A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
További FOMO cikkek
Ahogyan arról az Index is beszámolt, január 2-án érkezik az RTL-re a Pokoli rokonok című, új magyar napi sorozat, történetének középpontjában a fővárosi Guba családdal, akik kénytelenek a budai luxuséletet egy fiktív, de hamisítatlanul magyar vidéki kistelepülésre, Pantallósra cserélni. A főszereplők közül a Guba Antal nevű apafigurát Árpa Attila alakítja, míg sorozatbeli feleségét, Guba Enikőt Dobó Kata kelti életre. Gyermekeiket, Guba Larát és Guba Olivért Pásztor Virág és Adányi Alex játsszák.
A sorozat világába nemrég az Index is betekintést nyerhetett, amely azonnal életre is kelt előttünk, hiszen a III. kerületi stúdióban a gyártók valóban egy teljes vidéki kisvárost húztak fel, melynek külső helyszínein először golfkocsit vezetve kalauzolt körbe minket Varga Ádám, Adányi Alex és a sorozat showrunnere, Hámori Barbara. A hatalmas beltéri szett bemutatásakor Dobó Kata, Árpa Attila és Pásztor Virág is csatlakozott az idegenvezetéshez, akik szintén temérdek kulisszatitkot árultak el a jó hangulatú, formabontó stúdióbejáráson.
Mint kiderült, ahogyan a legtöbb magyar kisvárosban, úgy Pantallóson is fontos szerep jut majd a polgármester családjának: a polgármester felesége, Angéla például a sokak által jól ismert karaktert hozza – kotnyeles, minden lében kanál, akit a falusi pletykák központjaként ismernek. Lányuk szintén fontos figurát személyesít meg, hiszen ő a település egyetlen orvosa.
A történet több szálon futó cselekményét színesíti a társasági élet középpontjában álló fogadó is, amelyet az Ullmann Mónika által alakított Magdolna és fia, a Varga Ádám által játszott Zalán működtetnek. Varga Ádám karaktere ráadásul meglehetősen többoldalú, ugyanis a csapos szerepe mellett sírkőfaragással is foglalkozik. Fontos szerepet kap majd barátja, az Urbán Richárd által megformált karakter is, aki egy vidám, szórakoztató figura, ráadásul egy közös célja van Ádámmal: hogy végre párt találjanak maguknak – majd kiderül, kinek mekkora sikerrel jön össze...
Hámori Barbara a stúdióbejáráskor elárulta, összesen 76 színész szerepel a sorozatban, mellékszereplőkkel és statisztákkal együtt, így a stábnak elképesztő logisztikai feladatot jelentett a forgatás megszervezése, hiszen több mint 2945 jelmez, 4363 oldalnyi forgatókönyv és rengeteg személyes kellék készült a szereplők számára.
Szeptemberben a forgatás helyszínén járva nemcsak a lenyűgöző díszletvilágot fedezhettük fel, hanem számtalan elképesztő, napi sorozat forgatása kapcsán eddig nem hallott információt is megtudhattunk. Az alkotók ambiciózus célt tűztek ki: nem csupán egy televíziós produkciót szeretnének létrehozni, hanem egy valódi, élettel teli világot, amely hosszú távon rabul ejti a nézők szívét. Ez pedig a díszletet látva nagyon is sikerült nekik.
A sorozat legnagyobb különlegessége a mozgalmas történetszál és a neves szereplőgárda felvonultatása mellett kétségkívül a díszletvilága. Az alkotók a teljes pantallósi főteret – egy képzeletbeli magyar kisvárosét – megépítették a stúdióban. Pantallóson minden megtalálható: a községháza, egy rendelő, egy fogadó, sőt még a polgármester háza is, ahol Tihamér Angélával és két gyermekével, illetve az öreg és demens nagypapával lakik. A díszletet olyan aprólékosan tervezték meg, hogy a látványtervek száma meghaladta a 150-et, és a munka során elképesztő mennyiségű anyagot használtak fel. A díszlet megépítéséhez:
- 800 kg festékre,
- 50 ezer csavarra,
- 3383 négyzetméternyi forgácslapra
- és 1000 méter elektromos kábelre volt szükség.
A díszlet építésekor olyan sorozatok szolgáltak alapul, mint a Drága örökösök és a Keresztanyu, ám az új projekt ezeket is jócskán túlszárnyalta. Az eredeti, horvát sorozat már több mint 300 részt megért, így nem meglepő, hogy itt is hosszú távra terveztek: ennek a sorozatnak a díszletkomplexuma a készítők elmondása szerint Magyarország eddigi legnagyobb sorozatforgatási helyszíne, amely több mint 1280 négyzetmétert foglal el kültéren, és 1100 négyzetmétert beltéren.
Ehhez mérten a sorozat hitelessége érdekében különleges részletekre is odafigyeltek. A díszletben például egy plébániát is fel kellett húzni, mivel az egyház nem járult hozzá egy valódi templomban való forgatáshoz bizonyos jelenetek világi jellege miatt. Az alkotók egy teljesen élethű díszletet készítettek, amely minden szögből valódi templomnak tűnik.
A bútorokat és kiegészítőket nagyrészt second-hand piacokról és boltokból szerezték be:
- 251 tétel érkezett online piacterekről,
- 222 darab boltból vásárolt bútor kapott helyet a díszletben,
- és 320 függönyt varrtak kifejezetten a sorozathoz.
A díszletben található újságokat, fényképeket és személyes tárgyakat ráadásul úgy készítették el, hogy azok teljesen valódinak tűnjenek. A szereplők „gyermekkori képeit” például archív fotókba photoshoppolták, hogy életszerűbb legyen a látvány.
A Pokoli rokonok forgatása így elmondható, hogy hollywoodi sorozatokra vagy nagyjátékfilmekre hasonlító és emlékeztető precizitással zajlik. Ott-tartózkodásunkkor mi magunk is megtapasztalhattuk, hogy a stúdióban tényleg néma csendet követelnek, mi, újságírók is csak egy fülmonitoron keresztül hallhattuk az idegenvezetőket, látszólag minden részletet a lehető legnagyobb alapossággal terveztek meg. A forgatáshoz kialakított re-dress szobák folyamatos átalakítás alatt állnak: egyetlen helyszín akár több különböző szobaként is szolgálhat, attól függően, mire van szükség.
A Pokoli rokonok tehát nem csupán egy sorozat, hanem a beharangozókhoz hűen egy újfajta televíziós élmény. A díszletek, a karakterek és a részletgazdag kivitelezés mind arra utal, hogy a produkció meghatározó része lehet a hazai televíziózásnak. Ahogy a sorozat alkotói mondják: „a cél nemcsak a szórakoztatás, hanem egy olyan közösség megteremtése, amelyben mindenki magára ismerhet – akár a szerethető karakterek, akár a falusi élet humoros, szívhez szóló pillanatai által. Pantallós egy olyan hely, ahová a nézők is újra és újra szívesen visszatérnek majd”.
Még Árpa Attila számára is bőven akadt kihívás
A Pokoli rokonok forgatásának ebédszünetében lapunknak Árpa Attila mesélt a sorozatról, karakteréről és a napi sorozatok világáról. A színész, aki az általa megformált, különböző karaktereknek köszönhetően már jól ismert a nézők számára, most egy teljesen új szerepben tért vissza az RTL képernyőjére. A látogatásunk közben arról is beszélt, hogyan éli meg a forgatás gyors ritmusát, és hogy miként viszonyul a számára is új jellemvonásokkal bíró Guba Antal karakteréhez.
A színész már a beszélgetésünk elején hangsúlyozta, hogy a sorozatban való szereplés számos új kihívást hozott számára, de a változás nemcsak a karakterét érintette, hanem a forgatási környezetet is. Guba Antal nem egy tipikus rosszfiú, hanem inkább egy pozitív, szerethető figura.
Talán azért szokatlan ez most, mert eddig mindig rosszfiúkat játszottam, másfajta karaktereket. Még az RTL napi sorozatában, a Keresztanyuban is inkább a motorozós rosszfiút alakítottam. Itt viszont egy olyan karaktert formálok, aki kifejezetten pozitív, nem motorozik, és még rossz sem vagyok. Majdhogynem az egyetlen olyan főszereplő, akinek nincs vaj a füle mögött. Ez szokatlan, de egyben üdítő karakter számomra
– mesélte Attila, miközben elgondolkodott, hogyan illeszkedett bele ebbe a szerepbe.
Az új szerepben való elhelyezkedés és a karakterrel való azonosulás nem volt egyszerű feladat, pont azért, mert korábban inkább a keményebb, csibész figurákat alakította. A Pokoli rokonok így számára valóban különleges kihívást jelentett. „A Keresztanyuban játszott karakterem közelebb állt hozzám. Most egy olyan embert alakítok, aki halálosan szereti a feleségét, a gyerekeit, és mindent megtesz a családért. Egy optimista figura, aki mindenben a jót látja, próbálja rendbe hozni a dolgokat, miközben körülötte mindenki elcseszi, ő mégis tartja a lelket a többiekben. Igazából ő is áldozat, de próbál mindent jóra fordítani” – tette hozzá.
Árpa Attila elmondása szerint az új szerep nemcsak a karakterében, hanem a színészi feladataiban is különbözik a korábbi munkáitól. A napi sorozatok világában megszokott színpadi színjátszás helyett most egy természetesebb, „hibridebb” megközelítést alkalmaznak. „Ezt a fajta természetes színjátszást hozom most. Hála a jó égnek, az alkotók ezt megengedték. Az RTL napi sorozataiban már megszoktuk, hogy inkább színpadi módon játszanak a színészek, és most egy hibrid megoldásban dolgozunk. Nyilván néha én is hozom a sajátos, sokszor színpadias, komikus oldalamat, de alapvetően a cél az, hogy a színészi játék természetes maradjon.”
A forgatás során a színészeknek persze nemcsak a szerepükhöz, hanem a forgatási környezethez is alkalmazkodniuk kell. Árpa Attila kiemelte, hogy a Pokoli rokonok stúdiója az ország legnagyobb, napi sorozathoz épített díszlete, amelyben a forgatás fáradságos munka tud lenni.
A gyártás szempontjából valóban nagyon jól megtervezték a stúdiót, és logisztikailag gyorsan tudnak haladni, de a színészeknek nem mindig könnyű. Bár a színészetnek nem kellene feltétlenül fárasztó munkának lennie, de egy napi sorozat forgatásába valóban komoly energiát kell beletenni. A fizikai terhelés helyett ez inkább mentálisan nehéz, mivel folyamatosan jeleneteken kell dolgozni, van, hogy ugyanazon a napon teljesen más idősíkon és helyszínen kell mozogniuk a történetszálon.
Az új stúdiók és az intenzív munkatempó ellenére Árpa Attila hangsúlyozta, nem panaszkodik. Sőt, elmondása szerint egy rendkívül profi stáb dolgozik a sorozaton, és ez segít abban, hogy gyorsan haladjanak a forgatás során. „Ez nem panaszkodás, hanem inkább elismerés. Az a tempó, ami itt megy, egyáltalán nem egyszerű, de a stáb rendkívül profin végezte el a dolgát. A stúdió olyan jól van felépítve, hogy néha a színészek kérnek szünetet, hogy jobban átnézhessük a következő jelenetet, de persze ezt is megkapjuk. Nagyon jól megszervezett a munka.”
A sorozat egyébként nemcsak a már ismert színészeket vonultatja fel, hanem olyanokat is, akik eddig nem játszottak napi sorozatokban.
A Pokoli rokonok egyik legnagyobb erénye, hogy új arcokat hozott. Nemcsak fiatal pályakezdőket, hanem olyan színészeket is, akik eddig nem szerepeltek napi sorozatban. Ott van például Dobó Kata, aki most először játszik napi sorozat főszerepében, de rengeteg más színész is, mint Csoma Judit, Juhász István vagy Szalma Tamás, akik színpadon már nagy nevekké váltak, de eddig nem voltak láthatók napi sorozatban. Azt hiszem, azok, akik mindig ugyanazokat az arcokat látják, most megkapják az igazságukat. És nemcsak az új arcok, hanem a fiatalok között is akad olyan, aki még az SZFE-re jár, így új színészek is beléptek a sorozatba
– hangsúlyozta.
A sorozat forgatásán való összezártság természetesen nem mentes a kisebb konfliktusoktól, de Árpa Attila elmondása szerint a stáb tagjai jól megértik egymást, és a forgatás közben jó hangulatot sikerült kialakítaniuk. „Persze, mint minden csapatban, van egy-két olyan színész, akivel nehezebb dolgozni, de az a lényeg, hogy mindannyian teszünk a közös munkáért. És bár azt hittem, hogy egy ekkora csapatban több konfliktus lesz, nem így történt. A hangulat nagyon jó, és az, hogy ilyen jól elvagyunk, egyre inkább hozzásegít minket a tökéletes végeredményhez” – méltatta kollégáit a színész.
Varga Ádám első napi sorozata
Varga Ádám szintén egy teljesen új szerepben mutatkozik be a nézők előtt, hiszen korábban többnyire fenegyerekeket alakított, most pedig egy szeretetteljes karaktert formál meg. A színész ráadásul már az interjú elején kiemelte, hogy a Pokoli rokonok különleges tapasztalat számára, mivel először dolgozik napi sorozatban.
„Abban volt leginkább más ez a munkafolyamat, hogy nekem az első alkalom a karrieremben, hogy napi sorozatot forgatok. Korábban például A tanár vagy A besúgó heti sorozatok voltak, és még soha nem dolgoztam napi sorozatban. Mind a három különböző, elsősorban az időbeosztás miatt. A napi sorozat esetében komoly tempó van. Nyilván ezt szolgálja ki a díszlet is, hogy gyorsan át lehessen állni, és minden kéznél legyen. Ez viszont színészként egy olyan kihívás elé állít, hogy mindig topon kell lenni. Az egy dolog, hogy felkészülünk a szövegből, de itt például nincs annyi idő egy-egy jelenetre, mint, mondjuk, egy nagyjátékfilm esetén” – magyarázta Ádám.
A színész számára nagy újdonság volt az is, hogy különböző unitokkal, azaz párhuzamosan zajló forgatási helyszínekkel és jelenetekkel kell számolni. „Egy napi sorozat esetében van, hogy sok perc hasznosat kell fölvennünk egy forgatási nap alatt, és kettő unit forog egyfolytában, ami azt jelenti, hogy két külön stáb párhuzamosan dolgozik. Színészként nagyon gyorsnak és felkészültnek kell lenni, hogy képben legyél azzal, hogy a karaktered éppen hol tart az adott jelenet történetében. Pontosan kell dolgozni, mert nincs arra idő, nincs arra lehetőség, hogy nagyon sokszor fölvegyünk egy-egy beállítást, egyből jónak kell lenni” – osztotta meg tapasztalatait.
Varga Ádám kiemelte azt is, hogy Pokoli rokonok csapata egy igazán szoros közösségként dolgozik, ami fontos a forgatások gördülékeny lebonyolításában.
A főszereplők előbb-utóbb keresztezni fogják egymás útját a történetben, tehát akik rendszeresen forgatnak, velük már kialakult egy kis közösség. Szuper csapat dolgozott együtt a produkcióban. Persze lehet, hogy én vagyok szerencsés, hogy eddig szinte csak olyan kollegákkal dolgoztam, akikkel működött a csapatszellem. Profi volt a casting is, jól lett eltalálva, hogy kik között működik igazán a kémia. Nekem például Ullmann Mónika az anyukám, mi nagyon passzolunk, és szerintem hihető az, hogy mi egy anya-fiú páros vagyunk
– mesélte Ádám.
Karaktere, Zalán megformálása ennek ellenére számára is újfajta kihívást jelent, mivel a szerepe nem minden szempontból illeszkedik a megszokott karaktereihez. „Érdekes ez a Zalán fiú, mert nagyon sok szempontból önazonosnak érzem. Ő egy dolgos, becsületes fiú, akire mindig lehet számítani, sokat dolgozik, sokat segít az édesanyjának. Érdekes volt, hogy most egy olyan karaktert kellett megformálnom, aki szerethető, de nem jön neki össze a szerelem azzal, akivel ő szeretné” – magyarázta Varga Ádám a saját szerepéhez való viszonyát.
Bár Zalán alakítása eltér attól, amit Varga Ádám eddig megszokott, a színész úgy érzi, sikerült megtalálnia a közös pontot, és valami egyedit hozott a szerepbe. „Ez talán nem annyira klasszikus Varga Ádám, de remélem, sikerült magamból hozzáadnom azt a kis töltetet, aminek köszönhetően megtaláltam vele is a közös pontokat” – zárta le a beszélgetést.
A Pokoli rokonok tehát egy új fejezetet jelent a színész életében, és bár a munka tempója kemény, a csapat összetartása segít abban, hogy a munka valóban élvezetes legyen.
(Borítókép: Pokoli rokonok: Pásztor Virág, Árpa Attila, Dobó Kata és Adányi Alex 2024. szeptember 18-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)