Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMKasza Tibi: Biztos voltam benne, hogy azok az utolsó lépéseim, és meghalok
További FOMO cikkek
- Matthew Perry halála után Matt LeBlancért aggódnak a barátai
- Harvey Weinsteint sürgősen kórházba kellett szállítani
- Egészségüket kockáztatják a nők, akik műkörmöshöz járnak?
- Visszahívták a forgalomból a Harry Potter-filmek kardjának másolatát, mert sérti a japán fegyvertörvényt
- Van, hogy naponta többször lelotyózza papagája a 89 éves Judi Denchet
Kasza Tibort – vagy ahogyan mindenki ismeri, Kasza Tibit – ma már főként a televíziós szereplései és az általa vezetett műsorok miatt ismerik, a Crystal egykori frontembere azonban sosem felejtette el, honnan indult. Ez ugyan a legtöbb híresség esetében komoly erénynek számít, esetében nem feltétlen minden vonzata pozitív ennek, ugyanis gyerekkori traumái miatt a máig egy komoly mentális probléma nehezíti meg a mindennapjait.
A 46 éves énekes a BEST magazinnak adott interjújában elárulta, hogy a képernyőn látható magabiztossága ellenére a nélkülözéssel teli gyermekkora miatt komoly szorongással küzd.
„A legelső rohamom álmomban tört rám. Összekeveredtek a betűk a fejemben, és amikor felébredtem, sem tisztult ki az elmém, egy hétre teljesen felborult a világom” – mesélte a lapnak a Szerencsekerék műsorvezetője, aki azt is elárulta, hogy korábban a koncertjei során, sőt annál jóval veszélyesebb szituációkban, például vezetés közben egy autópályán is rátört a szorongás, ami miatt úgy érezte, hogy ott a helyszínen meghal.
Lehúzódtam egy pihenőhelyen, de addigra már olyan állapotban voltam, hogy az út szélén, járó motorral otthagytam a kocsimat minden értékemmel, és elindultam a semmibe. Éreztem, hogy száll ki belőlem az élet. Biztos voltam benne, hogy azok az utolsó lépéseim, és meghalok
– emlékezett vissza Kasza Tibi.
Ekkor jutott el arra a pontra, hogy végérvényesen szeretne szembenézni a betegséggel, így segítséget kért, és komoly életmódváltáson ment keresztül.
Hosszú évtizedeken keresztül küzdöttem önmagammal, de tudom, hogy van kiút a kiszolgáltatottságból, és le lehet győzni a 'néma ellenséget'. Elkezdtem tudatosan figyelni magam. Bár ezt követően még többször is rám tört a pánikroham, de már sokkal tisztább fejjel kezeltem
– tette hozzá az egykori énekes, aki szerint merni kell beszélni ezekről a problémákról, hiszen csak akkor érhet el változást az ember a saját életében.