52 éves korában váratlanul meghalt Ka

2024.10.15. 15:39
A tűzoltóból előadóvá vált Kaseem Ryan halálhírét a közösségi felületein jelentették be, ám azt nem részletezték, hogy pontosan miben is vesztette életét. A férfinak egy hónapja jelent meg a legutóbbi lemeze.

Kaseem Ryan brooklyni rapper, aki főleg Ka művésznéven vált ismertté, az Instagram-oldalán megjelent közlemény szerint október 12-én, 52 éves korában elhunyt. A nyilatkozatban úgy fogalmaznak, a halála mindenkit váratlanul ért, ám azt nem közölték, hogy mi állhatott a háttérben.

Hátrahagyta a feleségét, az édesanyját és a testvérét. Kérjük, hogy tartsák tiszteletben Ka családjának és szeretteinek magánéletét, miközben próbálják átvészelni ezt a veszteséget

írták

Mint közölték, az előadó-producer a brooklyni Brownsville-ben született és nőtt fel, és a város, a közösség, illetve a zene szolgálatában élt. Az 1972-ben született rapper még azelőtt, hogy zenei pályafutásra is adta volna a fejét, a New York-i tűzoltóságnál dolgozott, ahol húsz évet húzott le. Az elsők között vonult ki a helyszínre a 2001. szeptember 11-i terrortámadáskor, hogy segítsen honfitársainak.

Először 1994-ben tűnt fel a rapszíntéren a Natural Elements nevű underground banda tagjaként, majd 2008-ban szólókarrierbe kezdett. Az ismert rapper, GZA egyik dalánál, a Firehouse-nál is közreműködött. Első debütáló albumát is 2008-ban adta ki Iron Works címmel, amit továbbiak követtek. A szerettei által megosztott közlemény szerint összesen 11 lemezt készített. A legutóbbi, a The Thief Next to Jesus idén szeptemberben jelent meg, és felkerült a Vulture legjobb albumainak éves listájára.

Az előadó még egy 2013-as interjúban beszélt arról, milyen érzés kettős életet élni, azaz tűzoltóként és rapperként is helytállni:

Nem nevezném a hivatásomnak vagy bármi másnak. Ez csak a munkám. De szeretem, mert szabadságot ad a művészethez. Úgy érzem, ha nem lenne állásom, akkor egy kicsit kompromisszumot kéne kötnöm magammal

– nyilatkozta akkor.