Ezeknél a látványosságoknál leselkednek ránk leginkább a zsebtolvajok

További FOMO cikkek
-
Ben Affleck kitálalt, ezért váltak el Jennifer Lopezzel
- Óriási botrányba keveredett Harry herceg, nagy hibát követett el
- Rákosrendező helyett Bécsben vásárolt be a dubaji befektető
- Curtis testvére az utolsó szó jogán is ártatlannak vallotta magát a Katzenbach-gyilkosságban
- Nagyon beteg a Hunyadi egyik szultánja
Az úti célunk kiválasztásakor nem is lehet kérdés, hogy több szempont alapján határozzuk meg azt, hogy hova utazunk el, az ár, a nevezetességek vagy éppen az adott időszakban jelen lévő tömeg mértéke mellett azonban a legtöbbször figyelembe vesszük azt is, hogy mennyire biztonságos az adott ország vagy város.
Kiderült, idén mikor érdemes meglátogatni a népszerű, ám túlzsúfolt úti célokat
Athén, Barcelona, Párizs és Bali sincsen mindig tele turistával.
Mindezt persze elsősorban a személyes biztonságunk miatt tesszük, azonban érdemes figyelembe venni azt is, hogy a magunknál hordott értékeinkre hol és mennyire kell odafigyelnünk egy-egy önfeledt pillanat közben is.
Ahogy közelednek a karácsonyi ünnepek, egyre több turista indul útnak, hogy Európa ikonikus látványosságait meglátogassa, ám gyakran megesik, hogy a kiruccanás során nemhogy jó élményekkel nem gazdagodik, de még a pénztárcája is jócskán megsínyli az utazást. Már ha legalább maga a pénztárca megmarad, ugyanis számos népszerű turistacélpont egyben a zsebtolvajok kedvenc helye is, ahol a sűrű tömegben és a fotózkodó, nézelődő emberek között meglehetősen könnyű dolguk is van.
De mégis hol érdemes állandóan a hátunk mögé néznünk? Túl sokat nyilvánvalóan sehol, mivel egy zsebtolvajnak még csak mögénk sem kell férkőznie ahhoz, hogy hozzájusson ahhoz, amihez szeretne, azonban a Quotezone utasbiztosításokkal foglalkozó oldalának szakértői most összeállították azt a tíz helyet Európa-szerte, ahol az utazók a legnagyobb valószínűséggel válnak zsebtolvajlás áldozatává.
Róma a szégyenlista élén, de Párizsban és Barcelonában sincsenek biztonságban az értékeink
A szóban forgó zsebtolvajlási index szerint az olaszországi Rómában található Trevi-kút az első számú hely, ahol a nyaralók a legnagyobb valószínűséggel esnek a tolvajok áldozatául. Így a hatalmas tömeg mellett immáron azon is lehet bosszankodni, hogy nemcsak a kút nyeli el a babonából beledobott pénzünket, hanem egyes személyek is a pénzünkre pályáznak.
Olyannyira, hogy a 18. századi emlékműnél 2024 áprilisában 478 zsebtolvajlás esett egymillió látogatóra levetítve.
Persze Olaszország kapcsán a csodálatos ízek és városképek mellett sokszor szóba kerül a bűnözés is, így a Colosseumnál, a milánói dómnál vagy a nápolyi tengerparton is feltétlenül érdemes figyelnünk az értékeinkre.
A Trevi-kútnál azonban hamarosan akár pozitív változás is történhet, a helyi hatóságok ugyanis azt fontolgatják, hogy jelképes 1 eurós belépődíjat vezetnek be, hogy csökkentsék a látogatószámot, és fenntarthatóbb turizmust biztosítsanak, emellett pedig könnyebben tudják ellenőrizni és szűrni az ideérkezőket.
Az olyan ikonikus látványosságok, mint a párizsi Eiffel-torony és a római Trevi-kút, különösen népszerűek a zsebtolvajok körében, mivel észrevétlenül tudnak mozogni nagyobb tömegek között
– mondta Greg Wilson, a Quotezone alapítója és vezérigazgatója, így az sem meglepő, hogy a lista másodikja az Eiffel-torony lett.

Az építmény a világ egyik leglátogatottabb, fizetős műemléke, amelyet évente csaknem hatmillió ember vesz célba. Ehhez képest a vizsgált, idei áprilisi időszakban csupán 251 eset jutott egymillió látogatóra. Ez önmagában persze nem kevés, azonban korábban ennél jóval kevésbé mehetett az ember jó szívvel a város jelképéhez. 2015-ben az Eiffel-torony körüli zsebtolvajlás ugyanis annyira súlyossá vált, hogy a személyzet egésze sztrájkolni kezdett, tiltakozva a környéken, különös tekintettel a híres párizsi műemléknél zajló ellenőrizetlen bűnözés ellen.
A dobogóról persze nem maradhatott le Barcelona sem, ahol a híres Las Ramblas sétányon a vizsgálat időszaka alatt egymillió emberre 111 zsebtolvajlás jutott. Ennél is beszédesebb, hogy a Daily Mail információi szerint a barcelonai rendőrség szerint 2023-ban a barcelonai bűncselekmények 48,1 százalékát zsebtolvajlás tette ki. Emiatt arra figyelmeztetnek, hogy a késő esti órákban már senki se járjon egyedül a környéken, de érdemes elkerülni az óváros El Raval elnevezésű negyedét is.

Berlin, Amszterdam, Athén és Krakkó sem csak a kedves arcát mutatja
Az ikonikus berlini Brandenburgi kapu a negyedik helyen végzett az összevetésben szintén 111 esettel. Mindez amiatt igazán különös, mivel Berlint az egyedül utazók egyik legbiztonságosabb úti céljának tartják, a látványosság mégis rendkívül népszerű a zsebtolvajok körében. A Brandenburgi kaput a becslések szerint évente több mint hárommillióan látogatják, naponta pedig körülbelül 8 ezren nézik meg a német főváros egyik legnevezetesebb pontját.
Emiatt azt javasolják, hogy érdemes a kora reggeli órákban kilátogatni a helyszínre, ugyanis 9 óra előtt kevés lopásról kapott bejelentést a helyi rendőrség.
A legnépszerűbb úti célok közül nem maradhatott ki az ötödik Amszterdam sem, amelynek Európa-szerte hírhedt vörös lámpás negyede nemcsak a turisták és a helyiek, hanem a zsebtolvajok körében is meglehetősen népszerű – egymillió emberre 100 eset jutott a vizsgált időszakban. A negyed mellett az Anne Frank-ház, a Vondelpark, a Rijksmuseum és a Van Gogh Múzeum egyaránt rendkívül népszerűek – amelyek szintén kéz a kézben járnak a zsebtolvajokkal.

Noha Lisszabon folyamatosan az egyik legbiztonságosabb európai főváros, az Európai Biztonsági Megfigyelőközpont szerint a hatodik helyen rangsorolt város turisztikai célpontként növekvő népszerűsége a zsebtolvajlások számának növekedését is jelentette egyben. Persze még nem érte el a barcelonai, római vagy párizsi méreteket, de vannak turisták, akik naponta elveszítik pénztárcájukat vagy mobiltelefonjukat, különösen a város tömegközlekedési eszközein. Ennek ellenére egymillió emberre csupán 58 eset jutott Lisszabon Alfama kerületében.
Ennél jóval veszélyesebbnek tartják a lista hetedik helyén végző Isztambul bizonyos negyedeit is, azonban a többek között a Hagia Szophiának helyet adó Sultanahmet körzetben csupán 21 esetről számoltak be. Pedig a külföldi turisták száma 2023-ban rekordot döntött, 49,2 millióan érkeztek a városba főként Oroszországból és Európából, de jelentős tömegek érkeztek Németországból és az Egyesült Királyságból is. A kormány várakozásai szerint idén ez a szám eléri a 60 milliót.
Az összeállítás utolsó három helyén a csupán 19 esettel büszkélkedő athéni Akropolisz, a 18 zsebtolvajlás helyszínéül szolgáló krakkói Rynek Glowny főtér és a dublini Guinness Storehouse végzett a maga 7 említésével – ami egyes helyeken Magyarországon egy átlagos keddnek is betudható számnak tűnik...
(Borítókép: A római Trevi-kút 2023 júliusában. Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Bella Ramsey-t autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us forgatásán
A felismerés felszabadító érzés volt számára.
március 22., 16:19
- FOMO
Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya
Jövő héten vesznek végső búcsút a legendás műsorvezetőtől.
március 22., 12:06
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- FOMO
Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki
A vád szerint a szakember bosszúhadjáratát a cégéről megjelent negatív hírek váltották ki.
március 21., 19:10
- FOMO
Azt hitték, hazamennek, de egy kegyetlen dél-amerikai börtönbe kerültek
Bírósági ítélet nélkül mondták ki bűnösnek az illegális bevándorlókat is.
március 22., 10:48
- FOMO
Státusszimbólummá vált a sminkelés a 11 éveseknél, végük, ha nem követik a trendet
A Sephora kids jelenség népszerűsége nem csökken.
március 22., 14:49
- FOMO
Ben Affleck kitálalt, ezért váltak el Jennifer Lopezzel
Nem volt botrány, sem szappanopera.
tegnap, 19:16
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- FOMO
Noszály Sándor: Szerencse, hogy túléltem
Őszintén vallott az elmúlt hónapokról a korábbi teniszező.
március 22., 14:06
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket
Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.
március 23., 09:17
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- FOMO
Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja
Michael Sheen már többször segített a rászorulóknak.
március 21., 16:02
- FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában
A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.
március 20., 08:02
- FOMO
Bagdy Emőkének válaszolt Kocsis Tibor: Kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda
Az énekes szerint a fiatalokat egyáltalán nem zavarja az azonos neműek szerelme.
március 22., 21:43
- FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak
Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.
március 20., 11:31
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- FOMO
Lenne mit tanulniuk a magyaroknak, ha vendégszeretetről van szó
Magyarország az InterNations listájának alsó felében kullog.
március 22., 18:52
- FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet
A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.
március 23., 10:14
- FOMO
Havi ötmilliót keres, mégis a pincében él Molnár Anikó
A korábbi Nagy Ő a gyermekkori lakhelyén él.
március 21., 17:56
- FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről
A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.
március 20., 17:35
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket
Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.
március 20., 21:03
- FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat
Mike Okay kihúzta a gyufát.
március 20., 19:24
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- FOMO
A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze
Órákon belül több felajánlás is érkezett.
március 20., 16:55
- FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője
Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.
március 20., 15:29