Beperelik a Squid Game alkotóit szerzői jogok megsértése miatt
A Netflix ismét pereskedésnek nézhet elébe, mert egy indiai filmrendező szerint ugyanis a Squid Game lemásolta Szerencse című filmjét. Természetesen a streamingszolgáltató minden vádat tagad − írta meg a The Independent.
Soham Shah szeptember 13-án pert indított New Yorkban a Netflix ellen. Az idősítés meglepő lehet, hiszen a sorozatnak december 26-án jön a második évada. A széria alapsztorija szerint a versenyzők egy csoportja halálos feladatokat próbál végrehajtani, hogy elnyerje a pénzjutalmat.
A rendező filmjében ezzel szemben szerencsés emberek egy csoportját követhetik nyomon a nézők, ahol egy maffiavezér a toborzó, és olyan kihívások elé állítja őket, melyek a szerencsefaktorok tesztelésére szolgálnak. A koncepció valóban hasonló, ennek ellenére a filmes szerint ellopták ötletét, sőt karaktereit, témáját, hangulatát, helyszíneit és eseményeit is.
Az indiai rendező megemlítette, hogy alkotásának forgatókönyve 2006-ban készült, a Squid Game első verziója 2009-ben született, amikor a Szerencse című film megjelent a mozikban. Szerinte Hvang Donghjok, a sorozat készítője is látta a filmjét, majd felhasználva ötleteit a szériában megsértette a szerzői jogokat. Ráadásul 2023-ban realityt is szerveztek belőle. A Squid Game 900 millió dollárral emelte a Netflix értékét, melyből részesülni akarna az indiai filmes is.