetlen utat hozzájuk, amitől úgy érzik, mintha ezer éve ismernénk egymást. Büszke is vagyok arra a képességemre, hogy tényleg nagyon könnyen nyitok meg másokat. Az ismert emberekben sok esetben van egy védekező testtartás, mert meg akarják őrizni azt a képet, illetve imidzset, ami kialakult róluk. Egy civil velük szemben sokkal nyitottabb, lelkesebb és persze sebezhetőbb is.

Mit gondol, mekkora az esély rá, hogy a kísértők sikerrel járnak a műsorban?

Ez egy izgalmas kérdés, ami mindenkit foglalkoztat, hiszen négy olyan páros szerepel a műsorban, akik azért tudatában vannak annak, hogy felelősséggel tartoznak egymásért. Tisztában vannak azzal, hogy látják őket a szeretteik a tévében, tehát elméletben minden zsigerükkel és belső hangjukkal azon lesznek, hogy ellenálljanak a kísértők csábításának. Ezt meg is beszélték egymással, amikor elbúcsúztak, megfogadták, hogy így lesz. Onnantól lesz izgalmas a műsor, amikor valamelyikőjük olyat lát esetleg a másik villában, ami ugyan apróság, de túlmutat azon, amiben megegyeztek. Vajon arra mit lép? Lesz-e egyáltalán válaszreakció? Hiszen arról majd a másik is tudomást szerez, és

elindul egyfajta érzelmi passzolgatás, ami akár egy ciklonná is fejlődhet.

Persze nem lehet előre megjósolni, hogy az aprócska sértettségek hova vezetnek. De mivel fiatalokról van szó, valószínűleg bulizni fognak, a kísértők pedig nem azért jöttek ide, hogy ölbe tett kézzel üljenek – biztos, hogy bedobják magukat. Egy szigeten vagyunk, jó a levegő, süt a nap, lehet koktélozni – itt azért sok minden adott, ami felszínre hozhat bizonyos dolgokat. Szerintem egyébként a szereplők részéről nagy bátorság, hogy bevállalták ezt a műsort, mert olyan kiélezett helyzetbe kerülnek, amilyen a való életben nem létezik. Ki az, aki összeköltözik tíz bomba nővel vagy bomba testű férfival azért, hogy tesztelje, ellen tud-e állni nekik? Egy olyan felfokozott kísérletben vesznek részt önszántukból, ami óriási önismereti próba, egyfajta El Camino lesz számukra. Én egyébként elképzelhetőnek tartom, hogy az érzelmi passzolgatás közben a kísértők sikerrel járnak majd.

Ön szerint elsősorban mi miatt érdekli majd leginkább a nézőket ez a műsor? Mi lesz benne a legvonzóbb számukra?

Nézőként szeretjük magunkról azt gondolni, hogy bizonyos dolgok velünk soha nem történhetnek meg, és úgy ülünk oda a készülékek elé, mintha a kísértés a mi életünkben nem lenne jelen, akár egy munkahelyen, a buszon vagy egy plázában sétálgatva. Azt is szeretjük magunkról gondolni, hogy a csábításnak feltétlenül ellen tudnánk állni, minden körülmények között. Szerintem azért fogják nézni az emberek ezt a műsort, mert látni akarják, hogy más helytáll vagy elbukik egy ilyen helyzetben. Talán megnyugvást is találnak abban, ha egy-egy karakterrel azonosulva a végén azt tudják mondani: Látod, cicám? Én ellen tudnék állni a kísértésnek. Vagy épp csöndben sunnyogva elgondolkodnak azon, hogy bizony ők is elbuknának az adott helyzetben. Szerintem

mindenki meg fogja találni azt az önigazolást ebben a műsorban, amit keres,

miközben úgy tudnak megélni egy nagyon kiélezett helyzetet, hogy otthon, a fotel biztonságából, külső szemlélőként kísérik figyelemmel azt az érzelmi hullámvasutat, amelyen a szereplők keresztülmennek. Biztos vagyok benne, hogy mindenki megtalálja azt a párt, akinek az útjával és a drámájával, vagy éppen a romantikájával azonosulva azt mondja majd a kedvesének: Látod, szívem? Mi ilyenek lennénk.

Ez is egy leporolt formátum, ugyanúgy, mint a Szerencsekerék. Műsorvezetőként hogyan tudja majd fogyaszthatóvá tenni a mai kor nézői számára? Egyáltalán kell-e bármit is változtatni rajta ahhoz, hogy 20 év után is működjön?

A Kísértés egy nagyon izgalmas emberkísérlet, ami húsba vágó kérdéseket feszeget, például, hogy mi számít valódi hűségnek. Hűnek lenni úgy, hogy ülök a négy fal között, és nincs alkalmam arra, hogy a kísértés elvigyen, nem valódi hűség. De ha mondjuk férfiként tíz bikinibe öltözött bombanő sertepertél körülöttem, akiknek az a céljuk, hogy megtörjék az akaraterőmet és a kitartásomat – na, egy ilyen helyzetben derül ki igazán, ki az, aki kitart a párja mellett. Maga a formátum tehát őrületesen izgalmas, és örökké aktuális lesz, mindemellett

fantasztikus jellemábrázolásokat mutat,

olyan tükröt tartva, amelyben valamilyen módon mindenki meglátja magát. A műsort ilyen szempontból tehát leporolni szerintem nem kell – a valóságot mutatjuk, ami nyilván mindig más, ahogy persze az ingerküszöb is változik. De mivel a karakterek nem szerepet játszanak, hanem magukat hozzák, abszolút mai karakterek lesznek – modern, fiatal, vagány, belevaló arcok, és szerelmesek. Nekem ehhez annyit kell hozzátennem – amit egyébként célul is tűztem ki magamnak –, hogy azt a fajta kötetlen, laza, néha odaszúrós, néha vicces hangot hozzam, amit a nézők megszoktak már tőlem, és közvetlenséggel oldjam vagy épp feszítsem a műsort, hogy azt érezzék, ők is azt a kérdést tennék fel, amit én. Ilyen szempontból a szereplők bizalmasának, ha úgy tetszik, a legjobb barátjának, és egyben a nézők hangjának is kell lennem – ezt a kettős szerepet fogom felvenni.

A forgatás helyszínéül Thaiföldet választotta a csatorna, ami önnek már hazai pálya, magánemberként sok időt tölt itt. A műsor szempontjából mennyire érzi telitalálatnak?

Valóban nagy szerelmese vagyok Thaiföldnek, hihetetlen kisugárzása és vibrálása van, közel 20 éve járok ide. Ko Samui szerintem fantasztikus választás, szédületes az atmoszférája – fantasztikusan romantikus helyszíneken kirándulhatnak itt a szereplők, és elképesztő mennyiségű új impulzus éri majd őket, amelyekre nagy valószínűséggel nincsenek is felkészülve. A látvány, az illatok, a klíma, az ízek – tényleg minden más lesz, és ez minden tekintetben megrészegíti és kiszakítja őket az otthoni komfortzónából. Az egész egy varázs, ilyen értelemben pedig a helyszínválasztás szerintem telitalálat volt. Nyilván a műsor készítése szempontjából mindig nagyon izgalmas és nagy kihívást jelent egy külső forgatás – hatalmas stábbal érkeztünk a szigetre, közel száz ember dolgozik a produkción, akik emberfeletti munkát végeznek. Szerintem lélegzetelállító látványt kapnak a nézők is, és egy nagyon izgalmas és őszinte valóságshow-t. Készíteni is szeretem a műsort, de azt is nagyon várom, hogy a képernyőn nézhessem a párok elképesztő kalandjait.

(Borítókép: A Kísértés című reality forgatása Thaiföldön. Fotó: TV2)