Így lett az amerikai republikánusok színe a piros, a demokratáké pedig a kék

A színkódolt térképek és a választási eredmények vizuális megjelenítése az amerikai politikai közvetítések központi elemévé váltak az elmúlt évtizedekben, az pedig legtöbbeknek még Magyarországon sem okoz komolyabb fejtörést, hogy a demokrata vagy a republikánus jelöltek milyen színekben mérettetik meg magukat a választásokon. 

Míg a demokratákat az elmúlt évtizedekben a kék színnel azonosítottuk, addig a republikánusok pirosba borultak – elég csak Donald Trump korábbi elnök, jelenlegi elnökjelölt rendkívül népszerűvé vált baseballsapkájára gondolni, ami szintén piros volt, és egy Ronald Reagan által először használt, „Make America Great Again” szlogennel dobták fel. De vajon miért kék vagy piros, és hogy lehet az, hogy korábban pont fordítva osztoztak ezeken a színeken a pártok jelöltjei? 

A republikánusok kékként, a demokraták pirosként indultak

Ennek megválaszolására az Egyesült Államok történelmének meglehetősen korai napjaiig kell visszalapoznunk a könyvekben. Bármennyire is furán hangzik, a Republikánus Pártnak történelmileg szoros kapcsolata volt a kék színnel, ami egészen az amerikai polgárháború idejére nyúlik vissza. Abraham Lincoln uniós hadseregét gyakran sötétkék egyenruhájukról lehetett felismerni, szemben a Konföderáció szürkéjével.

Ráadásul ezt követően, a 20. század során a republikánusok logói is jellemzően kékek voltak, és a kampányarculatukban is gyakran használták ezt a színt. Az 1984-es választási éjszakán a Republikánus Párt washingtoni központjában például egy hatalmas térkép volt látható a falon, ahol csillogó kék anyag jelezte a párt győzelmét az egyes államokban. Az az éjszaka szimbolikus volt Reagan elsöprő győzelmében, ám a színkódok még ekkor sem voltak kőbe vésve, és a különböző médiumok különböző színeket alkalmaztak a pártok jelölésére – írja a CNN.

A piros színt hosszú ideje a radikalizmussal azonosítják, amely visszanyúlik a munkások vérét szimbolizáló mozgalmakra, ahol a dolgozók felkeltek az elnyomóik ellen. A piros emiatt korábban számos baloldali politikai szervezet szimbóluma volt, a radikális kommunistáktól kezdve a nyugati világ szociáldemokrata pártjaiig. Az egyik legkorábbi választási térkép, amely ezt a színkódolást alkalmazta, az 1883-as „Scribner’s Statistical Atlas of the United States” volt, ami pirossal jelölte a demokratákat és kékkel a republikánusokat, tükrözve a nemzetközi politikai színkódolás hagyományait.

Ezek persze az évek során össze-vissza cserélődtek a politikai pártok között. A republikánus Ronald Reagan, vagy éppen George H. W. Bush kampányát is főként a kék szín dominálta még, ma azonban már rendkívül furcsa lenne Trumpot kékben, vagy éppen Kamala Harrist piros színben látni. 

A színes televízió és a média kezdte általánosítani a színeket, de nagy volt az eltérés

A színek a médiában sem mindig voltak olyan fontosak, mint napjainkban. A televíziós közvetítések az 1970-es évekig fekete-fehérek voltak, és a legtöbb újság is monokróm nyomtatásban készült. Amikor a színes televízió megjelent, természetes volt, hogy a médiumok a nemzeti zászló színeit – a pirosat, a fehéret és a kéket – használják a választási eredmények megjelenítésére. Így történt meg az is, hogy az NBC 1976-os választási térképén – amelyet több ezer villanykörte világított meg – kék színnel jelölték a konzervatív republikánusokat, ahogyan azt Nagy-Britanniában is tették akkoriban a konzervatív pártokkal.

A színek alakulásában fontos szerepe volt a különböző színes választási térképek megjelenésének is. Az 1980-as amerikai elnökválasztás idején, mindössze öt hónappal a CNN indulása után, a technológia még messze állt a mai fejlettségi szinttől. Így azon az éjszakán a csatorna atlantai stúdiójában elhelyezett választási pult mögött még egy kezdetleges térképet használtak az eredmények megjelenítésére, ami eltért a többi csatornáétól, hiszen a színkódok ekkor még nem voltak standardizáltak. A térképet manuálisan frissítették, és ahogy érkeztek a szavazatok, az egyes államok színe narancsról kékre változott, jelezve, hogy Ronald Reagan, a republikánus elnökjelölt fölényes győzelmet aratott a hivatalban lévő demokrata elnök, Jimmy Carter felett.

Ezen az estén azonban a különböző csatornák eltérő színkódokat használtak. Az NBC térképének nyugati része például annyira kék lett (Reagent itt kékkel jelölték), hogy David Brinkley műsorvezető viccelődve megjegyezte, ez olyan, mint egy külvárosi úszómedence. A CBS közvetítésében Walter Cronkite úgy fogalmazott, hogy „az Egyesült Államok ma este vörös, fehér és kék, de leginkább kék”.

Így az 1980-as választási éjszakán a kék korántsem csak a demokraták színe volt, de a színkódok gyakran váltakoztak, csatornától és választási ciklustól függően. Az ABC például a republikánusokat pirossal mutatta, míg négy évvel korábban sárgát használt a párt jelölésére.

Az 1992-es elnökválasztás során a CNN is csatlakozott ehhez a trendhez, majd 1996-ban az NBC szintén átvette. Ekkor ugyan továbbra sem volt hivatalos megállapodás a színek használatáról, de az egyik magyarázat szerint mivel Reagan neve r-betűvel kezdődik, mint a red, azaz piros szó, így a republikánusokat is azzal kell jelölni.

Az ezredforduló hozott fordulatot, a színek szerepe fontos lett

A 2000-es amerikai elnökválasztás George W. Bush és Al Gore között a történelem egyik legszorosabb és legvitatottabb csatája volt. A szavazatok újraszámlálása, a pereskedések és a Legfelsőbb Bíróság döntése Florida eredményeiről végül Bush győzelmét hozta. Ebben a feszült időszakban a színkódolt térképek kulcsfontosságúvá váltak a választás megértésében.

Az USA Today és a The New York Times térképein aztán a kampányban sokszor pont fordítva feltüntetett jelöléssel – Bush vörössel, Gore pedig kékkel – volt ábrázolva, és ezek a színkódok a választás utáni hetekben olyan széles körben elterjedtek, hogy végül beépültek az amerikai politikai közbeszédbe.

Keating Holland, a CNN korábbi választási elemző igazgatója szerint a USA Today térképe volt az, amely megerősítette a színkódok mai használatát. Ettől kezdve a piros a republikánusok, a kék pedig a demokraták jelölésére szolgált, és ez a színkódolás mélyen beágyazódott a politikai beszédbe és elemzésekbe is.

A színek rögzítése meglehetősen fontos lépés volt, ugyanis ezek hatással lehetnek a gondolkodásunkra és viselkedésünkre. Tanulmányok szerint a kék szín nyugtató hatással bír, és olyan fogalmakat sugall, mint a megbízhatóság és a stabilitás. Ezzel szemben a piros szín gyakran agresszivitással és sikerességgel társul, különösen a sportban.

Politikai kontextusban azonban kevés kutatás született arról, hogy a színek milyen hatást gyakorolnak a választókra. Egyes tanulmányok szerint a választók „piros” és „kék” táborokra osztása hozzájárulhat a politikai polarizáció fokozódásához. Benjamin Gross, a New York-i St. Bonaventure Egyetem szociológiaprofesszora szerint a „piros állam” és „kék állam” kifejezések olyan sztereotípiákat hoznak létre, amelyek elmélyítik a társadalmi megosztottságot.

A színek tehát nemcsak vizuális elemek, hanem a politikai diskurzus részévé váltak, tükrözve az amerikai politika kétpártrendszerének éles megosztottságát. A 2000-es választás után ezek a színkódok pedig nem csupán technikai eszközök, hanem a politikai hovatartozás és identitás kifejezői is lettek.

(Borítókép: Douglas Rissing / Getty Images Hungary)