Orlando Bloom annyit fogyott új filmje miatt, hogy azt hitte, belehal a súlyvesztésbe
Orlando Bloom rendkívüli fizikai megpróbáltatásoknak tette ki magát legújabb filmje, a The Cut forgatása alatt. A film szeptember 5-én debütált a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol a 46 éves színész bevallotta a People magazinnak, hogy a szerep annyira megviselte, hogy egy ponton úgy érezte, meg fog halni a drasztikus fogyása miatt.
A szóban forgó film története egy visszavonult bunyósról szól, aki annyira megszállottan akar visszatérni a ringbe, hogy akár az életét is feláldozná érte. Orlando Bloom elárulta, hogy a forgatást megelőző hetek szigorú diétája komoly hatással volt rá. „Nagyon éhes és ideges voltam” – mesélte.
Az utolsó három hét menüje Londonban, a forgatás megkezdése előtt, szinte kizárólag tonhalból és uborkából állt, ami komoly megterhelést jelentett számára. A színészt a táplálkozási tanácsadója szigorú diétára fogta, hogy a lehető legkisebb súllyal kezdje meg a forgatást. Később azonban, ahogy haladtak a munkálatok, fokozatosan visszahízott.
Orlando Bloom menyasszonya, Katy Perry is megrendülten figyelte partnerének átalakulását. „Teljesen kiakadt” – mondta a színész, és hozzátette, hogy Katy Perrynek az első vetítés után „egy erős italra” volt szüksége, sőt könnyekben tört ki a film hatására. „Nagyon megérintette, mert tudta, mennyi munkát és áldozatot követelt ez tőlem” – mondta.
Katy Perry a drámai fogyás ellenére mindvégig támogatta Orlando Bloomot a forgatás alatt, és otthon is tartotta a frontot, amíg a színész dolgozott. „Ott volt, foglalkozott a gyerekekkel és a családdal” – tette hozzá a színész, elismerve, hogy a forgatás időszaka a család számára sem volt könnyű.