Kim Kardashian gyilkosokat látogatott meg a börtönben
További FOMO cikkek
- Blake Lively szexuális zaklatással vádolta meg a Velünk véget ér rendezőjét
- Térkép helyett katalógus: így lett az IKEA bútoraiból túraútvonal
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
Ahogy arról nemrég az Index is beszámolt, a sorozatgyilkos Jeffrey Dahmer történetét bemutató sorozat után most újabb gyöngyszemet készített Ryan Murphy, aki a horrorműfaj egyik nagyágyúja – hozzá köthető többek között az Amerikai Horror Story nevezetű széria is.
A következő, valós események alapján készült netflixes produkció a Menendez testvérekhez, azaz Lyle és Erik Menendezhez fűződik, akik 1989. augusztus 20-án sörétes puskával ölték meg szüleiket. A házban ülve várták meg a rendőröket, ám azt tagadták, hogy közük lenne a gyilkossághoz.
A fivérek végül saját magukat buktatták le, mivel a rájuk szálló 14 millió dolláros örökséget azonnal elkezdték felélni. Rolex órát, éttermet, autót vettek, ami a nyomozóknak is gyanússá vált, ám végül Erik vallotta be a pszichológusának, hogy ők voltak a tettesek.
A testvérekre ezt követően hosszú éveken át tartó tárgyalássorozat várt. Bár az ügyészek szerint a kapzsiság késztette arra őket, hogy lemészárolják a szüleiket, megszerezve a vagyonukat, ők azt állították, önvédelemből gyilkoltak, miután több éven át szexuális és érzelmi bántalmazást gyakorolt rájuk az apjuk.
A bíróság végül 1996. július 2-án ítélte életfogytiglani börtönbüntetésre a fivéreket, feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül – ám tavaly bizonyítékok kerültek elő, amelyek alátámasztanák, hogy a szülők erőszakosan bántak velük, az ezzel kapcsolatos eljárás folyamatban van. Menendezék így továbbra is rácsok mögött vannak, ám a napokban nem várt látogatójuk akadt: Kim Kardashian.
A TMZ információi szerint Kim Kardashian az édesanyjával, Kris Jennerrel és testvérével, Khloé Kardashiannal együtt érkezett a San Diego melletti Richard J. Donovan büntetés-végrehajtási intézetbe a hétvégén.
Egy forrás arról beszélt, hogy az üzletasszony egy körülbelül negyven elítéltből álló csoporttal beszélt az igazságszolgáltatás reformja iránti elkötelezettsége kapcsán. A beszélgetés fő témájaa börtönudvarok javítása volt a rehabilitáció elősegítésének érdekében. Kardashianékkal tartott egyébként az a Cooper Koch is, aki Erik Menendezt alakítja a sorozatban.
A szériáért, mint kiderült, a testvérek nem különösebben lelkesednek, ami ugyanabból a Facebook-bejegyzésből vált nyilvánvalóvá, amelyben Lyle Menendez a találkozóról is beszélt.
Azt hittem, hogy túlléptünk már Lyle romboló, hazugságokon alapuló karakterábrázolásán, Lyle karikatúrája szörnyű és kirívó hazugságokon gyökerezik a sorozatban. Csak azt tudom elképzelni, hogy ez direkt történt így. Nehéz szívvel mondom, de úgy gondolom, hogy Ryan Murphy nem lehet olyan naiv és pontatlan az életünk tényeivel kapcsolatban, hogy ezt rossz szándék nélkül tegye
– írta.