Erős Antónia Az Árulókról: Végre nem az volt, hogy én vagyok a rideg híradós

További FOMO cikkek
-
Reviczky Gábor: Hálás lennék, ha halhatatlanná tennének
- Krausz Gábor: Kénytelen vagyok jogi útra terelni az ügyet
- Öngyilkos lett David Hasselhoff volt felesége
- Mégsem küldi börtönbe a bíróság Sófi Gyulát, az elismert orvosszakértőt
- A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt
Már nem titok, hogy idén ősszel újra hírességek veszik be azt a nádasdladányi, Tudor-stílusú kastélyt, ahol Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évada is játszódott, ám az abban feltűnő hírességeknek abból a szempontból nehezebb dolguk volt, hogy még nem tudták, mire vállalkoznak. Bár a készítők jó tanácsként mindenkinek javasolták, hogy a külföldi változatokba lessenek bele, ezt nem mindenki fogadta meg, így a helyszínen szembesülhettek a játék izgalmas, de egyben megterhelő mivoltával.
Ahogy azt Kolosi Péter, az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese nemrég megerősítette az Indexnek, Az Árulókból idén két verzió is készült, az egyikben a korábbi évadhoz hasonlóan hírességek szerepelnek, míg a másikban már civilek. Utóbbiról nem tudni, mikor kerülhet adásba, ám az biztos, hogy az ismert személyekkel teli változat szeptember 23-án startol.
A műsor indulása kapcsán szervezett sajtóeseményen az Index is ott volt: a korábbi évhez hasonlóan mindamellett, hogy megnézhettük a műsor első epizódját, részt vehettünk egy kerekasztal-beszélgetésen, illetve beszélgethettünk a műsor második évadáról annak játékmesterével, Árpa Attilával, valamint az egyik játékossal, Erős Antóniával. Mint ismert, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban második évadának szereplői Bárdosi Sándor, Bereczki Zoltán, Bíró Beáta, Dér Henrietta, Erős Antónia, Gáspár Kata, Hadas Krisztina, Herceg Erika, Hermányi Mariann, Hevér Gábor, Kozma Dominik, Lakatos László, Megyeri Csilla, Mehringer Marcell, Molnár Áron, Muri Enikő, Szorcsik Viktória, Url Izabell, Vadon János, Vályi István és Zdroba Patrik lesznek, illetve van még egy 22. szereplő, akinek a kiléte egyelőre titok.

Ahogy az eseményen Nyári Gábor, az RTL szenior kreatív producere kifejtette, erről a műfajról tudni kell, hogy 36 órányi munkaórát sűrít be 24 órába. Kiemelve, a korábbi évadhoz hasonlóan viszont az Ártatlanok idén sem tudják, pontosan hány Árulóval is állnak szemben, mivel a játékszabály szerint akár lehetnek ketten, hárman, sőt négyen is. A játék szabálykönyve minden szereplőnek a rendelkezésére áll, akik sok esetben annak forgatásával töltik az estéjüket, hogy abból próbálják kiolvasni, mi is lenne a következő helyes lépés. Kérdésként felvetődött az is, a szereplők nem hallják-e, ha a közvetlenül mellettük lévő szobából az egyik játékos kisurran, így lebuktatva saját magát, hogy ő az egyik Áruló. Nyári erre úgy felelt, komoly szervezést igényel, hogy ne történjen lebukás, de erre van egy jól kitalált módszertanuk.
Egy apró Traitorst játszunk a kulisszák mögött is. A játékosokat éppúgy meg kell vezetnünk, ahogy ők is megvezetik egymást. Ilyen értelemben ez egy nagyon sérülékeny formátum, nem hibázhatunk
– mondta, kiemelve, a műsor abban a pillanatban véget ér, amikor egy Ártatlan tudomást szerez arról, hogy egy Áruló épp útnak indult gyilkolni.
A játékosoknak amiatt is nehéz dolguk van, mivel ahogy telnek a napok, egyre kialvatlanabbá válhatnak, ami egy plusz lebuktató tényező lehet, akár Ártatlan valaki, akár nem. Tárczy Eszter, a műsor kreatív producere ennek kapcsán kiemelte, az is a játék része, hogy a szereplők ezt megpróbálják valahogy kimagyarázni. Nyári hozzátette, mivel az Ártatlanoknál is fellép a feszültség mint hátráltató erő, ők sem tudnak sokkal többet pihenni, mint az Árulók, akiknek az éj leple alatt kell eldönteniük, melyik játékostól váljanak meg. Mint mondta, az Ártatlanok közül sokan jegyzeteket, ábrákat készítenek, kielemzik a társaik mondatait az este folyamán, hogy hamarabb rájöjjenek a gyilkosok kilétére. Nyári azt is felelevenítette, hogy egy alkalommal például valaki elhaladt az egyik játékos, Hadas Kriszta ajtaja előtt, aki erre kiugrott az ajtó elé, kijelentve: „Ugye én haltam meg?!”.

Akárcsak egy börtön
Nyári az eseményen úgy fogalmazott, az első évadhoz képest nagy különbség volt, hogy a versenyzők már nem naivan álltak hozzá a műsorhoz, és pontosan tudták, mi vár rájuk. Megjegyezve, sokan már eleve prekoncepciókkal telve érkeztek, amelyek sorra megdőltek, így újra át kellett gondolniuk, hogyan álljanak hozzá a játékhoz és a versenyzőkhöz. Azt is hozzátette, az első évadhoz hasonlóan a szereplők idén is teljes izolációban voltak, azaz semmilyen elektronikai készüléket nem tarthattak maguknál – kivéve Erős Antóniát, akinél ott lehetett a vércukormérő szenzora –, és folyamatos ellenőrzés alatt álltak.
Úgy kell elképzelni, mint egy fegyházat, ahol óránként benéznek a cellába, hogy minden rendben van-e
– jelentette ki.
A műsor szereplői kapcsán Nyári azt szintén kihangsúlyozta, hogy sosem konkrét karaktereket keresnek, hanem amint beletrafálnak néhány jó játékosba, hozzájuk építik a többieket, kvázi érkezési sorrendben. Csak akkor kezdenek el gondolkodni abban, hogy bizonyos karakterek nem ismétlődnek-e, miután már összegyűjtöttek jó pár játékost. Tárczy ehhez hozzátette, hogy az első évad után sok híresség jelezte, hogy részt venne a következő szériában, ám meghívásos alapon történik a műsorba való bekerülés. A szereplők idén is többlépcsős pszichológiai teszten estek át, és volt is olyan személy, aki ezen elbukott, azaz nem kerülhetett be a műsorba.
Kirívó jelentőségű, hogy az illető akarja a játékot. Ez egy nagyon komoly pszichés megterheléssel járó feladat
– mondta, hozzátéve, sok játékos élete egyik legnagyobb próbatételeként hivatkozik a műsorban való szereplésre.

Mint kiderült, a játékosoknak abba is van némi beleszólásuk, hogy Ártatlanok vagy Árulók szeretnének-e lenni, mivel előre megkérdezték őket erről, ám az akaratuk nem minden esetben teljesülhetett. Nyári felidézte, hogy a tavalyi évadban szereplő Varga Feri, aki korábban a Survivorben tűnt fel, például az interjú során azt mondta, Áruló szeretne lenni, majd a kastélyba belépve megváltoztatta a véleményét, és inkább Ártatlan maradt.
Résen kell lenni
Az Árulók egyik különlegessége, hogy nagyon kevés a játékszabály, és sok az emberi tényező. Nyári némi részlettel is szolgált azzal kapcsolatban, hogy a tavalyi évtől elérően idén milyen újítások lesznek. Ezek közé tartozik, hogy a második évadban már van tömlöc, egy különleges borkóstoló, illetve egy hasonló vacsora, mint az előző évadban. Megjegyezte ugyanakkor, hogy egyáltalán nem lehet párhuzamot vonni sem a hírességekkel készült két évad között, sem azokat összevetni a civilekkel készült változattal, amit majd csak később láthatnak a tévénézők. Úgy fogalmazott, a műsorban látható játékok egy része saját fejlesztés, ezeket mindig egyeztetni kell az eredeti, holland formátumot birtokló brit cég illetékeseivel. Állítása szerint egy olyan műsor sincs, ami olyan szoros felügyelet alatt áll, mint Az Árulók: „A britek úgy vigyáznak rá, mint a szemük fényére, tulajdonképpen 2-3 óránként beszélünk velük, és számolunk be arról, éppen hol tart a műsor”.
Tárczy hozzátette, mivel ők sem tudják pontosan, mi lesz a műsor kimenetele, minden eshetőségre fel kell készülniük, és az is könnyen megeshet, hogy ezeket a váratlan helyzeteket a műsor szabálykönyve alapján nem tudják megoldani. Ahogy a készítők arra is választ adtak, mi történik akkor, amikor épp leállás van a forgatáson, mert a szereplők és a stábtagok például ebédelnek. Nyári állítása szerint a legfontosabb szabály, hogy ilyenkor tilos a játékról beszélni. Megemlítve, az a legfontosabb szempont, hogy még ekkor is mindenki szerepben van, így nem árt résen lenni.

Erős Antónia csak egy játékként tekint rá
Mint ismert, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban második évadának szereplői között van Erős Antónia is, akit a Híradón kívül nem sok más műsorban láthattunk eddig. A műsorvezetőt így arról kérdeztük, hogyhogy igent mondott erre a felkérésre. Elmondása szerint ilyen esetekben azt kell mérlegelnie, milyen műsor az, ami még híradósként is beleférhet a számára.
A Nyerő Párosra például nagyon nehezen lehetne igent mondani, hiszen ott a magánéletedet viszed ki a nyilvánosság elé, és bármennyire is próbálsz vigyázni, egy idő után nagyon beszippant a játék, és elfeledkezel erről. Szerintem Az Árulók pont az a formátum, ami belefér a híradózás mellett, mert egy társasjáték. Ki az, aki nem társasjátékozik otthon? Mi a családdal, a barátokkal életre-halálra kártyázunk, Blöfföt játszunk, mindenfélét, és nagyon szeretjük. Ugyanez a hangulat jön ki ebből a műsorból is, csak itt több napon keresztül kell társasjátékozni és figyelni
– mondta, hozzátéve: „Nekem az előző évad nagyon tetszett, úgyhogy kimondottan örültem, hogy megkerestek, és egyértelmű volt a számomra, hogy a műsor vállalható lesz egy híradósnak is. Hiszen ráadásul tavaly az egyik nyertes egy híradós volt, Szabados Ági”.
A híradós úgy fogalmazott lapunknak, bár Az Árulók hazai és külföldi változataiba is belenézett, azokból okulva semmilyen taktikát nem alakított ki, mivel úgy véli, amint az ember bekerül a játékba, hiába tervezett el valamit előtte, már azt is elfelejti, mire próbált felkészülni. Megjegyezte, azt viszont érdekesnek találja, hogy a játékosok folyton azon agyalnak, mit csinálhattak volna másképp, akár még azután is, hogy már kiestek. Abban pedig nagyon bízik, hogy a műsor végét követően senkiben nem marad majd tüske.
Miután mindenki megnézi a teljes sorozatot, akkor tudjuk meg igazán, hogy kiről mit mondott a másik. Ilyenkor is mindig arra kell gondolni, hogy ez egy játék, és hogy a való életben nem mondanám például azt Hadas Krisztára, hogy megölöm. Nem szabad elfelejteni, hogy ezek szerepek, ezt csak élvezni kell, és élvezettel végigcsinálni. Lehet, hogy a legjobb barátodat fogod kiszavazni, megölni, felnégyelni, kitűzni a vár négy fokára. Azt kell felfogni, hogy ez egy játék, élvezd, csináld, ameddig csinálhatod, nyerd meg, légy boldog, és örülj, hogy ott voltál
– fejtette ki.

A műsorban szereplők ugyan könnyebbségként élhetik meg, hogy látnak ismerős arcokat a játékosok között, ez könnyen jelenthet hátrányt is. A híradós elmondása szerint hozzá a legközelebb Hadas Kriszta és Vadon Jani áll, de velük sem olyan mély kapcsolatot ápol, így ebből a szempontból könnyű dolga volt, mert nem volt senkihez annyira szoros kötődése, hogy amiatt kellett volna gondolkodnia, hogyan taktikázzon vele szemben. Mint hozzátette, a készítők egy jó társaságot raktak össze, mivel sokféle korosztályú, stílusú, illetve más szakmában dolgozó és különböző tapasztalatokkal rendelkező emberek gyűltek össze.
Nagyon különbözőek vagyunk, de érdekes dolgokat hozott ki mindenkiből ez a játék. Ami nekem nagyon jólesett, hogy mindenki kedvesen fogadott, meglepődve, hogy: »Te is itt vagy?«. Örültek, hogy egy kicsit együtt tudunk lenni, jobban megismerjük egymást, és a végkicsengése végre nem az volt, hogy én vagyok a rideg híradós, hanem úgy búcsúztunk el, hogy jó, hogy találkoztunk, és megismertük egymást
– tette hozzá.
Mint megemlítette, egyáltalán nem élte meg mentális teherként a játékot, és sokkal nagyobb terhelésnek bizonyult, hogy a sok agyalás miatt olykor nem tudott megfelelően pihenni. Ettől eltekintve viszont nem találta stresszesnek a kastélyban töltött idejét, boldogan játszott, és utólag is örül, hogy igent mondott a felkérésre.
Árpa Attila szigorúra vette a figurát
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban játékmestere, Árpa Attila már az első évadban is nagyon bevált műsorvezetőnek bizonyult, aki kellően rá tudja hozni a frászt a játékosokra. Ahogy az Indexnek arról beszámolt, a tavalyi szériához képest az idei már csak abban is eltért, hogy a forgatás flottabbul ment, mivel a stáb szerzett egy rutint. A játék és annak tartalma viszont más volt, amihez az is hozzátett, hogy a játékosok másképp álltak a feladathoz, és felkészültek arra, mi várhat rájuk a kastélyban.

Az első évadban, amikor azt mondtuk a játékosoknak, hogy nézzék meg a külföldi verziót is, nem vették komolyan. Nem azért mondtuk, hogy tudják, miről szól a műsor, hanem hogy a szabályrendszerre, a játékokra és a próbatételekre tudjanak készülni. Ebben az évadban viszont mind, mint a legnagyobb stréberek, végignyálazták a szabálykönyvet, úgyhogy sokkal felkészültebben érkeztek, nemcsak fejben, hanem lélekben is
– mondta, hozzátéve, hogy a műsorvezetést tekintve igyekezett ugyanabban a karakterben maradni, mint az első évadban, viszont olykor szigorúbbnak kellett lennie. „Egy kicsit fegyelmezetlenebbek voltak a mostani szereplők, az elején legalábbis. Utána, amikor már elfogyott az erő, az energia, és az elméjükkel már csak a játékra tudtak koncentrálni, nem a hülyeségre, akkor már nem kellett őket rendszabályozni.
(Borítókép: Bereczki Zoltán, Hadas Krisztina, Erős Antónia, Vályi István, Lakatos László és Bíró Beáta. Fotó: Kaszás Tamás / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Curtis már a kisfiának beszélne a drogfüggőségről
Hamarosan elmondja Doninak, hogy min ment keresztül.
március 1., 13:38
- FOMO
Ezeknek a nőknek csak addig van köze gyermekükhöz, amíg kihordják őket
Magyarországon már a béranyaság elvállalása is bűncselekmény.
március 1., 19:00
- FOMO
A börtönökben is megállja a helyét a terápia, amihez csak egy könyv kell
Már több magyar egyetemen oktatják az újszerű kezelési módot.
március 1., 14:06
- Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
3 órája
- Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk
A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.
2 órája
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
3 órája
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
6 órája
- FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú
Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.
március 3., 06:01
- FOMO
Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának
A család szerint az énekes haláláról szóló híradások nem voltak helyénvalók.
március 2., 12:59
- FOMO
Tóth Gabi: Sokszor volt olyan gondolatom, hogy ha nincs a Hanni, akkor én inkább elmegyek egy másik világba
Az énekesnő Hajdú Péter műsorában nyílt meg.
március 3., 07:40
- FOMO
Reviczky Gábor: Hálás lennék, ha halhatatlanná tennének
A színész igyekszik úgy élni, mintha mi se történt volna.
29 perce
- FOMO
Ellopták és kettétörték Paddington maci szobrát
A rendőrség elfogta a garázdákat.
március 3., 16:07
- FOMO
Megható sorokkal, sosem látott képekkel búcsúzik Gene Hackmantől Hollywood
A színész 95 éves volt.
február 28., 06:02
- FOMO
Négytagúra csökken a Megasztár zsűrije, egy kivételével mindenkit lecserélnek
Új korszak kezdődik a TV2 tehetségkutatójában.
február 27., 12:34
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
7 órája
- Címlapon
Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona
„Ha mindenki elmenekül, ki fogja szétrúgni a f*szkalapok seggét?”
2 órája
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
8 órája
- FOMO
Döntenénk egy ember haláláról, ha azzal másik ötöt megmenthetnénk?
A történelem legismertebb morális dilemmáiról most ön is elmondhatja az igazát.
március 1., 08:00
- FOMO
A méhem és a pénztárcám is lehet egy társalgás alapja?
Makai Gábor pszichológus szerint a nőket érinti leginkább a jóindulat köntösébe bújtatott agresszió.
március 3., 20:18
- FOMO
Los Angelesben helyezték végső nyugalomra Návai Anikót
Teljesült a riporter kívánsága.
március 1., 10:55
- Címlapon
„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”
Óra közben fegyelmezte a budapesti tanár diákját, később sem értette, mi ezzel a gond.
1 órája
- Címlapon
A Rózsadomb villái inspirálhatták a három Oscar-díjjal elismert A brutalista alkotóit
Akár a világörökség részét is képezhetné.
2 órája
- FOMO
Utolsó pillanatban mondta le koncertjét Justin Timberlake, kiakadtak a rajongók
Az októberi fellépés pótlása maradt el.
február 28., 14:07
- Címlapon
Szalay-Bobrovniczky Kristóf belső vizsgálatot rendelt el Ruszin-Szendi Romulusszal szemben
Felvetődött a gyanú, hogy nem a magyar álláspontot képviselte a NATO-ülések alkalmával.
48 perce
- FOMO
Újabb zenekarokkal és lemezlovasokkal erősít a Campus Fesztivál
Az is kiderült, melyik előadó melyik napon lép majd fel.
február 28., 16:02
- FOMO
A ruha, ami megosztotta az internetet – 10 éve folyik a nagy színvita
De most akkor fekete-kék vagy fehér-arany?
február 28., 21:02
- FOMO
Több mint egy tucat ártatlant végeztek ki, mert boszorkánynak hitték őket
Erre már az ördög is félig kacsintana: 333 éve kezdődött a salemi boszorkányok pere, amelyről mai kvízünkben többet is megtudhat.
március 1., 06:10
- Mindeközben
Robert Pattinson kis híján ideg-összeroppanást kapott, amikor Jennifer Lawrence-szel kellett forgatnia
12 órája
- Címlapon
Szenvedős döntetlenje után hazai pályán kell kiharcolnia a továbbjutást a Manchester Unitednek az El-ben
A borzalmas első félidőt követően összekapta magát az angol csapat.
46 perce
- FOMO
Michelle Trachtenberg családja elutasította a boncolást, örökre rejtély maradhat a színésznő halálának oka
A Gossip Girl sztárja nem sokkal a halála előtt esett át egy műtéten.
február 28., 17:37
- FOMO
Tóth Gabi: Orbán Viktornak van egy ilyen karizmatikus megjelenése
Az énekesnő egy interjúban osztotta meg véleményét a kormányfőről.
február 28., 06:11