Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM81 évesen került be a Miss Universe döntőjébe: elárulta, mi a titka
Choi Soon-hwa dél-koreai nagymama huszonéves korában még arról álmodozott, hogy divatmodell lesz, de az élet nehézségei nem tették ezt lehetővé – számolt be a Reuters.
A 81 éves Choi nemrég történelmet írt azzal, hogy a Miss Universe Korea szépségverseny legidősebb versenyzője lett, miután a rendezvényen eltörölték a 18–28 éves minimum-maximum korhatárt, és ő is jelentkezhetett.
Noha nem nyert, a döntőbe azért bejutott, és még a Legjobban öltözött nő díját is megkapta a fiatalok között.
Mivel húszas-harmincas éveiben nem tudott profitálni szépségéből, és a divat iránti szenvedélyének sem élhetett családja miatt, csak kórházi gondozóként tudott elhelyezkedni. De az egyik betege 72 éves korában azt javasolta neki, jelentkezzen modellnek.
Be is iratkozott egy modelliskolába, és a kórház éjszakai csendjében gyakorolta a kifutón való járást és a tükör előtt pózolást. Azóta több divatbemutatón, magazinokban is feltűnt, és tévéműsorokban mesélte el történetét. A Reutersnek egy sporthasonlattal szemléltette, hogy élte meg az elmúlt évtizedeket:
Életem második felidejében sikerült gólt lőnöm, az első félidőben csak rohangáltam, de most betaláltam.
Egy másik szenior modell, az 59 éves Yun Mi-young elmesélte, hogy őt épp Choi inspirálta: „Amikor először láttam a tévében, olyan menő volt... akkor arra gondoltam, hogy én is olyan vezető modell akarok lenni, mint ő.”
Choi egyébként elárulta, hogy maradt ilyen fitt idős korára is: minden reggel főtt tojást és gyümölcsöt tartalmazó egészséges reggelivel kezd, és rendszeresen sétál egy otthonához közeli parkban.
Mint a Reuters megjegyezte, Dél-Korea lakosságának több mint egyötöde 65 év felettiekből áll majd jövőre, és Choi azt szeretné, ha sikere másokat is inspirálna idős kortársai között.