Előkerült Lakatos Márk, de faképnél hagyta az őt kérdezni kívánó újságírót
További FOMO cikkek
- Ha Kunkli Tivadar 60 évesen győz, bekerülhet a boksz történelemkönyvébe
- Letartóztatta az FBI a 2,3 milliárd forintot összecsaló ál-Habsburgot
- Ezekből a jelekből ismerheti fel, hogy társfüggőségben él
- Egyre súlyosbodik a botrány P. Diddy körül, és ez még csak a jéghegy csúcsa
- A legmagasabb polgári kitüntetésével díjazta Tom Cruise-t az amerikai haditengerészet
Lakatos Márk október óta kerüli a nyilvánosságot, miután Ábrahám Róbert, a Pesti Srácok korábbi újságírójának nyilatkozó fiú szexuális bűncselekmények elkövetésével vádolta meg. A stylist a súlyos vádak kirobbanása után állítólag külföldre utazott, azonban december elején már a fővárosi Vibe nevű szórakozóhelyen tűnt fel, a szemtanúk beszámolói alapján kifejezetten jókedvű volt.
Ezúttal a Blikk járt utána, hogy Lakatos Márk valóban Magyarországon tartózkodik-e, ezért az egyik munkatársuk ellátogatott a divattervező I. kerületi lakásához, majd az épület lépcsőházában találkozott is vele. A beszámoló szerint Lakatos napszemüvegben, kapucniját mélyen az arcába húzva sietett el azok után, hogy a lap munkatársa közölte vele, hogy hozzá érkezett, és szeretne neki kérdéseket feltenni.
Hát hozzám biztosan nem
– felelte röviden Lakatos Márk, majd távozott. A házban lakók elmondták a Blikk munkatársának, hogy a stylist már hetek óta Budapesten tartózkodik.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Ábrahám Róbert publicista a főügyészségen több vallomást is leadott olyan súlyos bűncselekmények ügyében, mint gyermekprostitúció, nemi erőszak és emberkereskedelem. A Pesti Srácok korábbi újságírója később a Hír TV Bayer Show című műsorában beszélt részletesen az ügyről, megnevezve Lakatos Márkot. A vád szerint a stylist homoszexuális kapcsolatra kényszerített egy árvaházban élő kiskorú gyereket.
Az ügy kirobbanása után a divattervező közleményben reagált, melyben visszautasított minden ellene felhozott vádat, és közölte, együttműködik a hatóságokkal. Azóta újabb fejlemény történt, ugyanis a rendőrség kihallgatott, majd őrizetbe vett egy férfit az üggyel kapcsolatban.
„A Budapesti Rendőr-főkapitányság december 12-én a sértettel szemben fennálló egyéb hatalmi, befolyási helyzetével visszaélve, üzletszerűen elkövetett, kétrendbeli emberkereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatott ki egy 27 éves budapesti férfit. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását” – közölte a BRFK a Magyar Nemzetnek, miután az újság kérdéseket küldött az ügyben eljáró kapitányságnak.