Ő az egyik legkeresettebb női bűnöző Európában
További FOMO cikkek
- Blake Lively szexuális zaklatással vádolta meg a Velünk véget ér rendezőjét
- Térkép helyett katalógus: így lett az IKEA bútoraiból túraútvonal
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
Kedvesen mosolygó lány néz vissza ránk, ha Tania Gomez közösségi oldalaira tévedünk. Az eredetileg spanyol származású, de svéd állampolgárságú 32 éves nő modelleket megszégyenítő sminkkel pózol a kamerának egyedül, barátokkal vagy éppen kutyák társaságában. A fiatal nő ugyanis nemcsak nagy állatbarát, lelkes kutyatartó, de a gazdátlanul maradt ebek sorsát is a szívén viseli.
2021-re azonban mintha elvágták volna posztcunamit, és Gomez Instagram-fiókja több ezer követő ellenére is privát lett.
Menhely helyett menekülés
„Ma végre elmondhatom, mi történik 2021-ben!” – ezzel a felütéssel tette közzé az utolsó bejegyzését Tania Gomez. A nő 2020 végén azt készült bejelenteni, hogy a neve alatt futó kutyamenhely az új évben kibővíti a szolgáltatásait. A menhely, ahol kutyaovi és suli is várja a gazdikat, sőt az ebek még kényeztető fürdőt is kaphatnak. Gomez lelkesen posztolt a négylábú barátairól a közösségi oldalain, valószínűleg nem számított rá, hogy három hónappal később menekülőre kell fognia.
A stockholmi Tania Gomezt az Europol közlése szerint súlyos, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények és súlyos pénzmosás miatt körözik 2021. március óta. A nő kapcsolatban áll egy stockholmi bűnszervezettel, ahol az volt a szerepe, hogy nagy mennyiségű kábítószert és pénzt hozott és szállított.
Gomezt 2022-es akciójában az Europol „Joker” kategóriás bűnözőnek jelölte meg, eszerint ő egy olyan bűnöző, aki részt vesz emberkereskedelemben, valamint lőfegyveres és gazdasági bűncselekményekben. A Joker szerepe a tervezett bűncselekmények végrehajtása.
Tania Gomezt korábban már elítélték bolti lopásért, ittas vezetésért, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekért és két esetben testi sértésért. Eddig nem ült börtönben.
Nem etette volna tovább a férjét
Gomezen kívül csak egyetlen nő tudhatja magáénak a címet, hogy őt még az Europol is körözi. A szlovák Eva Zámečníková is felkerült a nem túl előkelő listára 43 férfi mellé, miután az üzletasszony nem túl hétköznapi módon próbálta megoldani a párkapcsolati problémáit.
2014 januárjában Zámečníková 50 000 eurót fizetett barátjának, Martin Adamkovičnak, hogy megölje a férjét – egy katonát, akivel mindössze két hónapja voltak házasok – állítólag azzal a szándékkal, hogy két év után eltűntnek nyilvánítsa a férfit, és megszerezze a vagyonát. A gyilkosság végrehajtásához állítólag szerzett egy fegyvert, de az nem működött, ezért megváltoztatta a tervét, és azt mondta Adamkovičnak, hogy a férjét egy kötéllel kell megfojtania. A bérgyilkos ehelyett azonban feljelentette őt a rendőrségen, és segített nekik megrendezni a gyilkosságot, hogy elegendő bizonyítékot szerezzenek. Adamkovič később koronatanú lett a gyilkossági perben, és azt állította, hogy Zámečníkovát részben az motiválta, hogy nem akarta tovább „etetni a férjét”.
Zámečníková tagadta bűnösségét, és azt állította, hogy Adamkovič bosszút akart állni rajta, amiért nem volt hajlandó pénzt kölcsönözni neki. Ragaszkodott ahhoz, hogy semmilyen bizonyíték nem támasztja alá a tervezett gyilkosságról és az említett jutalomról szóló információkat.
Több hónapig tartották letartóztatásban, de 2014-ben szabadon engedték, hogy megszülje a gyermekét. A szlovák Speciális Büntetőbíróság 2020 januárjában mondta ki a bűnösségét, de az asszonyt azóta sem találják.