Krausz Gábor megszólalt arról, hogy gyereket vállalnak-e Mikes Annával

2024.09.13. 08:25
Krausz Gábor és Mikes Anna kapcsolata új szintre léphet, ugyanis a séf arról beszélt, hogy párja nem titkoltan vágyik az anyaságra, három gyermeket is szeretne. Krausz Gábor nem zárkózik el attól, hogy közös gyermekük legyen, de mint mondta, ezen az úton megfontoltan szeretnének haladni.

Januárban derült ki, hogy Krausz Gábor séf és Mikes Anna táncos egy párt alkotnak. A Dancing with the Stars győztesei a műsor forgatása alatt találtak egymásra. Márciusban Mikes Anna azt is elárulta, hogy már együtt is élnek, most pedig Krausz Gábor arról beszélt, hogy hamarosan a családjuk is bővülhet.

Az Ázsia Expressz egyik feladatában a párosnak helyi szavakat kellett megtanulnia ázsiai gyerekek énekléséből, viszont Mikes Anna nem tudott teljes mértékben a feladatra koncentrálni, mivel mint mondta, „annyira cukik ezek a gyerekek, hogy elolvad tőlük”. 

Krausz Gábor ezt követően a Borsnak beszélt arról, hogy nem a forgatáson tűnt fel neki először, hogy párja miként viszonyul a gyerekekhez, hiszen Mikes Anna pedagógus is, így többször is látta már őt gyerekek közelében a Csillámpóni csoportban, ahová a séf lánya, Hannaróza is jár.

Bevallom, könnybe lábad a szemem, amikor figyelem őket együtt. Amióta pedig hármasban élünk, nap mint nap érzékelem, ahogy Annában egyre inkább erősödnek az anyai ösztönök

– jegyezte meg Krausz Gábor, majd hozzátette, hogy nem zárkózik el attól, hogy közös gyermekük is legyen.

„Én már átéltem, milyen apává válni, s Anna nem titkoltan vágyik az anyaságra. A kapcsolatunk bomba biztos alapokon nyugszik, így a jövőbeli lépéseink vezethetnek arra, hogy bővüljön a családunk. Ugyanakkor ezen az úton megfontoltan szeretnénk haladni, vagyis nem rohanunk, de látjuk a célt. Anna három gyereket szeretne, én pedig azt, ha ő boldog lenne mellettem” – mondta a séf.