A magyar találmány, amelyről nem is sejtettük, hogy innen származik

A szabadulószobák világa mára már szinte mindenki számára ismert, mégis csak nagyon kevesen tudják azt, hogy hogyan is született meg az ötlet, azt pedig pláne, hogy a mai népszerű szabadidős tevékenységet nagy részben egy magyar férfinak köszönhetjük. Persze az ilyen sorokat olvasva sokan már csak legyintenek, hiszen temérdek olyan találmány és újítás van, amelyre meglehetősen erőltetve kerül rá a magyar vonatkozás, ez esetben azonban tényleg egy úttörőről van szó.

Az említett magyar nem más, mint Gyurkovics Attila, a Parapark alapítója és a szabadulószobák megalkotója, akivel a franchise székesfehérvári szobájában beszélgettünk a kezdetekről, a siker titkáról, a Covid okozta nehézségekről, a feltalálás körüli vitáról, de szóba kerültek a jövőbeli tervek is.

A megálmodója nevével ellentétben a szabadulószobák működését vagy azok felépítését már meglehetősen széles réteg ismeri hazánkban, Európában, sőt a világ jóval távolabbi pontjain, Ausztráliában vagy Dubajban is, az azonban kétségtelen, hogy minderről akkor lehet igazán releváns információt adni és kapni, ha azt a saját bőrén tapasztalja meg az ember. Éppen emiatt sem volt kérdés, hogy cikkünk elkészültéhez bizony a saját kezünkbe kell venni a dolgokat, és meg kell kísérelni kijutni egy szobából. Bár általában a legtöbb cselekedetünket célok szerint határozzuk meg és végezzük el, bármennyire is meglepő, a szabadulószobák esetében korántsem azon van a hangsúly, hogy valaki mindenképpen teljesítse a kitűzött feladatot. Sokkal inkább az élmény áll a középpontban, egészen pontosan az a fajta flow-élmény, amely tökéletes csapatépítő tevékenységet varázsol egy meglehetősen egyszerű, ám annál nagyszerűbb ötletből.

Persze a flow-élményen kívül és a teljes bevonódás mellett mindenkinek – még az üzemeltetőknek is – az a célja, hogy ne maradjon bezárva az adott vendég, ám a kihívások teljesítése, egy egyszerű rejtvény megoldása, vagy egy lakat kinyitása is olyan sikerélményt ad már a feladatok teljesítése alatt is, hogy emiatt szinte az első perctől kezdve elrugaszkodhatunk a hétköznapok fárasztó problémáitól, és egy teljesen más világba csöppenhetünk – akárcsak gyerekkorunkban, játék közben. Az ilyen emlékek felidézésére pedig a legtöbb felnőtt erősen vágyik is. Annak ugyanis, hogy a felnőttek elgondolkodnak a gyermekkori játékélményeiken, mélyreható pozitív hatása van. Ilyenkor, akárcsak sok szabadulószobában, a villanykörték kialszanak, és olyan – évek óta bennünk szunnyadó – dolgok törnek felszínre, hogy azt nem is sejtjük. Ehhez sokszor elég egy hétköznapi feladvány megoldása vagy egy számkód helyes megfejtése.

Na de vissza Székesfehérvárra, ahol a Parapark ajtaján belépve azonnal széles mosollyal fogadott a helyi szoba vezetője, Markal Roland és interjúalanyom, Gyurkovics Attila, akik abban határozottan egyetértettek, hogy addig bele se melegedjünk a beszélgetésbe, amíg ki nem próbáltuk a legújabb, Stranger Things-tematikájú szabadulószobájukat. Ez pedig kifejezetten jó ötletnek bizonyult, hiszen az már első pillantásra látható volt, hogy a nyolcvanas évek világa még mindig könnyen rabul ejti az embert – a jellegzetes csíkos, rugós kanapé, a kazettás magnó, a sorozatból ismerős fényfüzér, vagy éppen a későbbiekben megtalált kezelőpanelek mind-mind visszarepítenek a múltba, így azok is abban a korban érzik magukat, akik nem is éltek még akkor.

A játékélmény pedig tényleg magával ragadó, az idő mintha teljesen megszűnne, annak ellenére, hogy a monitorok folyamatosan emlékeztetnek a hátralévő percekre. Az ember mégis úgy érzi, mintha a hatvan perces játékidő csupán tíz lett volna – ez pedig különösen igaz ránk is, mivel ráadásul nekünk az utolsó feladat megoldása előtt lejárt az időnk, így nem sikerült kiszabadulnunk. Mentségünkre szóljon, hogy alapvetően nem voltunk különösebben tapasztaltak az ilyen játékok terén, ráadásul a szoba megalkotója szerint ez a feladvány a nehezebbek közé tartozott…

Ennek ellenére búslakodásnak nyoma sem volt, hiszen a szabadulószoba lényege az, hogy a feladványok folyamatosan sikerélményt adnak a csapatnak, miközben kihívások elé állítják a résztvevőt, ez a fajta fent és lent dinamika pedig az egész élmény alatt végigkíséri a játékosokat. Éppen ezen zseniális egész miatt merült fel előzetesen az a kérdés is, hogy vajon miért tudunk ilyen keveset a műfaj magyar megalkotójáról, akinek mindezt köszönhetjük. 

Magyar feltalálónak köszönhetjük?

Az internetes kereső oldalait lapozva a választ nehéz megkapni, mivel egyes oldalak állítják, maga Gyurkovics Attila az, aki kitalálta ezt a formabontó és szórakoztató csapatépítő formátumot, míg mások szerint már jóval a Parapark létrehozását megelőzően voltak hasonszőrű kezdeményezések Ázsiában és a tengerentúlon is. De akkor mégis mi az igazság? 

Ahogyan a legtöbb esetben, ezt valahol a két vélemény között találtuk meg. 

Utólag hallottam, hogy Japánban és a tengerentúlon volt hasonló elképzelés, de ezek általában az időkeretet és a játékosok számát tekintve is mások voltak. Japánban például volt, hogy egy stadionnyi helyszínen, egy hétvégén át oldhatták meg a feladványokat az emberek. A másik, ami miatt az enyém egy teljesen új ötlet volt, az az, hogy ezeknél a játékoknál jóval kisebb volt a megoldási arány, csupán 1-2 százalékos. Mi azonban egy olyan kihívás elé szerettük volna állítani a csapatokat, amelyek megoldására, teljesítésére valós esélyük van. Az első szabadulószobánk 2011-ben nyílt meg, és hamar sikeres lett. 2012 után már hatalmas lendületet kapott a műfaj, és Európában is elterjedt

– magyarázta Gyurkovics Attila. 

A Parapark megálmodója szerint ez amiatt fontos, mert az átlagembereknek is sikerélményt kell adni. „Mivel a csapatokat nem áll módunkban szűrni, és nem is akarjuk, azt szeretnénk, hogy az átlagos képességű embereknek, és azoknak is legyen sikerélményük, akik nincsenek annyira képben a 21. századi eszközökkel kapcsolatban, vagy az ilyen játékok feladványaival. Nálunk a kijutási esély 50-50, de a nehezebb pályáknál is 30 százalékos, míg a könnyebb pályáknál ugyanennyien nem tudnak időben kijutni. Minden harmadik csapat kijut, vagy minden harmadik csapat bent ragad. Ha ilyesmi átlagot hoz az ember, az szerintem az arany középút” – tette hozzá. 

Persze jogosan merülhet fel egy-egy újítás kapcsán az, hogy mindez mégis hogyan pattan ki az illető fejéből, azonban Gyurkovics Attila esetében ezt egy meglehetősen hétköznapi helyzet szülte. 

2010 elején, amikor még nem is álmodtam arról, hogy egy ilyen iparágat építek fel, egy egyszerű online játékkal játszottam a barátnőmmel, aki azóta a feleségem lett. Ez a játék egy szobában elrejtett tárgyak megtalálásáról szólt, és mivel a feladatokat angol nyelven kellett megoldani, jól is jött, hogy fejlesszem a nyelvtudásomat. De az élmény annyira magával ragadott, hogy arra gondoltam, ezt a valóságban is kipróbálnám, élőben, egy szabadulószoba formájában

– ecsetelte Gyurkovics, miközben a kezdetekről beszélt. „Már akkor elmondtam, hogy szeretnék egy ilyen élményt megvalósítani, a szociális munkás végzettségem, amit az ELTE-n szereztem, pedig jól jött, hiszen a csapatépítésre és a flow-élményre szerettem volna felhúzni az egészet.”

Attila azonban nemcsak a szórakoztatására fókuszált, hanem a közösségi interakciókra is. „A szabadulószobák lényege az, hogy a csapat tagjai egymás segítségével oldjanak meg feladatokat, miközben közösen dolgoznak a kijutáson. Ez a dinamika, a közösségi élmény, és a sokszor hangoztatott flow mind-mind fontos részei voltak annak, amit szerettem volna megalkotni.”

A szabadulószobák ma már tényleg világszerte ismert szórakozási formának számítanak, így érthető, ha valaki furcsállja, hogy eddig miért nem hallott sokat Gyurkovics Attiláról. Ennek persze temérdek oka lehet, amelyek között talán a legjobb magyarázat mégis az, hogy a megalkotója az ötletére sokáig nem hagyományos üzleti vállalkozásként tekintett – sokkal inkább a szabadulószobák adta élmény kidolgozásán munkálkodott. Így az ötlet levédetésén sem törte magát sokáig, hiszen úgy gondolta, hogy „ez egy végtelen küzdelem lenne, amire nem akartam energiát fordítani. Inkább a kreativitásra és a fejlesztésre összpontosítottam, így pedig a Parapark és a szabadulószoba műfajának szinte bárki elindíthatta a saját verzióját.”

A Covid őket sem kímélte, de egy kreatív ember nem adja fel

Attila a Parapark működésében mindig aktív szerepet vállalt, legyen szó akár a helyszínek kialakításáról, festésről és burkolásról, a pályák fejlesztéséről, vagy akár a játékmesteri feladatokról. „Amikor beindult az üzletág, én ott voltam minden részletnél. De aztán a Covid sok mindent megváltoztatott.”

2018 környékén voltunk a csúcson, utána pedig kisebb visszaesés volt tapasztalható, mégis a koronavírus volt az, ami igazi kihívást jelentett számunkra is. 2020-ra a franchise-om jelentős része a lezárások és a korlátozások miatt összeomlott, sok magyar, spanyol és német partnerem nem tudott talpon maradni, hiszen ez pont az a játék, amit kis helyen, több ember játszik összezárva

– mesélte. 

Igazi kreatív ember lévén Gyurkovics Attila a pandémia alatt sem adta fel, és olyan új megoldásokat keresett, amelyek a változó környezeti kihívások ellenére is megadják azt az élményt, amire a szobák megalkotásakor törekedett. „Kifejlesztettünk sokféle dolgot, például a Parapoly városi játékokat, amelyek lehetővé teszik a játékosok számára, hogy bárhol, bármikor játsszanak. Ez a formátum a Covid alatt is működött, és mostanra sikeresen terjed más országokban is. Magyarországon hat településen elérhető már, Németországban pedig legalább tíz helyen próbálhatják ki a szabadulószobák élményét nyújtó kötetlen városi játékot.”

Emellett idén novemberben egy teljesen új játékkal is előrukkolt Gyurkovics Attila. Az Exit the Roommal karöltve a szabadulószobák feladatait egy dobozba sűrítették, ennek köszönhetően immáron a kitelepülésnek sincs akadálya. A QITCH – azaz Quest in the Chest – ugyanis szintén egy rugalmas és könnyen telepíthető szórakozási forma, amely szinte bárhol, bármikor játékra kész. Ideális választás csapatépítőkre, rendezvényekhez, vagy bármely közösségi térbe. Az egyszerűen beállítható kompakt ládák egy töltéssel akár egész nap használhatók, így tökéletes megoldást nyújtanak a folyamatos játékélményhez. Ebből jelenleg négy különböző történet készült el, de ennél már jóval több dobozzal zajlik a munka.

Persze az újítások ellenére a zászlóshajó, azaz a Parapark szabadulószobáinak sikerét egyelőre semmi sem tudja túlszárnyalni. „Tíz év után is működik a koncepció, és kezd újra felívelni az iparág. A Parapoly városi játékokat már több partnerem is alkalmazza itthon és külföldön, és a szobák is folytatják fejlődésüket, a Covid miatti visszaesés után pedig újra sikerült növekvő pályára állnunk.”

Ebben pedig még a technológiai fejlődés és a VR (virtuális valóság) sem feltétlen szab gátat számukra.

A VR egyre nagyobb teret nyer, de a fizikai valóságban megélt élmény pótolhatatlan. A szabadulószobák alapja mindig is a csapatmunka és a valós interakciók voltak. A jövőben persze a technológia is helyet kap, de nem öncélúan, hanem úgy, hogy erősítse a játékélményt – gondolok itt egy feladatba beépített VR-szemüvegre, amely például egy hajó periszkópjaként egészíti ki a feladványt

– magyarázta. 

És hogy mit hoz a jövő? Gyurkovics Attila számára a Parapark nem csupán egy vállalkozás, hanem egy olyan szívügy is, amit szeretne továbbépíteni és örökül hagyni. „Régebben nem foglalkoztam a saját nevem építésével, de most, hogy családom is van, egyre inkább fontos, hogy a Parapark öröksége is folytatódjon. Szeretném, ha az, amit elindítottunk, még sokáig hatással lenne a szórakoztatásra” – zárta a beszélgetést. 

(Borítókép: Gyurkovics Attila 2024. december 17-én. Fotó: Lendvai András / Index)