Hiába a szigorú korlátozások, ennek a törzsnek nyomós oka van a bálnavadászatra

Az alaszkai őslakos inuit törzs, az inupiat (vagy Iñupiat), Észak-Alaszka őslakos népe, akik évszázadokon át alkalmazkodtak a zord sarkvidéki környezethez. A törzs tagjainak kultúráját, történelmét és életmódját szorosan összefonja a természet, különösen a bálnavadászat, amely nemcsak élelemszerzési forrás, hanem spirituális és közösségi gyakorlat is számukra.

Az inupiat nép Alaszka északnyugati és északi partvidékein él, beleértve a Bering-tenger, a Csukcs-tenger és a Jeges-tenger menti területeket. Az inupiat szó jelentése „igazi emberek” (az inuit nyelvcsaládban az „iñuk” ember, a „piaq” pedig valódira utal). Eredetük több ezer évvel ezelőttre nyúlik vissza, és a kutatások szerint őseik valószínűleg a Bering-szoroson keresztül érkeztek Szibériából Észak-Amerikába. Az inupiat törzs kultúrája és életmódja a szélsőséges sarkvidéki körülményekhez alkalmazkodott, ahol a hosszú, hideg telek és rövid nyarak szigorú szabályokat diktálnak a túléléshez.

Az emberek ugyanis a régió természeti adottságai miatt hagyományosan halászatból, vadászatból és gyűjtögetésből éltek. Főbb vadászzsákmányaik közé tartozik a fóka, a rozmár, a rénszarvas, a hal, mégis a bálna az, amely a legfontosabb a csoport számára. A Jeges-tengeren északra vándorló bálnák amiatt kiemelt jelentőségűek, mert húsuk és zsírjuk energiadús táplálékot jelent a hosszú, hideg hónapokban, egy-egy állat elejtése akár egy évre elegendő táplálékot jelent egy kistelepülésnek. 

De mégis hogyan vadászhatnak bálnákra, amikor világszerte már évek óta tiltott tevékenységnek számít a kihalás szélén is álló hatalmas állatok gyilkolása? Ennek megválaszolásához először a vadászat mögötti okokat kell megismerni. 

Bálnacsont és rozmárbőr csónakokkal ejtik el a hatalmas állatot

A bálnavadászat az őslakos emberek életének központi része, amely nem csupán a túlélés eszköze, hanem spirituális és közösségi esemény is. Az alaszkaiak általában grönlandi bálnákra (más néven jeges-tengeri bálnákra) vadásznak, amelyek

Ez azonban annak ellenére sem gátolja meg őket abban, hogy vadásszanak az állatra, hogy a legtöbben a mai napig évszázadokkal ezelőtt kifejlesztett eszközökkel és meglehetősen ingatag hajókon szállnak vízre. A bálnavadászat már évszázadok óta hagyományos eszközökkel zajlik, ami mély tiszteleten alapul az állat és a természet iránt. A vadászat során kisebb csónakokat (umiakokat) használnak, amelyeket bálnacsontból és fóka- vagy rozmárbőrből készítenek.

A bálna megtalálása és elejtése gondos tervezést és közösségi összefogást igényel, amely során a tapasztalt vadászok vezetésével a fiatalabb generációk is tanulhatnak, így egy-egy vadászat során akár az egész település a partra vonul, hogy a végül legyilkolt bálnát együttes erővel feldolgozzák, és szétosszák a húsát. 

Az inupiatok számára a bálnavadászat azonban nem pusztán élelmezési célú, ugyanis úgy vélik, hogy

A vadászat után az állat minden részét felhasználják, hogy ne menjen kárba semmi, ezzel is tisztelegve a bálna áldozata előtt. A hús, a bálnazsír, a csontok és a bőr mind különböző célokra szolgálnak: táplálék, ruházat, eszközök, és építőanyagként is felhasználják az elejtett állatok részeit.

A bálnavadászat sikerét általában ünnepséggel, a Nalukataq fesztivállal koronázzák meg. Ez egy nagy közösségi esemény, amely során a vadászok szétosztják a bálna húsát és zsírját a falu lakói között, biztosítva, hogy senki ne maradjon éhes. A fesztiválon hagyományos énekek, táncok és játékok zajlanak, és a közösség hálát ad a természetnek, hogy ilyen zsákmánnyal áldotta meg őket. 

Miért vadászhatnak, ha szinte az egész világon tiltott? 

Persze mindezeket olvasva jogosan merülhet fel a kérdés, mégis hogyan lehet az, hogy bálnákra vadásznak, miközben évek óta arról hallani, hogy mindez szigorúan tiltott, mivel a vadászat miatt az állatok a kihalás szélére sodródtak. 

A bálnavadászat világszerte szigorúan szabályozott, mivel több bálnafaj veszélyeztetett. 1946-ban létrejött a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC) egyezménye, amelynek célja a bálnapopulációk megóvása és a fenntartható vadászat biztosítása. Ennek keretében csak bizonyos közösségek kapnak engedélyt bálnavadászatra – különleges kulturális és élelmezési okok miatt –, így

Az inupiatok jogosultsága az IWC által elismert „őslakos létfenntartó bálnavadászat” kategóriájába tartozik. Ez az engedély azért van érvényben, mert:

• A bálnavadászat szerves része a törzs kultúrájának és identitásának.
• Az északi-sarkvidéki régiókban a bálnahús és -zsír továbbra is alapvető élelmiszerforrás, amelyet nehéz helyettesíteni.
• Az IWC szigorúan meghatározza, hogy az egyes közösségek évente hány bálnát vadászhatnak le, figyelembe véve a populáció fenntarthatóságát.

Az alaszkai közösségek számára évente körülbelül 40-50 bálna elejtését engedélyezik, amely biztosítja, hogy a vadászat nem veszélyezteti a grönlandi bálna populációját.

Hiába azonban a szabályozás adta lehetőség, az inupiat törzs bálnavadászai is egyre komolyabb kihívásokkal néznek szembe. 

Az olvadó jégtakarók és változó tengeri ökoszisztéma megnehezítik a bálnák követését és vadászatát. Emellett az olaj- és gázkitermelés, valamint a hajóforgalom növekedése zavarja a bálnák vándorlási útvonalait. Ráadásul a nemzetközi bálnavadászat-ellenes mozgalmak időnként az őslakos vadászatot is kritikával illetik, noha az fenntartható és kulturálisan elengedhetetlen, akcióik pedig sokszor ellehetetlenítik így az élelemszerzést is.

A genetikai sokféleség a múlté

A grönlandi bálna a Föld leghosszabb életű emlőse, amely akár több száz évig is élhet, és képes fél méter vastag jeget áttörni. A narválok ezzel szemben mitikus státuszt nyertek Észak-Európában, mivel egyedi agyaruk miatt az unikornisokhoz kötötték őket. Bár mindkét faj ikonikus a sarkvidéki élővilágban, évszázadokon át intenzív kereskedelmi vadászatnak estek áldozatául.

A grönlandi bálnákat különösen nagyra értékelték zsírjuk, olajuk, csontjaik miatt, és az 1500-as évektől kezdve egészen a 20. századig vadászták őket. 

Ez különösen aggasztó, mivel a genetikai változatosság kulcsfontosságú az alkalmazkodásban – például a klímaváltozással szembeni túlélésben. A sarkvidék gyorsan melegszik, ami új kihívásokat állít az olyan alkalmazkodott fajok elé, mint a grönlandi bálnák és narválok – írja az Alaska Beacon.

Egy kanadai kutatás szerint a kereskedelmi vadászat jelentősen csökkentette a grönlandi bálnák genetikai sokféleségét, míg a narválok genetikai változatossága már eleve alacsony volt. Ez aggasztó jövőt vetít előre mindkét faj számára, mivel az alacsony genetikai diverzitás megnehezíti a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást. És bár a bálnavadászat ma már nagyrészt tiltott, és mindkét faj védett, a múlt öröksége még sokáig éreztetheti hatását.

A genetikai változatosságot helyreállítani évezredekbe telhet, miközben az éghajlatváltozás hatásai rohamosan súlyosbodnak.

(Borítókép: Az alaszkai bálnavadászok hajóit bálnacsontból, fóka- és rozmárbőr felhasználásával készítették. / Fotó: Ann Johansson / Getty Images Hungary)