Letartóztatták a Halálos iramban sztárját, Tyrese Gibsont
A színész feleségével és kislányával jelent meg a következő bírósági meghallgatáson. Gibsont arra kötelezték, hogy 2023 áprilisában havi 10 690 dollár gyermektartásdíjat fizessen, de a bíró a fizetés elmulasztása miatt megrovásban részesítette. Gibsont megbilincselték, majd elvezették − részletezte a The Hollywood Reporter.
A bíró lehetőséget adott a Halálos iramban sztárjának, hogy elkerülje a börtönbüntetést, ha 48 órán belül kifizeti a több mint 73 ezer dollárt. Eddig havi 2200 dollár gyerektartást adott feleségének, ami alig negyede annak az összegnek, amit egy 2022-es tárgyaláson szabtak ki rá.
Tyrese Gibson nem akar börtönbe kerülni, ezért igyekszik előteremteni a pénzt, amivel tartozik feleségének. Közben vasárnap Instagramon közölte rajongóival, hogy letartóztatása küszöbön áll. De azzal vádolta a bírót, hogy az igazságszolgáltatás ilyen esetekben mennyire nem igazságos az apákkal szemben. Ezen kívül azt is a szemére vetette, hogy összejátszik felesége ügyvédeivel.
A színész 2017-ben házasodott össze feleségével, a nő három évvel később adta be a válókeresetet, majd közös nyilatkozatban azt írták, hogy a szakítás „fájdalmas és jelentős fejleménynek nevezték az életünkben”. 2022-ben már óriási vitát okozott a bíróságon, hogy havonta 10 690 dollár gyerektartást kellene fizetnie feleségének, de erre a színész nem volt hajlandó.