Mennyit tud a keresztrejtvények rejtélyeiről?

2024.12.21. 06:08
Bár az angolok hangoztatják, ők találták fel a keresztrejtvényt a XIX. században, 1913-ban, éppen ma, december 21-én New Yorkban jelent meg az első játék nyomtatásban, a New York World karácsonyi mellékletében. Arthur Wynne szerkesztő készítette, és szókeresztnek nevezte el.

Az igazi siker 1924-ben érkezett, mikor egy könyv is megjelent tele rejtvényekkel, és szabályosan letarolta az USA-t, mindenhol ezt bújták az emberek. A játék egy óceánjáró gőzhajó sebességével elérte Európát is, de a Londoni Állatkert dolgozói nem fogadták kitörő örömmel. Bejelentették, hogy

nem adnak több információt a gnúkkal, emukkal és más hárombetűs állatokkal kapcsolatban, hiába is zargatják őket.

A brit királyi család is rejtvénylázba jött, Erzsébet királynő még hercegnő korában be is küldött egy megfejtést királyi pecséttel ellátott, címeres levélpapíron a rejtvényt közlő újság szerkesztőségébe. Az újságírók nagyot néztek, de persze ő nyerte meg a rejtvény díját.

Itthon 1925. január 22-én, a Ma Este című hetilap hasábjain jelent meg az első keresztrejtvény, Kristóf Károly tollából. A legenda szerint amikor befejezte, olyan boldog volt, hogy leszaladt az Emkébe, hogy megmutassa valakinek, és tesztelje. Egy fiatalembert választott, elmondta neki, hogy ez egy új, hasznos időtöltés, és kérte, próbálja ki. De a férfi csak legyintett:

Van az én életemben elég rejtvény!

Majd otthagyta a lelkes Kristófot. Állítólag József Attilának hívták. 

A régi szép időkben komoly nyereményekért is lehetett játszani, Andrássy úti bérházért például vagy színes tévéért, de leginkább a perzsamacska hozta lázba a fejtőket. Itthon egyébként nagyon komoly rejtvényfejtő bázis létezik klubokkal, versenyekkel, ezek közül az egyik 24 órán át tart egyfolytában. Bajnokunk is van, Madarassy Pál, aki 2007-ben egyéniben világbajnok lett.

Mondhatnánk, ahány ország annyi rejtvény, ami enyhe túlzás, de csak enyhe, mert tényleg variálódik a rejtvények típusa, ha átlépjük az országhatárt. A magyar keresztrejtvény skandináv típusú, vagyis hosszúak a megfejtések, elkanyarodnak a sorok, és a definíciók a négyzetekbe vannak írva. A csehek liberális népek, egy négyzetbe több betűt is lehet írni, Franciaországban és Romániában a fekete négyzetek elhelyezkedése szabálytalan, Kanadában furmányos a rejtvény: a két beszélt nyelv miatt egyik irányba angolul, a másik irányba franciául kell a szavakat beírni.

Már az interneten is fejthetünk keresztrejtvényt, és ez biztosítja a műfaj túlélését, szerencsére halad a korral. És nem is baj, ha sokan szoknak rá, mert jókedvre derít (főleg ha sikeresek vagyunk benne), csökkenti a demencia és az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét, késlelteti az idős korral járó elbutulást – a pakklerakódás ellen játszik az erekben. Az agyban végbemenő pozitív hatások annak köszönhetőek, hogy miközben törjük a fejünket, fokozódik a véráramlás.

De fejleszti a verbális készségeket és a kommunikációt, növeli a szókincset.

És persze egy csomó új információt begyűjtünk – például a gnúkról. Több híres ember is megszállott keresztrejtvényfejtő volt, Tristan Bernard francia író, aki 1925-ben létrehozta a Keresztrejtvény Akadémiát, és azt mondta, többre értékeli egy-egy jól sikerült rejtvényét, mint némely regényét. De Marlene Dietrich, Karinthy Frigyes, Tolnay Klári és Heltai Jenő is rajongó volt. Heltai ráadásul idegen nyelven is brillírozott.

Tesztelje velünk, mennyit tud a keresztrejtvények rejtélyeiről!