Több mint 19 milliárdért árulják Viktória királynő kedvenc toszkán villáját
További FOMO cikkek
- Matthew Perry halála után Matt LeBlancért aggódnak a barátai
- Harvey Weinsteint sürgősen kórházba kellett szállítani
- Egészségüket kockáztatják a nők, akik műkörmöshöz járnak?
- Visszahívták a forgalomból a Harry Potter-filmek kardjának másolatát, mert sérti a japán fegyvertörvényt
- Van, hogy naponta többször lelotyózza papagája a 89 éves Judi Denchet
Ugyan manapság már sokkal inkább II. Erzsébet egykori angol királynő jut először eszünkbe az ikonikus brit uralkodókra vonatkozó kérdések hallatán, azonban legalább ennyire nagy névnek számít a monarchiában Viktória királynő is, aki 1837 és 1901 között foglalta el a trónt.
Ráadásul királyi vérvonalának köszönhetően nemcsak a trónt foglalhatta el, hanem a gyarmatosított országokban épített villák adottságaiban is gyönyörködhetett, így olyan luxusban lehetett része világszerte, amelyet mai fejjel is nehéz felfogni.
Az uralkodás mellett persze akadt ideje kiélvezni is ezeket, így nem véletlen, hogy amikor ideje engedte, más országokban is megfordult – Olaszország különösen közel állt a szívéhez. Azon belül is a Toszkán régió és a Firenzére néző Fiesole városkája, ahol a Villa Palmieri-ben előszeretettel töltötte a nyarait, amelyre most bárki lecsaphat, akinek van mit a tejbe aprítania, ugyanis a királynő kedvenc nyaralóhelye eladóvá vált.
Persze az árcédula láttán vélhetően hosszú sorok a történelmi múlt ellenére sem fognak ácsorogni az azt értékesítő ingatlaniroda előtt,
az 55 millió dollárért, azaz átszámítva 19,4 milliárd forintért árult villa azonban a tehetősebb vevők számára meglehetősen jó vételnek bizonyul majd így is.
A birtok ugyanis Firenze peremén, a dombok között terül el, és csaknem 4000 négyzetméteres, a kert pedig 9 hektáros. Az udvarba a vendégek egy helikopterleszállón keresztül érkezhetnek, ahol többek között teniszpálya, több kiskert és egy régi úszómedence is helyet kapott.
A házban eközben 23 hálószoba és 19 fürdőszoba található, amelyeket egyaránt egyedi díszes burkolat fed, a szobák legtöbbje pedig a belső udvar felé néz – írja a CNN.
Az árban persze nagy szerepet játszik a villa története, amely a 14. századra nyúlik vissza, és először a Fini család tulajdonában volt. Ez követően 1454-ben Matteo di Marco Palmieri birtokába került, akiről aztán a nevét is kapta végül a birtok. A villa 1760-ban került angol kézre, amikor is Crawford és Balcarres gróf tulajdona lett. Ebben az időszakban járt ott először Viktória királynő is, aki 1888-ban több mint egy hónapig szállt meg a villában, ami annyira megtetszett neki, hogy aztán 1893-ban és 1894-ben is visszatért oda.
A története ráadásul nem csupán a brit királynő miatt érdekes, ugyanis Olaszország egyik leghíresebb írójához, Giovanni Boccaccióhoz is köthető, aki állítólag a birtok kertjeiről írt a Dekameron című művében – így a történelem rajongói és a műkedvelők számára vélhetően a borsos ár sem lehet visszatartó erő.