II. Erzsébet koronával a fején fürdette III. Károlyt
További FOMO cikkek
- Letartóztatta az FBI a 2,3 milliárd forintot összecsaló ál-Habsburgot
- Ezekből a jelekből ismerheti fel, hogy társfüggőségben él
- Egyre súlyosbodik a botrány P. Diddy körül, és ez még csak a jéghegy csúcsa
- A legmagasabb polgári kitüntetésével díjazta Tom Cruise-t az amerikai haditengerészet
- Plágiummal vádolják Adele-t, törölnie kell az egyik slágerét
December 26-án jelenik meg Kanadában a Douglas Arrowsmith filmrendező által készített Coronation Girls, amely ötven fiatal nő sorsát kíséri végig az 1950-es évektől napjainkig. A hölgyek abban a megtiszteltetésben részesülhettek, hogy 1953 nyarán Garfield Weston kanadai üzletember őket választotta ki, hogy az Egyesült Királyságba utazhassanak II. Erzsébet királynő megkoronázására.
A többségük 17 éves kor környékén volt, és sosem hagyták el még a szülővárosukat sem, így nagy kalandként élték meg, hogy hajóval szelhették át az Atlanti-óceánt, majd élőben láthatták, amint az uralkodó egy arany hintóval halad el mellettük.
A tömeg olyan örömteli volt és annyira hangos, hogy elnyomta a felvonuló zenekarok hangját
– jelentette ki az egyik kiválasztott.
Ez az élmény az egész életüket végigkísérte, és egy különleges kapcsolatot éreztek a néhai királynővel, mivel csak kilenc évvel volt idősebb náluk. Az 50 nő közül azóta már 16-an meghaltak, tavaly pedig 12-en visszatértek az Egyesült Királyságba. Ugyan az átlagéletkoruk már a 89 évet súrolja, meghívást kaptak a Buckingham-palotába, és még III. Károllyal is találkozhattak. Bár 2022 nyarán az akkor 96 éves II. Erzsébetnek írtak egy levelet arról, hogy szívesen teáznának vele, a királynő négy hónappal később meghalt. Míg a királlyal való találkozójuk 2023 decemberében valósulhatott meg.
A dokumentumfilmben III. Károly is megszólal, kifejtve a palotába látogató hölgyeknek, hogy annak ellenére, hogy édesanyja megkoronázása idején még csak négyéves volt, sok mindenre emlékszik. Mint mondta, nagyanyja, Erzsébet anyakirályné magyarázta el neki, éppen mi történik az eseményen, de arról is vannak emlékképei, hogy mit viselt, illetve a borbély milyen hajat varázsolt neki. Sőt, azt szintén fel tudta idézni, hogy a koronázást megelőzően miképp gyakorolt az édesanyja.
Annyira tisztán emlékszem mindenre, hogy az is rémlik, amikor a húgommal este épp fürödtünk. Anyám koronát viselve jött oda a fürdetéshez, hogy közben gyakoroljon, mivel hozzá kell szokni, mennyire nehéz. Soha nem felejtettem el, még mindig élénken él bennem
– mondta.
Az uralkodó hozzátette, Szent Eduárd koronája több mint két kilót nyom, és amellett, hogy nehéz, igen magas is, így mindig van némi szorongás a viselőjében, nehogy meginogjon. Ennek elkerüléseképp mindig egyenesen kell előrenézni, és megfelelő tartással viselni. A király örömét fejezte ki annak kapcsán is, hogy az 1953-ban kiválasztott hölgyek egy része Angliába tudott utazni. Egyikük, Bowyer Shipley így számolt be a találkozóról: „Legalább annyira szürreális volt, mint amikor 1953-ban kiválasztottak. Valóban kapcsolatot alakított ki velünk. Volt ott humor, elegancia, és egy kicsit kuncogtunk is, mintha egy barát lenne”.